Kalliope titokblogja

Húsvéti égen fehér felhők görögnek.
A napfény táncot jár. Csókot dob a földnek.
Mosolyog a táj, bár az emberek félnek,
de Húsvét idején megtisztul a lélek.

Fénylő vasárnap, nyulas és lenge,
kis örömöt csempész szorongó szívekbe.
Felemelt fejjel nézi sok ember
a természet újulását táguló szemekkel.

Asztalon korsó, kalács és sonka,
sütemény is kerül hímes abroszokra.
Idén mégis búsabb, csendesebb az ünnep.
(lelkek eldugott sarkában kételyek feszülnek)

2020 április 10.

puha csendleplét szétteregette.
oson az éjfél. sötétje lenge.
éjbe szakadnak pilleszárny-álmok.
lebben a gondolat. lejti a táncot.

hajnalba siklik. megtorpan néha.
álmom lágy bölcsője elringat még ma.
elrongyolt lelkem lélegzetfojtva
reményért koldul a csönd-csillagokba...

2020. április 1.

A város az est takaróját húzta magára.
csönd van. Most nem zavar morajlás, lárma.
A tavasz a sarkokon tipeg és érzi:
valami más lett. Halad tovább, s nem érti.

Máskor az emberek örülnek, sétálni mennek.
Ma csupán fák árva árnyai lengnek:
szél tétova ujjai nyomán hajolnak.
Nem érti. Nem tudja mit hoz a holnap...

S az emberek négy fal közé beragadva
csak vágyódnak szépre, tavaszra.
Közben kint a világ kórral fenyegetve
vár. S a tavasz csak árad nevetve.

2020.  március 30.

eltüntek a szavak.
némán kong a lelkem.
a szorongás árnya
mi botorkál bennem.

odakint a tavasz
árad már a réten.
ibolyák, madarak
- ők nem karanténben -

bezzeg a sok ember
négy fal közt kuporog.
béklyóban a lelke.
retteg nem mosolyog.

nem akarok félni.
kell még a szabadság,
de maradok itthon
mert itt a biztonság

2020. március 28.