Csöndkaroló

karjaink közt tartjuk a csöndet,
dajkáljuk, mint gyermekünket,
arcunkon pihen az éj bársonya,
símogat, nyugtat, nem hagy el soha

szemünkben csillog ezernyi csillag,
pillánk alá rejtjük titkos álmainkat,
fejünk felett csüngnek fakó fellegek,
szívünkben hordozunk évezredeket

de reggel reánk egy új nap nevet,
feledjük mind, mi éjjel eltemet,
csendünk valódi muzsikává válik:
dúdoljuk egymásnak talán mindhalálig