Hold-mondóka

Holdsarló függ fáradt égen.
Nézegetem én már régen,
mi is az mi ott fent tartja,
hogy nem hull le virradatra...

Tán a csillagok mik tartják,
fogják két hegyeslő szarvát?
Vagy láthatatlan fényköpenyét
markolja az éji vén ég?

Ha egyszercsak lepottyanna,
nem lenne ki learassa
a sok bánat-gondolatot
- tudom, én is rabja vagyok.

De főképpen mikor éppen
kikerekszik ott az égen,
fénylő tányér-arcát látva
elringok az éjszakába.

Így hát holdunk maradj veszteg!
Nem teheted velünk ezt meg
- nem hullhatsz le, ne mocorogj!
Tengerekre, s ránk mosolyogj!

2017. szeptember 23.