Kalliope titokblogja

Elég!

Hasadt a teteje,
friss ez a kenyér;
illata lengedez,
az orromig elér.

Ó, pékek remeke!
Haraphatnék beléd?
Három hete hogy éhezem.
Fogyókúra? Elég!

A Poen Poet fórumtémába készült vicces Babits-átirat.
(Remélem Babits megbocsájtja ;))

Az eredeti vers:

Babits Mihály: Memento
        
A hajad olyan fekete
a ruhád oly fehér;
az ifjuság igérete
az élettel felér.

Ó csal az ember élete!
Ki tudja, mi nem ér?
Ruhád is lesz még fekete,
hajad is lesz fehér...

~mennyei kép~

Féktelen csikó a nyár.

Trappol a réteken,

táncol a fényeken,

utána jókedve jár.

Kisérik gondtalan fecskék,

röppennek oly sokan,

csapongnak boldogan,

az égre kiömlött festék

az a hihetetlen kék!

Mezőn hajladoz az élet.

Millió kéve a fénynek

fodítja szép rejtekét,

búzavirág szerteszét

hirdeti: mennyei kép! 

A 4 fix szavas fórumból hoztam át.

A szavak: csikó, fecskék, búzavirág, kéve, 

álmatag nézem a tükrömet éppen
- nini ki ez a fáradt hasonmás?
eljött a reggel fényekkel kezében
hullik szanaszéjjel mint holmi faforgács

lép a világba botlik a lába
ma nincsen szinkron suta a mozdulat
kemény itélet - a holnaptól félek -
ne múljon el soha e szelid virradat

***

A négy fix szavas fórumból hoztam át. Ezeket a szavakat használtam fel: álmatag, hasonmás, szinkron, ítélet

...néhány mankóval (fórumban, megadott szavakkal, vagy sorokkal) keletkezett versemet egy csokorba.


Dal az elmúlásról

Kopott, rozoga, széthulló kalyiba,
horpadt emlékek málló otthona.
Elferdült szekrényben rozzant fiók
-kincs búvik benne- a múlt motoz.
Megsántult ágy, rajta kiszakadt dunna,
felrémlik: boldogság lakozott alatta.
Az idő kirabolt belőle életet:
fiatal megvénült, évszázad eltemet.
Féreg mállasztotta porrá az emléket,
a sors húzott fölé füstszínű felleget.
Elernyedt, kifáradt, semmibe távozott.
Pedig régen ő is szépségről álmodott.

Ezekkel a megadott szavakkal: féreg, kiszakad, rémlik, füstszínű, kincs, horpadt, elernyed, rabol, fiatal, kalyiba

***

Tavaszváró

Csámpás napok csoszognak így az év elején.
A téli szendergés alatt szunnyad remény.
Távolban (álmokban) hegy takarásában
szökell egy kis bárány: csengettyű nyakában,
hátán hoz enyhülést, tavaszt és jókedvet.
A percek órákká, majd napokká lesznek,
és az idő lassan megérleli vágyunk,
lépesméz édese ízesíti álmunk.
S mire elérkezik, suhan a kikelet,
újult lélekkel szállhatunk erdők-mezők felett.

Ezt a négy fix szavas fórumból hoztam át. Ezek voltak a fix szavak: csengettyű, lépesméz, szendergés, csámpás

***

~kiábrándultan~

szennyezett napok tapadnak emlékezetembe.
mocsárban küszködik a lélek és az elme.
bezárul minden. eltűnt rég a pályakép.
ha alszom, csak haszon: nem látom azt hogy milyen szép
"a szomszéd füve". neki bezzeg szalad a szekér.
csak sercintek egyet rá. ennyit nekem megér.
nem irígység. ne hidd. egyszer el kell múlnia.
de erre nincsen tapasz sem megfelelő ima.

Ez is a négy fix szavasból van. A fix szavak: pályakép, haszon, szennyezett, ima

***

~merengő~

"Rég nem valék tevéled szemben"
mégis sokszor jársz az eszemben
mégis érzem illatod, ízed,
mégis vélem dobbanni szíved.

(Azért írok ennyire furcsán
régi korok ásatag módján
meglegyintett engem a szellem:
tán Csokonainak kellene lennem...
Mégsem akarok, mert ez nem én vagyok.
Billentyűimen sorjáznak mondatok,
holnap ha olvasom, fel sem ismerem
mi történt velem, édes istenem?)

Rólad szólnak éber álmaim,
téged hívnak fájó sóhajaim.
Nem gondolhatják, hogy megfagyott vérem,
nem hihetik "hogy meghalt érzésem."


Ezt a "Keretbe foglalva" fórumtémából hoztam át. A keret nyelvezete nem igazán az én pályám, ezért így oldottam meg.
Idézetben Csokonai Vitéz Mihály: A távolról kínzó c. versének első és utolsó sora.

Egy fájó nap

Lelkem falán kopogtat - napról napra vendég -
magányom átölel. Úgy érzem, még nemrég
nem voltam egyedül. Velem volt szíved.
Velem volt meleged. Simított heved.

Tüskés ágak között kűzdöm most át magam.
Hazudom azt, hogy élek. Hogy minden rendbe' van.
Szívem sokszor dörömböl. Dübörgi: nincs velem!
Nincs többé barna bársony - lágy hangod keresem.

A kályha lángja súgja, menjek még közelebb,
de mindez mindhiába. Nekem nem jut meleg.
Varjak tépik az álmom. A Hold képe ma zord.
Az álmos ablak szeme leragad. Ez egy fájó nap volt.

***

Egy tisztafényű holnap

Lángok nyaldossák a kályha üvegét.
A félhomályban fényét hinti szerteszét,
ahogy békésen pihennek a tárgyak,
a langymelegben csak az éjfélre váranak.

Álmos a pamlag, s nagyot pislog az ablak,
ott kint a hidegben elpihentek a varjak.
A sötét égen trónol az ezüsttányér-hold,
mosolya símogat, ma nem is olyan zord.

Az eszmélet már pilled, álomkapun dörömböl,
tüskés bozóton átvágva meseszikrát pöcköl.
Ahogy szalad az éj, szívem falán kopogtat
hajnal felé finom ujjal egy tisztafényű holnap.

***

A megyadott szavas fórumból hoztam át ezt a két verset. Mindkettőt ezeknek a szavaknak segítségével írtam:  kopogtat, tüskés, kályha, álmos, ablak, dörömböl, láng, varjak, Hold, zord