Március hófehérben

Dermesztően hideg márciusi vasárnap délután.
Ilyenkor a busz is csak nagy ritkán jár, -az egyiket éppen lekéstem.

Az utcán alig néhány lélek, a megálló is néptelen, csak néhány autó suhan el mellettem.
A tavasznak nyoma sincs, fázom, de türelmesen várok.
Végre felszállhatok, pár röpke perc és megérkezem.
Sóstó! Szerelemsziget!
A látvány magával ragadó.
A táj mérhetetlen szépsége és csendje olyan nyugalmat áraszt, hogy szinte gyógyítja a fáradt lelket.
Ameddig a szem ellát, minden vakítóan hófehér.
A befagyott tó jegén néhányan bátran sétálgatnak.
Én nem merészkedem rálépni, inkább leülök a stégre, lábam lógatom és élvezem, ahogy a nap hevíti az arcomat.
A túlpartról minden apró nesz tisztán hallik.
Fürdök a fényben.
Behunyom a szemem, hogy láthassam az arcodat.
Elképzelem, ahogyan váratlanul megérkezel, leülsz mellém és gyengéden átkarolsz.
A boldog izgatottságtól alig tudok megszólalni.
Reszketeg „cérnahangon” csak ennyit mondok: Isten hozott!
Jó, hogy itt vagy velem!
Már nagyon vártalak!
Ez életem legcsodásabb születésnapi meglepetése!