Időutazás

Sokat utazom. Ilyenkor kettesben vagyok a gondolataimmal, emlékeimmel, ezért ezek az utazások időutazások is egyben.
Talán szentimentalizmus, de így ősszel, amikor a fáktól is elválnak a leveleik, gyakrabban gondolok az elmúlásra és azokra, akik már nincsenek.
Így jutott eszembe ma ez az emlék, ahogy a trolin éppen visszamentem az időben:
Nagyon haragudtam az apámra...
Hosszú idő után egyszer megkeresett.
Most már tudom, azért, hogy jóvá tegyen valamit, bocsánatot kérjen.
Csak annyit mondtam: nem állok még készen a beszélgetésre, időre van szükségem.
Tudod, mi volt a válasza? "Nekem nincs időm."
Nem értettem, nem gondoltam át.
10 évig nem beszéltem vele.

Majd nem sokkal azután meghalt. 

Bár ne kellett volna látnom a szenvedését, bár ne kellett volna szenvednie, bár szebbé tehetném a gyerekkoromat, az emlékeimet! 

Azért hálás vagyok, hogy még el tudtunk búcsúzni egymástól, békében.
Gyakran van, hogy megbántjuk, aki közel áll hozzánk, eltávolodunk egymástól, hagyunk kihűlni barátságot, meghalni szerelmet.
Tudom, megváltoztatni a múltban semmit nem tudunk, de amíg élünk, jóvá tehetünk sok mindent!
Azt kívánom, legyen elég időnk jobbá lenni,  jobbá tenni, amit lehet, megbocsátani magunknak és másoknak!
Legyen időnk szeretni!
2019.október