Kajtár Sándor blogja

Kajtarsandor•  2020. december 26. 11:28

Első táborozásom

 

Több mint fél évszázada történt, hogy az általános iskolám szervezte nyári kéthetes táborozásomra indultam. Már komoly felső tagozatos, ötödikes voltam. A tábor helye Fonyód-Bélatelep volt. Akkor találkoztam először a Balatonnal.

A Fonyódi vasútállomásról nem kellett gyalogolnunk, mert az ügyes szervezők megfelelő, kényelmes szállításról gondoskodtak számunkra. Bár a felszállás kicsit körülményes volt, mert nekem magasnak tűnt a Csepel teherautó platója.

Amikor megérkeztünk egy hatalmas zsákot nyomtak a kezünkbe, és megmutatták, a szalmakazal helyét. Kezdődött az össznépi szalmazsák tömés.

Már álltak a sátraink, amibe becipelhettük a fekvőhelyül szolgáló, saját tömésű szalmazsákjainkat. Akkor, fantasztikus izgalmasnak tűnő sátraink a mai szemmel nemigen ütötték meg az campingekben elvárt mérce csúcsait. Az iskola szerintem kéz alatt szerezhette be, vagy kölcsönözte azokat a lestrapált katonai sátrakat, amiket a korábban leérkezett tanárok már előre felállítottak számunkra. Alja természetesen egyiknek sem volt, a földre tettük szalmazsákjainkat, és a motyónkat.

Hatan aludtunk benne. Én a bejárat mellett, velem szemben Miki. a barátom, és osztálytársam.

A táborunk közvetlen a Balaton parton állt. Az iskola az életre tanít. Én ott tanultam meg nyíllal lőni, bár a tanár úr bezavart a vízbe a nyílvessző után. Ott tanultam meg karikás ostorral csergetni. Olyan nehéz volt, hogy csak két kézzel tudtam lendületet adni neki. Akkortájt nem voltam izompacsirta, na, ma sem vagyok. Végig is vágtam magamon rendesen, de a kék, zöld foltok nemsokára halványodtak.

Találtam kagylót is, a talpammal. Szerencsére nem volt nagy a vágás. Gyűjtöttünk néhányat és a sátrunk előtt akkurátusan kiírtuk a "Hotel Palace Széna" szavakat belőlük.

A két hét nem volt felhőtlen. Négy napig zuhogott, mintha a dézsából öntenék. Mi szerencsére körülárkoltuk a sátrunkat, és csak a lyukakon befolyó vizet kellett elhárítani. A kb. húsz kisebb-nagyobb lyukat WC papírral tömködtük, bár így is csepegett néha egy kicsit. Az egyik sátor lakóit, akik nem árkoltak a konyhasátorba költöztették ideiglenesen az összes átázott cuccukkal egyetemben.

Tilos volt a sátrakat elhagyni. A tanárok köteleket feszítettek ki, azok segítségével cipelték a kondért étkezéskor a sátorhoz a viharban.

Aztán elvonultak a felhők, és újra hétágra sütött a nap. Megbeszéltük Mikivel, hogy tiszta hülyeség a sátorban punnyadni a délutáni pihenőben, különben is el akartam költeni azt a hatalmas mennyiségű zsebpénzt, mind a tíz forintot, amivel édesanyám gondosan ellátott induláskor. Úgyhogy kisunnyogtunk hátul a táborból, és letalpaltunk Fonyódra körülnézni. Nem sikerült elkölteni a vagyonomat, mert amikor kiléptünk az áruházból szembe találtuk magunkat – az egész táborral. Kiderült, aznap elmaradt a csendes pihenő, és a helyi sportpályára kísérték a tanárok a táborozókat.

A tanárok meglehetősen zordan üdvözöltek bennünket. Lehet hogy felzaklatta őket, hogy induláskor nem volt teljes a létszám. Míg a focipálya szögletzászlójánál álltunk, a nekünk kijelölt helyen, végighallgathattuk bűneink teljes listáját. Az aktuális ítész kijelentette, hogy az első vonattal küldenek haza kettőnket.

Másnapra enyhült a szigor. Maradhattunk, de a büntetést nem úsztuk meg. Mi vigyáztunk a táborra addig, míg a többieket hajókirándulásra vitték Badacsonyba.

Anya a lelkemre kötötte, hogy írjak sok levelet neki. Írtam is – egyet. Az indulás előtti napon. A levél élménybeszámoló helyett a lényegre tört. Két szót tartalmazott – holnap érkezem. Már két hete otthon voltam, amikor megkaptuk. Anya meglepődött, hogy levelet kapott tőlem. A Posta akkor még nem vetélkedhetett az SMS-ek sebességével.

Nem irigylem a mai gyerekeket, ők ilyen élményeket már nem gyűjthetnek. Sok minden hiányzott abból a világból, de akkor az emberek közelebb álltak egymáshoz, a gyerekeknek több szabadságuk volt, és úgy érzem, a szűkös források ellenére is többet kaptuk az élettől, mint a mai fiatalok.

Kajtarsandor•  2020. november 26. 19:57

A cipőpucoló

Közel fél évszázada történt,egy másik világban, amiben még nem volt internet, és szabad mozgás Európában. Volt viszont sorkatonai szolgálat. Engem sem hagytak ki a jóból. Besoroztak. Egy híradó században találtam magam. Sok fontos dolgot megtanultam, úgymint folyosó takarítás, bakancs pucolás, mindenféle adóvevő kezelése, menetelés, stb. Feletteseim igyekeztek minél jobban beosztani az időmet, hogy ne unatkozzak. Volt közöttük egy jóstehetség is. Egyik például kifejtette, 'A szocializmus már győzött a világ egyharmadán, de győzni fog az egynegyedén, egyötödén, sőt az egy hatodán is. ' Mit ad ég, igaza lett.

Szóval időnként nem értettünk egyet a napirenddel, és ahol lehetett módosítottunk rajta.

Akkortájt még nem a valóság show-val volt tele a TV-n fogható két csatorna. Még volt értéke a műveltségnek. A tehetségeket nemcsak az énekesek között keresték. Akkor még mindenhol voltak kultúrházak. Természetesen volt zene, és tánc, de nemcsak az. Tucatnyi szakkör, csoport működött, és támogatták a fiatalok útkeresését, hobbijait, tudásuk gyarapítását. Az éves megmérettetés-tehetségkutatást vagyis a  KI MIT TUD vetélkedőket az egész ország figyelte.

Néhányan kitaláltuk, hogy indulunk a seregben rendezett KI MIT TUD válogatón. Ennek több előnye volt, a legfontosabb, hogy délutánonként nem a sportpálya öltözőjét építettük, hanem a század klubjában ökörködtünk.

Mi a munka könnyebb részét, a falazást a többiekre hagytuk, a nehezét, a versenyt elvállaltuk. Valamit össze kellett hoznunk, de a társaságból egyedül nekem volt fényes színészi előéletem. Civilként évekig tagja voltam egy kultúrház színjátszó csapatának.

Abban megállapodtunk, hogy a Hamletet nem tudjuk összehozni, nincs hozzá megfelelő koponya. Nagyon nem akart összejönni produkciónk. Végül a rendelkezésre álló anyagra támaszkodva, hosszas vita után kitaláltunk valamit.

És megcsináltuk.

A századosunk természetesen nem akarta égetni magát velünk, mert valamennyire azért ismert bennünket. Így aztán nem jött el a KI MIT TUD selejtezőre.

A műsorszámunk a 'Katona álma' hangzatos címét viselte.

Amikor ránk került a sor, én kijöttem a függöny elé, beöltözve a rendszeresített zöld színű, nem Versace, sőt nem is Chanel tervezte katonai hálóingbe, kezemben a bakancsommal. Leültem, és megszokott mozdulatokkal, a bagarollal fényesíteni kezdtem.

Nevetés a nézőtéren. Megvolt a hangulat.

Azután felment a függöny, és a srácokkal az alvást imitáltuk. Majd kezemet előretartva, mint egy alvajáró holdkóros előreléptem, és elszavaltam József Attila klasszikus versének a párját – a Papát.

 

PAPA


Már egy hete csak a papára
gondolok mindíg, meg-megállva.
Boros üveggel kezében,
ment a kocsmába, ment serényen.

Én még őszinte ember voltam,
ordítottam, toporzékoltam.
Hagyja a dagadt barátokat másra.
Engem vigyen el a kocsmába.

Csak ment és iszogatott némán,
nem szólt, nem is nézett énrám
s a bor selymesen, suhogva,
keringtek, szállt le a gyomorba.

Nem nyafognék, de most már késő,
most látom, milyen részeges disznó ő -
szürke haja lebben az égen,
És fekszik részegen az árok tövében
.

Befejeztem és lefekvést imitáltam.

A következő műsorszámban  egy enyhén duci társunkat mellben némileg kitömve nőnek álcáztuk, és az álmodó katonák körbezsongták. Volt még egy ehhez hasonló komolyságú betét az otthon maradottakról.

Az egészben az a legérdekesebb, talán a legjobban minket meglepve, megnyertük a selejtezőt.

Visszatérve a század klubjában természetesen a többieknek is elő kellett adnunk műsorunkat. Itt nem volt színpad. A nézők a fal körül félkörben helyezkedtek el.

A cipőpucolás után lekapcsoltuk a világítást, csak hangulatfény maradt. Én előretartva kezemet, alvajáróként elindultam középre.

Valaki négykézláb elém mászott.

- Hát nem fogok átesni rajtad - gondoltam, és fenékbe billentettem az illetőt, aki orra esett. Csak akkor láttam meg a vállapját. Nem sima volt, mint a mienk.

Az őrmester ejtett le valamit, és szerette volna felvenni. Tudvalevő, hogy akkortájt az őrmester fontosabb volt egy közlegénynek, mint a századparancsnok. Ő volt az, aki ott nyüzsgött körülöttünk, és játszotta a főnököt.

Hatalmas röhej. Valahogy sikerült elmondani a verset. A hangulat meg volt alapozva itt is. A többiek, ha akarták sem tudták elrontani fellépésünket.

Az előadás után sűrű bocsánatkérés. Szerencsém volt, megúsztam. A következő hónapban más miatt nem mehettem haza eltávra, de ez másik történet.

Kajtarsandor•  2020. június 22. 20:10

Chippendale

Lelkesednek a régen volt szüzek,

Fellobbannak bennük hamvadó tüzek,

Emlékeként a rég kihűlt ágynak,

Emlékeként a perzselő vágynak,

Emlékei egy régmúlt ifjúságnak,

Rövid időre láthatóvá válnak.

 

Duci tésasszony másfél mázsájával,

Lepedőt gyúrna a vetkőző sráccal,

Elfogyasztott már közel három férjet,

De ilyen tüzet még sohasem érzett,

Régmúlt lányságának rózsaszín álma

Mintha váratlan valósággá válna.

 

Másik asztalnál szégyenlős leányka

Barátnőjét lesve, kuncog magába

Közben bőre alatt bizsergés támad,

Tenyere izzad, ismeretlen lázat,

Érez, és bánja már nagyon magába

Hogy megfutamodott egy csókcsatába.

 

Világosság jelzi, vége a shownak

A szürke napok újra folytatódnak.

A duci másnap míg ajkát rúzsozta

Rájött, fontosabb a toroskáposzta.

Míg a leányka mobílját bűvölve

Csevegett ébren is álomba merülve.

 

Kajtarsandor•  2020. június 11. 10:53

Hogyan szokjunk le a cigarettázásról

 

A feleségem egy hónappal a születésnapja előtt félénken elrebegte, hogy mit szeretne kapni. Mivel az ajándék ára egy kicsit túlnyúlt a várható kereten, felajánlotta, ha megkapja, leszokik a dohányzásról.

Az ajándékot természetesen akkor is megvettem volna, ha nincs a felajánlás, mert ami neki örömöt okoz, az nekem is.

Amikor megkapta az ajándékot, öröme nem ismert határt. Felmutatott egy szál cigarettát, körbehordta a lakásban, mint őseink a véres kardot, és kijelentette, hogy ez az utolsó, amit elszív.

Amikor elszívta, ígéretét írásba foglalta, mert a szó elszáll, a betű megmarad. Az utolsó csikk képét kitette a facebookra, hogy az ismerősök is megcsodálhassák. De ez is kevésnek tűnt szilárd elhatározásának bizonyítására, ezért kőbe véste, sőt ha tudta volna, az ország alkotmányába is belevette volna ígéretét.

Egy óra múlva kezébe akadt egy lappangó cigaretta, ami érdekes módon eddig elkerülte figyelmét. Kiderült, hogy az előzőleg elszívott szál még nem az utolsó volt, hanem az utolsó előtti.

Aztán, mit ad ég talált egy egész doboz szívnivalót, - alig két szál hiányzott belőle,  amit természetesen nem hagyhatott veszendőbe menni, mert ugye a jó háziasszony az apróságokra is gondol.

Később elkerült még 30 gramm vágott dohány és egy fél doboz cigarettahüvely.

Jelenleg ott tart a leszokásban, hogy ő többé nem költ egy forintot sem cigarettára, de ami van azt még elszívja.

Azóta is rettegek, mert mi van akkor, ha rájön, hogy sokan pénz nélkül oldják meg a nikotin szükségletüket.

Tiszta égés lenne a feleségemet látni a megállóban, amint kiéhezett szemmel figyel, hogy lecsaphasson egy félig elszívott csikkre, ha beérkezik a busz.

Kajtarsandor•  2020. május 18. 21:09

Intés a múltból

 

’ysa, ki napon ëmdöl az gyimilcstűl’

Szóla a tanítás az idő mélyirül

De magyarnak ne mondja meg senki

Ha megtermett a fán, mit lehet megenni!

Mert keményfejű ő, régről nyakas fajta,

Azt gondolja senki nem foghat ki rajta.

Hisz villás a nyelv a kígyó szájában,

Vigaszt ígér sokszor az élet bajában.

Mert a gond az nő, mint alma a fán,

Jobb nem töprengeni mások panaszán.

 

A jó atyafiak ballagnak némán,

Kolompot követve az ökör nyakán.

Lesütött szemük, azt már nem látja,

Hová vezeti őket ökör gazdája..

Érvényesül náluk a csordaszellem,

A fontos az, hogy tanulni ne kelljen.

És eszik az igét, mint ló a zabot,

Elhiszik, hogy kapnak szebb holnapot

Nem kell szólni, csak bólogatni bambán,

Elhinni mindent mit sugall a kampány.

Mert akkor majd hull az égi manna,

Paradicsom vár a balga hadra,

Megkapod jutalmad majd az égben,

Csak tudd a helyed a földi létben,

Hajts fejet annak, ki az észt osztja,

Amint azt az ősi beszéd mondja:

 

’Ës szobadohhȧ űt ürdüng

ildetüitűl  ës pukul kínzatjátúl,

ës vezessë űt pȧrȧdicsum nyugalmȧba,

ës adjon neki münyurszág belé utat

ës mëndan jouban részt!’