Kajtár Sándor blogja
A könyv
Ezt a bejegyzést egy tagunk töltötte fel a blogjába. A bejegyzés nem minősül hivatalos tájékoztatásnak, a benne szereplő esetleges állítások a képzelet szülöttei, és semmi esetre sem tekinthetőek objektív hírnek vagy tanácsadásnak. A koronavírussal kapcsolatban a koronavirus.gov.hu címen elérhető hivatalos oldalon lehet tájékozódni.
A minap egy ismerős megjegyzést tett a könyveim mennyiségére. Igen, van két háromezer könyvünk, a feleségem mégis alig várja a karantén végét, amikor kinyit a könyvtár, és mehet új könyvekért.
Igaza volt az ismerősömnek. Igen gyűjtögető vagyok én is, a feleségem, a húgom is, és nem csak a könyvek halmozódtak fel az évek során. VHS kazetták, DVD lemezek, hangszalagok, és más számunkra értékes tárgyak. Ezt ma már nem értik a fiatalok , ami számunkra kincs, az nekik teher. Minek a könyv, a hangszalag, a DVD lemez a filmekkel, amikor ott van a laptop, a mobil, amiről szól a zene, letölthető a film. Ők is gyűjtögetők, csak ők képeket, szelfiket gyűjtenek a mobil memóriájába, amit aztán soha meg nem néznek.
De a memóriát nem kell leporolni, nem kell rakosgatni.
Minden könyv egy külön világ. Kóborolhatunk térben és időben, elengedhetjük fantáziánkat. Ma sokan nem értik, milyen kincs volt egykor a saját könyv, és nem csak az. Mi nem tudunk kibújni a bőrünkből, és nem is akarunk.
Erről Róza néném jut eszembe. Egyszerű paraszt asszony volt, a Hortobágy mellett. Hajnal négykor kelt, kiganézta a disznót, megetette az állatokat, ellátta a házat. A néném egyszerűségében is csodálatos ember volt. Olyan szeretet aura vette körül, ami vonzotta az embereket, és nem csak a rokonokat. Csodálatos volt, még a közelében is lenni.
Egy nap a húgom egy Amerikából jött csomagban kapott egy életnagyságú babát. Az egyik ujja a szállítás alatt letört. Ilyen sokszor előfordult fél évszázada. A tárgyak a csomagban érdekes módon megsérültek, így azokat nem lehetett értékesíteni.
A baba megszólalásig hasonlított egy csecsemőre. Ez lett a húgom egyik kedvence.
Teltek az évek, és amikor megházasodott, mit ad ég lett neki egy eredeti, élő babája, A régi kedvencét pedig neki ajándékozta Róza nénénknek.
Nem lehet azt az örömöt leírni. Életében talán az volt az első játék babája, amit nem csutkából készítettek. Pedig ő sok gyereket kapott az égtől, egyet, a Péterkét el is vesztette, és gyászolta haláláig.
Ez a játék baba azonban más volt, talán egy régi beteljesületlen álom. Valami, ami csak az övé volt, amit minden reggel gondosan megsimogatva elhelyezett a bevetett ágyon. Ezt nem érthetik a mai gyerekek, akiknek kazalszám áll a sarokban a megunt játék.
Nagynénémnek még az emléke is melegséggel tölt el. Isten áldja a porát is.
Ami nagynénémnek a baba, az nekünk a könyv. Egykor néhány darab volt minden kincsem, most gazdagnak érzem magam. Akármilyen hangulatom van, csak felnyúlok a polcra, kinyílik előttem a világ. Ez más mint az internet. Ezt a csodát nem vehetik el tőlem, tőlünk.
Embersétáltató
A póráz végén, minden áldott reggel
Jön utánam egy idomított ember.
Jó természetű, bár egy kicsit bamba,
Rá sem bagózik az ezernyi szagra.
A falkánkban is nagy papucs a lelkem,
Nem látszik rajta, hogy sokáig neveltem.
Szagáról érződik, a szoknya bolondja,
Mégis olyan mulya, ha látja asszonya.
Hiába nagydarab, azért kicsit furcsa,
Nem nála van az éléskamra kulcsa.
Ha hallgatna kicsit a józan eszére,
Nem asszonya lenne a falka vezére.
Furcsa népség bizony az emberi fajta,
Gyorsan fejére nő, hogyha az eb hagyja.
Vonzódik a vízhez, sikálgatja magát,
Nem érdekli, hogy elveszti a szagát.
Evéskor is mindig ott hagyja a javát,
Élelmes kutyának ekkor jut a cupák.
Hogyha jól bánsz vele, kedvedet keresi,
De ha póráz lazul, rögtön észre veszi.
Nehéz elviselni, sokszor makacs állat,
Nem érti meg néha, hogy minden más várhat.
Amikor a téren tüzel egy kis szuka
Rángatja a pórázt, sietne a buta.
Kegyetlen is lehet, tanú rá a párom
Láncra verték szegényt az elmúlt nyáron.
Ám ha tisztel téged, még morogni sem mer -
De nem tehet róla, hiszen ő csak ember.