Érted...velem

 

Kútba zuhant a nyár,

fejére eső permetez.

Augusztus végére jár,

völgyekben már ősz lengedez.

 

Pír fedi esti arcát -

szégyellősen néz le rám az ég,

tudja a föld sorsát:

bíbora vad szelet ígér.

 

A holnap félve lép felém,

azt hiszi haragszom talán.

De hisz ez a természetes.

Siklok az idő támfalán.

 

Nem nézek soha lefelé,

tudom, a mélység oly konok.

Szédít a kozmikus magány.

(titokban  még veled vagyok)

 

Látod hogy múlnak a napok

mióta nem fogod kezem.

Tavaszra nyár, és újra ősz -

az ég is érted sír - velem…