A nyár még...

Csendemben

Itt állok csendemben, s látom,

ahogy a fény megpihen hajadon.

Majd tovább szalad és hangodon

suttogja fülembe, várj.

Várj ítéleteddel!

Hisz napod még delelőn sincs,

de te már széttárod kezed, hogy törvényt alkoss.

Odébb még az ország,

hol a bölcsesség fájánál megpihenj.

Tékozló ifjú.

Jöjj, táncra hív a végtelen.

Esküm csókom volt, mit megkaptál.

Hisz éltél s haltál már velem.

Hát itt állok csendemben.

S látom,

A fény kutatja és megleli önmagát szemedben.

Magára mosolyog mikor mosolyogsz.

Én vagyok tanúja, mikor szárnyadat bontod,

mert arcodat látom csendemben, arcomon.

A nyár még...

A nyár még maradt volna talán

Csòkok ifjú lángja égett ölében

Az ősz türelmes volt, és szép

Galagonya koszorút tartott kezében

Ott lapult nála a Hold karéja

Hajában színes levelek nevettek

Teste meztelen volt mint a köd

Keblében szűz patakok csörgedtek

A nyár még maradt volna talán

Fodros ruhája az ősz fényében  lobogott

Hiába koppant esőcsepp a verandán

Szememben éjszakák tánca ragyogott