Kalliope titokblogja
SzerelemVilágíts
Derűt hint napomra
minden kedves szavad,
csoda volt hallani
simító hangodat.
Egyetlen fénypászmán
elvillan az élet,
kérlek, világíts még,
mert sötétben úgy félek.
Nézd
Nézd édes,
álmodtam neked
rózsás ligetet,
hol fáradt testedet
megpihentetheted.
Majd álmodtam föléd
tündöklő azúr eget,
mely aranyló napkorongnyi
derűt küld neked
-és végül már nem is tudtam,
mit is álmodjak még,
talán tökéletes a kép-
De egy, mit eddig még
nem árultam el,
figyelj,
mert végesvégig én is
ott voltam veled,
s karod ölelt!
Mert így kezdődött...
Ballagtam utamon szertelen,
távolba merengett szemem,
a Szerelem szembe jött velem
-először észre sem vettem-
csak rám mosolygott csendesen,
tőle szikra gyúlt szívemen,
s szinte észrevétlen, édesen
kapott gyengéd karjába,
s repült velem...
Tükröd vagyok
Tükröd vagyok,
lépted csendes,
szembe jössz,
s én átölellek.
Álom ringat,
s érted reszket
ez a szív, mely
oly szerelmes.
Vezessen már
lépted ébren
énfelém,
a napsütésben,
ne tört tükör
cserepében
lássam végre
mosolyod!
De addig
tükröd vagyok...
Hullócsillag
Hullócsillag létem
szikrát von az égen,
én közben elégtem
-senki nem sírt értem-
zuhantam, s Te néztél,
csendben ölbe vettél,
szívedhez illesztettél,
tündökölnek fények,
lásd, érted újra égek!