Nyugalom II.

Mi sorsra jut az ember, 

ha halni nem mer? 

Sokáig messze állt e gondolat, 

de most meghalhat egy áldozat.

Hallani a távolból 

a harang most megkondul. 

Menekülőre foghatnám, 

de lábam nem fut már.

Pír jelenik meg arcomon

a nap megsütött alkonyon.

Fűszálak rezdülése óva int,

s egy szempár épp feltekint.

Vívódásom tárgya ez,

szemem uralja a végtelent.

Egy ajtó nyílik előttem,

most vagy soha? kérdezem.

Hajnaloknak hajnalán, 

kéjes patak csordogál. 

Halak benne fényesek, 

ott rejlik a szeretet.

Színes levelek, 

melyek holtan hevernek. 

Ők képezik a talajt, 

s hallatnak egy kacajt.

Busásan jutalmazva,

kémlel egy pillanatra.

Majd támadást kezdeményez,

s oda hajol fegyveréhez.

Megtisztítja karmait,

s eltünteti nyomait.

Mintha megse történt volna,

sokáig nézett vonakodva.

Elindulok feléje,

s közben tücsök oson zenélve.

Dallamszóra lépkedvén,

zajlik tovább e cselekmény.

Merengésem hosszasra húzódott,

a végszó sokáig íródott.

Lágy látomást tönkre téve,

lépett egy idegen a térre.