Kalliope titokblogja

A Kihívás bátraknak négy fix szavas fórumtémába írtam  (és meg is jelent) ezekkel a szavakkal: vadalma, rakéta, sárgolyó, beton

Kering a nap körül e vén, fáradt sárgolyó.
Így év vége felé már csak aludni volna jó.
Beton a város, benne betonvirág terem.
Jön a Szilveszter, s én azon töröm fejem:
elég lesz egy-két rakéta, fogadja majd az ég,
színorgiás sziporka - nem mondom hogy elég -
na meg néhány  pohár pezsgő, mi éppen kellemes,
s majd vigyorgok mint vadalma
(az asztal alatt keress)

Ezt a versátiratot megint a fórumból hoztam át - most ez az aktuális feladvány a Poen Poet fórumtémában.
Hogy kinek melyik verse, azt találjátok ki, de később, ha már a fórumban megfejtették, majd elhozom az eredetit :)

Távol vagy tőlem, így a csók
Túlérik lassan ajkamon,
Mint le nem szüretelt barack
Dús leve hordoz bánatot.

Mert nem fogsz át: karom árva
Hiábavaló suta dolgok
Felé kap, csak reszketek
Szívem bús magányába zárva.

Mert nem jössz többé: az időt
ujjaim közt eresztem a földre...
Homokóra is így szemel
Hullajtva homokját a csöndbe.

Ma írtam ezt az átiratot - hogy kinek melyik művéből, azt később jelzem, mert a Poen Poet fórumtémában most ez az aktuális feladvány.

Látjuk egymást - ez örök varázs 
tükröződöm szerelem falán 
egymásban fénylünk - bűvös titok 
meghasadtam. Én ő is vagyok.

2017. november 6.

Nos, a fórumban megfejtették, így már ideilleszthetem az eredeti művet is :)

Gyurkovics Tibor: Csoda

Én látom őt – és ő lát engem
valami tükörszerelemben
én benne – ő bennem ragyog
egyedül és ketten vagyok.

Finom puha álomdunna,

tiszta fehér takaró,

erdő vállán szétterítve

csillámfényű pihe-hó.

Gyémánt-ékszer az ereszen:

 jégcsap csüng, szép a világ, 

árok szélén tél bóbiskol.

Nap mesefényt fest miránk.

Sűrű pelyhes hóesésben

lélekben már táncolunk.

Így köszönt a szép télidő,

miről csupán álmodunk.

Megadott szavakból: köszönt, takaró, pihe, puha, ül, sűrű, nap, világ, erdő, gyémánt

Éjfény üzen

Cseperedtem évszakokon
korom ingoványát hordom
őszi levél hull fejemre
míg az utat járom egyre

Dobol szívem mellkasomban
ijesztő milyen hideg van
fehérlik már az egész táj
rámdermed a kínos muszáj

Előttem csak posvány terül
megszólalni nem sikerül
megtorpanok kínzóhelyen
fent az égről éjfény üzen

***

Ezt a parafrázist a Poen Poet fórumtémába írtam feladványként Buda Ferenc: Csillag les rám című versére.
Íme az eredeti vers:

Felnőttem tavaszban nyárban
járok harminc év sarában
aranylombjait rámhányja
a villanyfa koronája

Jár a szívem döng a rossz dob
áll a hideg mint az oszlop
fölmagaslik fehér bálvány
megfagy az olajszivárvány

Lábam előtt sár fölfakad
alvad a szó nyelvem alatt
állok a nyakvágó hídon
csillag les rám kurta szigony

***