Azonnali

Tégla:
Ki egy idegen
 Fal mögött lapulva
Kémkedik,
Szájával kérkedik
S engem követtetik?
Haza uton számat
Lesi,
De ön magát a kém tégla
Föl nem fedi,
Környezetbe magát elrejti
És szavaimat elhíreszteli?


Veréb:
Ki száll az egen,
És mindent elárul,
Mindenkinek árul,
Hisz azt hiszi,
Ezzel minden hitvány szíve
Előtte Kitárul.
Semmi dolga vele,
Tudja, titok lenne,
De ő csőrét be nem fogja,
A vadász lelövi véletlen,
s majdan annak vadász kutyája
Elől oly kényelmetlenül
De meg nem menekül,
Mert tétlen,
Hiszen a rossz
akarás a léte.

Rigók:
Ki szállva szállnak
Szavaik kis emberekhez
Szállnak,
Hitvány szívben
Megszállnak,
És beszédemkor megállnak,
Hogy hallgassák,
Mit mondok, mi a titkom,
A verebek hitványak,
A rigók haloványak,
Hisz olyanok mint a szivárvány:
Olyan színű
ahogy te akarod,
Ó, két színű!

Áruló?!
Kiben megbíztam
És elárult?
Kit jó ideje ismerek
És pletykál,
Hátam mögött
Késsel motoszkál?

Egy olyan ember kiben bízok,
De az ő bizalmától
El nem hízok,
De mégis megbízok?

Legyen tégla,
Esetleg verebecske,
Vagy rigók ezre,
Nem érdekelnek
Hisz hitványságban
Térdepelnek.

De ha áruló,
Aljas szó lopó
Kis sunnyogó,
Szavaimat remélem látta,
S hangosan végig olvasása
Után káromolta,
Le barmolta alkotásom,
Mert akkor legalább tudom ki volt,
Ő benne akkor azonnal
 Lesz vége a velem kapcsolatos
kapcsolatnak,
Akkor lesz
bizalmam feléje holt...

Homály
E iromány.
Kevés ember
Van itt jelen,
Csökkent az
Osztály béli
Állomány.

Ablak, kinyitva,
A szív bezárva.
Hullanak a levelek,
Már,
Az érzések
Még megvannak
Immár.

Idő rinyál,
Szív kiabál.
Elme hűs,
Jő a bűz:
Az elme
Minden
Érzést
Elűz.

Még nem rohadnak
A levelek,
De érzem,
Többé nem vérzem,
Nem félek,
De jobb is,
Hogy így élek.

Őszhavába
Jobb jövőt
Remélek,
Szív fél,
Elme beszél:
Hullik, hullik
A sok levél.

A hölgyemény megkapta
Réges-rég levelét,
Érzem az ősz hevét,
Jöhet a feledés,
Avagy elme béli
Könyvelés.

Ma volt a felmérés,
A 800 méteres futás,
Hát adj neki pajtás!

Jöttem én aglegény,
Régóta megemberelve
Bár kicsit elveszve.

Vége van a vágyakozásoknak
Tegnap óta, az utolsó napnak,
Bár még a gondolatok megvannak.

Eddig mindent szusszal
Minden gondolattal
Kitartás hangjával voltam.

Ma is eltökélten álltam
A rajthoz, hogy hű legyek
Önmagamhoz.

Síp szól,
Futás futás,
Hajrá pajtás!

De nem így volt,
Más hogy lett tervezve
És máshogy volt kivitelezve.

Hideg levegőt átérezve
Mereven előre nézve
Lassan elhidegülve...

Elveszett kitartásom
Szigorú magatartásom,
Lelkemben üvöltő erős
KIÁLTÁSOM!

Elveszett az erő,
Ez az érzés nem nyerő!
8 kör után örülve álltam!

Önmagat
Majdnem hanyat
Vágtam!

Mi történt?
Ilyen nincs,
Elveszett a kincs!

Semmi sincs,
Senkim sincs,
Mi lesz itt,
Ha nincs meg
A kitartás...
Ó, kitakarás
 E károsodás,
Nincs semmi más...

Az érzés amit
Érzek
És tőle
Vérzek,
Nem ellenség,
Nem háború keltés.

Nem depresszióba
Folyás,
Avagy fölösleges
Kárhozás,
Csak szimplán,
Érzelmi elhalálozás.

Minden amit éreztem,
Hiába mondtam
Hogy vége van,
Az érzés a mai
Napig ugyan úgy
Megvan.

De már mikor
Reá nézek,
Ridegen érzek,
Kalitkába
Kergetve
Az érzéseket:

Már éreztem,
Nem vérzek.

De ugyan,
Szívem megláttá
E ridegséget,
Ember mondá
Hogy micsoda
Elmebetegsége
E írónak e költeménye:

Ridegen éreztem,
Elmém hűs,
Hidegen nem vérzett
Szívem önmagába
Félt.

A logika győzelme,
A szív bukása,
Avagy csak volt,

Hisz már holt.

Nem egyszerű,
Tudom,
ez nem norma
szerű,
De így kellett tenni,
A jövőt megcsinálni:

Vagy hagytam volna
Eszemet oda veszni?
Inkább az érzéseimet
Hagyom meghalni,
Mint hogy azok hagyjanak
Engem megveszteni,
Fejetlenséget csinálni.


Rémület,
Lehullt az őskövület.
De hontalan, érzéketlen,
Jövőm oly kényelmetlen.
De nincs már semmi,
A pusztaságban nincs kincs,
Avagy az ajtókon ott a bilincs.

Üdvözlégy
Mindennek
Legalján,
A lehetőségek
Nélkülöző
talajok
Talaján.

Ember
Vagyok,
De eddig
Nem komáltam,
És nem
próbáltam,
Mellőzni

És érzéseimet
megelőzni.

Pedig ideje
Lenne mindent
Kidobni,
Mindent hamuba
Porlasztani,
Mindent
Elégetni.

De nem tudom,
Hisz én
Nagyon nagyon
Hideg fagyban
Izzasztó melegben
Én nagyon is jól
Mondtam és mondom
" Kitartás,
Utolsó vér cseppig ,
Az utolsó lehelletig! "

Bírom amíg bírom,
Elég sokáig kibirom,
De néha én vagyok
A barom,
Aki minden okosságot
Ont,
De már a falba menéskor
Segély kiáltást
Követ el,
És menekül el.

NEM , NEM,
Most nem így lesz,
Most minden meglesz:
Szégyen, ha menekülsz,
Ha a sarokban csücsülsz,
De dicsőség, mikor
Meghalsz harcban,
Véres álarcban.

Ideje lesz a volt ént temetni
Ha háború jő,

Én kerülöm, én bűvölöm,
De nem menekülök ha eljön:
Mert tudom hogy engem
Véd valaki,
És tudom, hogy segít
És erőt ad...