Burokban

Magába fogad az ébenhajú bánat.
Lágyan arcon simít, és könnyeket nevel,
szívembe sötétszürke ködöket terel.

Az éjfél dajkál, ringat rajtam párat.
Szemem lefogja, gyengéden ölel,
agyamba közben hamis álmokat növel

arról, hogy mégsem futottál el tőlem,
nem választottad helyettem a halál bűvszavát
- emléked körbefog mint óvó nagykabát.