Kajtár Sándor blogja

Történelem
Kajtarsandor•  2020. november 26. 19:57

A cipőpucoló

Közel fél évszázada történt,egy másik világban, amiben még nem volt internet, és szabad mozgás Európában. Volt viszont sorkatonai szolgálat. Engem sem hagytak ki a jóból. Besoroztak. Egy híradó században találtam magam. Sok fontos dolgot megtanultam, úgymint folyosó takarítás, bakancs pucolás, mindenféle adóvevő kezelése, menetelés, stb. Feletteseim igyekeztek minél jobban beosztani az időmet, hogy ne unatkozzak. Volt közöttük egy jóstehetség is. Egyik például kifejtette, 'A szocializmus már győzött a világ egyharmadán, de győzni fog az egynegyedén, egyötödén, sőt az egy hatodán is. ' Mit ad ég, igaza lett.

Szóval időnként nem értettünk egyet a napirenddel, és ahol lehetett módosítottunk rajta.

Akkortájt még nem a valóság show-val volt tele a TV-n fogható két csatorna. Még volt értéke a műveltségnek. A tehetségeket nemcsak az énekesek között keresték. Akkor még mindenhol voltak kultúrházak. Természetesen volt zene, és tánc, de nemcsak az. Tucatnyi szakkör, csoport működött, és támogatták a fiatalok útkeresését, hobbijait, tudásuk gyarapítását. Az éves megmérettetés-tehetségkutatást vagyis a  KI MIT TUD vetélkedőket az egész ország figyelte.

Néhányan kitaláltuk, hogy indulunk a seregben rendezett KI MIT TUD válogatón. Ennek több előnye volt, a legfontosabb, hogy délutánonként nem a sportpálya öltözőjét építettük, hanem a század klubjában ökörködtünk.

Mi a munka könnyebb részét, a falazást a többiekre hagytuk, a nehezét, a versenyt elvállaltuk. Valamit össze kellett hoznunk, de a társaságból egyedül nekem volt fényes színészi előéletem. Civilként évekig tagja voltam egy kultúrház színjátszó csapatának.

Abban megállapodtunk, hogy a Hamletet nem tudjuk összehozni, nincs hozzá megfelelő koponya. Nagyon nem akart összejönni produkciónk. Végül a rendelkezésre álló anyagra támaszkodva, hosszas vita után kitaláltunk valamit.

És megcsináltuk.

A századosunk természetesen nem akarta égetni magát velünk, mert valamennyire azért ismert bennünket. Így aztán nem jött el a KI MIT TUD selejtezőre.

A műsorszámunk a 'Katona álma' hangzatos címét viselte.

Amikor ránk került a sor, én kijöttem a függöny elé, beöltözve a rendszeresített zöld színű, nem Versace, sőt nem is Chanel tervezte katonai hálóingbe, kezemben a bakancsommal. Leültem, és megszokott mozdulatokkal, a bagarollal fényesíteni kezdtem.

Nevetés a nézőtéren. Megvolt a hangulat.

Azután felment a függöny, és a srácokkal az alvást imitáltuk. Majd kezemet előretartva, mint egy alvajáró holdkóros előreléptem, és elszavaltam József Attila klasszikus versének a párját – a Papát.

 

PAPA


Már egy hete csak a papára
gondolok mindíg, meg-megállva.
Boros üveggel kezében,
ment a kocsmába, ment serényen.

Én még őszinte ember voltam,
ordítottam, toporzékoltam.
Hagyja a dagadt barátokat másra.
Engem vigyen el a kocsmába.

Csak ment és iszogatott némán,
nem szólt, nem is nézett énrám
s a bor selymesen, suhogva,
keringtek, szállt le a gyomorba.

Nem nyafognék, de most már késő,
most látom, milyen részeges disznó ő -
szürke haja lebben az égen,
És fekszik részegen az árok tövében
.

Befejeztem és lefekvést imitáltam.

A következő műsorszámban  egy enyhén duci társunkat mellben némileg kitömve nőnek álcáztuk, és az álmodó katonák körbezsongták. Volt még egy ehhez hasonló komolyságú betét az otthon maradottakról.

Az egészben az a legérdekesebb, talán a legjobban minket meglepve, megnyertük a selejtezőt.

Visszatérve a század klubjában természetesen a többieknek is elő kellett adnunk műsorunkat. Itt nem volt színpad. A nézők a fal körül félkörben helyezkedtek el.

A cipőpucolás után lekapcsoltuk a világítást, csak hangulatfény maradt. Én előretartva kezemet, alvajáróként elindultam középre.

Valaki négykézláb elém mászott.

- Hát nem fogok átesni rajtad - gondoltam, és fenékbe billentettem az illetőt, aki orra esett. Csak akkor láttam meg a vállapját. Nem sima volt, mint a mienk.

Az őrmester ejtett le valamit, és szerette volna felvenni. Tudvalevő, hogy akkortájt az őrmester fontosabb volt egy közlegénynek, mint a századparancsnok. Ő volt az, aki ott nyüzsgött körülöttünk, és játszotta a főnököt.

Hatalmas röhej. Valahogy sikerült elmondani a verset. A hangulat meg volt alapozva itt is. A többiek, ha akarták sem tudták elrontani fellépésünket.

Az előadás után sűrű bocsánatkérés. Szerencsém volt, megúsztam. A következő hónapban más miatt nem mehettem haza eltávra, de ez másik történet.

Kajtarsandor•  2020. május 18. 21:09

Intés a múltból

 

’ysa, ki napon ëmdöl az gyimilcstűl’

Szóla a tanítás az idő mélyirül

De magyarnak ne mondja meg senki

Ha megtermett a fán, mit lehet megenni!

Mert keményfejű ő, régről nyakas fajta,

Azt gondolja senki nem foghat ki rajta.

Hisz villás a nyelv a kígyó szájában,

Vigaszt ígér sokszor az élet bajában.

Mert a gond az nő, mint alma a fán,

Jobb nem töprengeni mások panaszán.

 

A jó atyafiak ballagnak némán,

Kolompot követve az ökör nyakán.

Lesütött szemük, azt már nem látja,

Hová vezeti őket ökör gazdája..

Érvényesül náluk a csordaszellem,

A fontos az, hogy tanulni ne kelljen.

És eszik az igét, mint ló a zabot,

Elhiszik, hogy kapnak szebb holnapot

Nem kell szólni, csak bólogatni bambán,

Elhinni mindent mit sugall a kampány.

Mert akkor majd hull az égi manna,

Paradicsom vár a balga hadra,

Megkapod jutalmad majd az égben,

Csak tudd a helyed a földi létben,

Hajts fejet annak, ki az észt osztja,

Amint azt az ősi beszéd mondja:

 

’Ës szobadohhȧ űt ürdüng

ildetüitűl  ës pukul kínzatjátúl,

ës vezessë űt pȧrȧdicsum nyugalmȧba,

ës adjon neki münyurszág belé utat

ës mëndan jouban részt!’