Kalliope titokblogja

az idő ballagott

most új lapot nyitott,

rajtunk múlik - tudod -

mivel írjuk tele

- ő megtette a magáét -

boldoguljunk vele

merengő perceket

csempész szíveinkbe:

hogy alakul, mit hoz?

- csak ez jár fejünkbe'

a toll - észre sem vettük,

de itt van már kezünkbe'

vigyázzunk egymásra

írjuk hát csodásra

boldog új évünket

csak betűk, szavak
de hol a lényeg
messze szöknek a fények
kapok utánuk - semmibe markolok
agyam sötét sarkában
félelem kódorog

ölelésre vágytam
körülölel az éj
suttogja fülembe:
nyugalom, ne félj
ez is csak egy próba
sokat éltél már
holnap felébredve
egy szép új nap vár

és ha nem valóság
ha ez is csak álom
már meg sem lepődök
csak lépek tovább
helló világ

hunyd be a szemed
fogom a kezed
szállj velem fényeken
feledd a nagyvilágot
tárul a végtelen
várnak bársonyos álmok
ölelj rám boldogságot
szivárvány íveken
suhan a szerelem
gyere - repülj velem

Most jót mosolyogtam...mert képkeresgélés közben rábukkantam erre a képre itt - (szivecske a hóban).
Erről pedig eszembe jutott egy kedves sztori még közös "történelmünk kezdetéről" Krampuszkámmal...
Szerepet játszott a sztoriban a mi Mayácskánk egy bájos kis verse is :)

Most nem akarom újra leírni - de érdemes itt elolvasni, mert ari :)))

...és folytatása is van - mert ugrált nekem szívet :)))

Fáradtan könyököl
felhőn a fogyó hold,
alatta hasalnak
erdők és mezők,
vágyódva csodálják,
s talán félik őt.

Kert végén hevernek
fakuló emlékek,
fészerbe bekúszik
az éjfél illata,
szurokszín lepelben
oson már tova.

Markomba szorítom
még a tegnap csücskét,
szendereg mellettem,
símul a sötét,
künn az ősz kitárja
felhőköpenyét.

Tisztára fürdeti
ablakom üvegét,
lelkem fényfolyóját
duzzasztja, és lám
lassan messzi szállok
az álmok hintaján.