Joodyyy blogja

Egykor egy kertészeti iskolában, az Igazgató Úr úgy vélte felfedezni jobb, ha tovább fejleszti az oktatási intézményt, ebből az okból kifolyólag kitalálta, hogy úszásoktatást kezd. Sokan a diákok közül nagyon örültek ennek, mert mint kiderült többen szeretnek úszni, mint amennyire számított a vezetőség. Persze még nem nőtte ki magát a plusz sport tevékenység annyira, hogy benne legyen, mint tantárgy az órarendben, ez amolyan plusz szolgáltatásként működött, az Európai Unió fejlesztésének egyik ágaként. Odáig fejlesztette ezt a szolgáltatást az Igazgató, hogy nem csak a fő épületben teremtette meg a lehetőséget, hanem a hátsó épületben is, ahol a gyakorlati oktatás folyik, így nem kell az egész iskolának egy helyre tömörülnie, hanem mindenki választhat, immár kettő lehetőség közül. Jennifer úgy döntött, mivel egész nap gyakorlaton sajátította el a magának megfelelő tudást, hátul a hátsó épületben lazít és úszik néhány hosszt. Mikor bement az uszoda részlegre, átöltözött és a medence felé vette útját. Meglátta néhány haverját, gyorsan felismerte a helyzetet, hogy ebből nem úszás lesz, hanem játszanak egyet a vízben, ki a mélyebb részén, ki pedig a derékig érő részen. Jenny úszni szeretett volna, de inkább úgy döntött labdázik ismerőseivel, vidámságra vágyott és nem monotonitásra. Ray eddig kiderítetlen okokból kifolyólag fémpénzt, 50-es érméket dobott a vízbe, Jenny és Kyla nem foglalkoztak vele, inkább egymásnak dobálgatták a labdát.

-        Ray minek dobálod be a pénzt a vízbe? Senki nem fogja kiszedegetni, gyere Te is inkább labdázni, jobban jársz. – imitálta be Kyla Ray-t a vízbe.

-        Mondasz valamit, akkor vigyáztam. – Ray a medence széléhez futott majd egy jó nagyot csobbant a vízbe. A kifejtett lendület lehúzta Őt majdnem a medence aljáig, utána felúszott a felszínre. Végül kifújta magát. – érdeklődni szeretnék, hogy milyen volt a csobbanásom, tetszett?

-        Igen, kitettél magadért. – Jenny elmosolyodott és gyorsan a srác felé dobta a labdát, abban bízva, hogy a srác elhajol, és nem tudja elkapni. Tesztelte Ray reflexeit Jenny.

Jenny kifáradt, úgy döntött inkább elindul haza, mindkét barátja vele tartott, mert későre járt az idő, és senki sem lakott olyan közel az iskolához. Jennynek van egy gyerekkori félelme, iszonyatosan nem bírja elviselni, ha valaki fúr vagy felújít valamit, főleg, ha falba kell valamit fúrni, ezért villámgyorsan átöltözött és összeszedte a ruháit, táskáját, és kint megvárta barátait. – de gáz, hogy még mindig idegesít az, ha valaki fúr, nem értem miért nem nőttem ezt ki. - sopánkodott magában a lány.

Kyla és Ray kijöttek, így hárman indultak el a főbejárat felé. Jenny még nem látta a főépületben kialakított uszodát, sőt nem is nagyon volt abban biztos, hogy létezik e. Úgy gondolta az is csak egy szellem, mindenki tudja a szakmunkás képzős diákok között, de senki nem látta még. Szégyellte azt is, hogy az Igazgató Urat öt éven át soha nem ismerte meg, pedig szinte minden nap látta. Egy bizonyos napon, mikor dicséretet kapott a Vers és Próza Író versenyen való részvételért, akkor tudta meg pontosan ki is Ő valójában. Tehát a főépületen keresztül távoztak az iskolából. A kíváncsiság vezérelte a lányt és megfogadta megnézi a másik uszoda részt, ezzel bizonyítva azt, hogy nem „szellemről” és nem némi szóbeszédről van e szó.

Csodálkozva vélte felfedezni, mikor belépett a főépület uszoda szárnyába, hogy megkülönböztetésig ugyanolyan, mint a régi Széchényi Kert, ámbár egy medencével a közepén, amiben egykori osztálytársai pihentették magukat.

-        Atya ég. Ez ilyen gyönyörű? – egy pillanatra levegőt sem vett a lány.

-        Szia. Merre jártál? – érdeklődött Lia. Lia Jenny mostani osztálytársa és egyben egyik legjobb barátnője az osztályból, a másik két lány, pedig már csak évfolyam társai.

-        Tetszik? Még jakuzzi is van, ott látod? – Angie az említett dolog felé mutatott.

-        Hát, mit ne mondjak ez vicces. És Te Lia már itt is vagy? – nevette el magát a lány. – kis cseles nem, hogy szoltál volna, na, szép.

-        Igen én ilyen ravasz vagyok. Nem ugrassz be hozzánk?

-        Most nem mert megyek haza. Te nem jössz? – próbálta magával csábítani Lia-t Jenny, mert nem akart egyedül haza menni.

-        De, azt hiszem, igazad van. Akkor, sziasztok, majd találkozunk, ha nem külső gyakorlatunk van rendben? – azzal a lendülettel Lia kimászott a medencéből, elment felöltözni, a haját pillanatok alatt megszárította, szerencsére az időjárásnak és a meleg napoknak köszönhetően nem kellett biztosra menni a hajszárítás terén. Elindultak haza.

-        Meddig jössz? Mert értem jön apám a Blahára, dolgunk van még, ezért is maradtam a suliban, mert inkább húztam az időt. Ha hazamegyek, abban a pillanatban mehettem volna vissza a Blahára. – fancsalodott el Lia. Nem szeretett feleslegesen utazni.

-        Áhhá, világos. Esetleg útba esek, ha már apukáddal dolgotok van? – reménykedett a lány abban, hogy barátnője haza tudja e vinni Őt kocsival.

-        Nem tudom, ez még rejtély, mert én se emlékszem pontosan merre fogunk menni. Majd megkérdezem apát. – Lia valójában nem akarta, hogy velük mennyen Jenny. Fogalma sincs miért, de amúgy is, ha már valakit az apukája elvisz, már jönnek azok az üzleti pontok, hogy fizessen az illető a benzinfogyasztásért. Tudta a lány, hogy ez mindenkit bosszant, de ragaszkodott az elveihez.

-        Okés. – persze, megint le fogja mondani, holott, ha tagadja, akkor is nagyon jól tudom, hogy felénk jönnének és útba esnénk, de az nem zavarta, mikor sztrájk volt és apu vitt el minket dolgozni… Mindegy nem éri meg ezzel foglalkozni, azért most eléggé bíztató volt, szerintem elvisznek egy darabon.

Lia és Jenny a Blaha Lujza Téren álltak, Jenny úgy döntött megvárja Lia apját, hátha mégis elviszik Őt egy darabon. Amíg vártak beszélgettek erről - arról, a tér zsúfolt képet mutatott, mindenki ment a saját maga útjára, zajos, koszos ilyenkor itt minden. Az a sok jármű súlyosan szennyezi a környezetet. Úgy fest itt a nap ezen időszakában, hogy nincs egy kis zug a téren, ahol az ember el tud veszni a saját gondolataiban, miközben sétáltatja a kutyáját vagy csak a természetbe vágyik. Ellenben ez nem mindig van így, sokszor el lehet itt veszni, számtalanszor pedig nem, mert minden utcasarkon van egy-egy banda. Jó húsz percnyi várakozás után Lia apja megérkezett.

-        Ne haragudj, de apa késett és emiatt nem tudunk elvinni. – sajnálkozott a lány.

-        Gyere, Lia Budaörsre kell mennyünk és már így is késésben vagyunk. – sürgette a lányt édesapja.

-        Okés semmi, baj. – megszoktam – bánkódott magában Jenny. – mindegy, utálom ezt a környéket, de csak találok itt valami olyan megállót, ami a hazabusz megállója. Áh Lia-nak megint bonyolítani kellett a dolgokat és persze elvesztünk a házak között. Sajnos ritkán járok erre, talán lesz itt egy ember, aki segít nekem, mit merre találok.

Néhány percnyi a házak közötti bolyongás után talált egy idősebb asszony Jenny, kicsit félt odamenni hozzá, hogy segítséget kérjen, de már nagyon unta a keringést. Félve közeledett a hölgy felé, remélte nem fogja melegebb éghajlatra elküldeni őt.

-        Elnézést. – szólította le a lány a hölgyet.

-        Igen, tessék aranyom, miben segíthetek? – szólalt meg lágy hangon az idős hölgy. Talán túl kedves is volt, vagy tűnt annak.

-        Próbálok itt keresni egy buszmegállót, de valahogy nem akar sikerülni, segítene nekem keresni egyet? – reménykedett továbbra is Jenny.

-        Igen, persze. Jöjjön velem, elvezetem oda. – invitálta a lányt a hölgy.

-        Köszönöm szépen. – néhány perc múlva rájött a lány, hogy kicsit sokat mentek, már lövése sem volt merre járhatnak. – bocsánat, de jó fele jövünk?

-        Igen drágám. – sunyi mosoly ült az idős hölgy arcára, de szerencséje volt, ugyanis Jenny nem láthatta, mert elfordult.

Egyre gyorsabban mentek, amire a lány gyanúsan nézett. Némi pozitív érzés lett úrrá a lányon, mikor meglátott egy épületet. Az idős hölgy pedig rejtélyesebben viselkedett, megváltoztak az arc vonalai, ami Jenny-nek nem tűnt fel, végre megpillantotta a srácokat a ház mellett, ahogy várták az idős hölgyet egy újabb lánnyal. Jenny ártatlanul és vakon megbízott valakiben, pedig ezt nem kellett volna. Mikor odaértek a házhoz, Jenny értetlenül állt a helyzet előtt.

-        Ne haragudjon, de itt merre van a megálló? – hátrált egy kicsit a lány. Érezte, hogy egyre idegesebb, szaporább a szívverése. Megvolt a véleménye azokról a srácokról, akik a bokor mellett álltak a ház falánál.

-        Nem tudom, de mi segítünk. – nevetett a nénike.

-        Azt meghiszem. Na, jó nekem mennem kell. – próbálta felhúzni a lány a nyúlcipőt, de már túl késő volt.

Öt vagy hat srác vette körül a lányt, ebből kettő lefogta Jenny mindkét karját, emiatt mozgásképtelenné vált, beráncigálták a ház melletti bokorba annak reményében, hogy szexuálisan ki tudják magukat elégíteni a srácok. Jenny sikított, de a sikolyok nem találtak fülekre. Két választása maradt a lánynak, hagyja magát és így gyorsabban túl esik a dolgokon, az erőszakon vagy ahogy tud úgy küzd. A második választás neccesebb, mert durvábban is végződhet, esetleges sokk mellékhatása lehet halál is, főleg, ha hagyják őt elvérezni, és senki nem talál rá egy bokorban. Főleg úgy, hogy nincs szem előtt az aktuális bokor. Két srác leszakította a lányról a ruhát, majd meglepetten észrevették, hogy ez most nem fog össze jönni.

-        Te Joe, ez nem fog sikerülni. – kiáltott fel a srác a civakodás közben.

-        Miért? – érdeklődött mindenki egyszerre.

-        Ez a lány havi bajjal küzd. – mutatott a lányra a srác, Jenny a földön feküdt, remegett a támadás okozta félelemtől.

-        És? – kérdőn nézett végig mindenkire Bill.

-        Azért ennyire nem lehetünk kegyetlenek haver. Tudod, hogy vannak mások is, őt megtartjuk későbbre. – nyugtatta a haverokat Joe.

-        Okés. Lökjétek be a házba.

Két srác bevonszolta Jenny-t egy házba annak egy romos, ütött, kopott, dohos szobájába. A lány beült egy sarokba és térdeire tette kezeit összekulcsolva és csendben üldögélt. Nem akart sírni. – nem sírhatom el magam, nem láthatják. – néhány másodperc elteltével körülnézett és látta, hogy nem egyedül van, hanem rajta kívül még legalább hatan ülnek bent és várják életük legrosszabb élményét, illetve nem várják, hanem félnek tőle, hogy nem tudnak mást tenni.

-        Ti soha nem próbáltatok megszökni? – érdeklődött a lány.

-        Nem, nem mertünk biztos van valami fegyverük és lelőnek minket. – törölt el egy könnycseppet az egyik lány.

-        Ez így nem mehet tovább. – a saját sorsába keseredett hangon szólt Jenny. – nem hiszem ezt el - sóhajtozott nagyokat és bambult az ajtóra.

Fél óra elteltével nagy csapkodásra lett mindenki figyelmes odabent. – na, talán végre felcsillan a remény és vége lesz ennek a rémálomnak, Lia miért nem vitetett haza, most nem lennék ebben a rossz és szorult helyzetben. – Jenny óvatosan az ajtóhoz surrant egy falatnyi résen kikukkantott és látta, hogy egy lélek sincs sehol. Örült, hogy kétpercnyi hallgatózás után sem hallott semmit, tudta itt az idő egy jó ütős terv kidolgozásához.

-        Tehát, ki akar megszökni? – emelte fel a hangját Jenny.

  Egyöntetű IGEN-nel felelt mindenki.

-        A következő a terv. Mindenki az ajtóhoz kuporodik úgy, ahogy tud. Mivel sötét van, elsőre úgysem látnak élesen, és ha kitárják az ajtót abban a pillanatban, mindenki kirohan és fut amerre lát. Annyian nincsenek, mint mi és ha elfutunk, szerintem nem is fogják magukat törni, hogy elkapjanak. Amúgy is idő kérdése és lebuknak.

-        Én benne vagyok. Már nem számolom a napokat, mióta gubbasztok itt és nem akarom részletezni min mentem keresztül… - keseredet el egy lány.

-        Nekem is elegem van ebből.

-        Akkor csajok harcra fel. Mindenki megkeseredett itt, eddig nem láttuk a fényt az alagút végén, de most már talán van egy halvány reménysugár.

Az ajtó bejáratának oldalait körbevette minden lány, annak reményében, amint kinyílik, kirohannak, és talán megmenekülnek végre.

Nem sokkal az ötletes haditerv kidolgozása után nyílt az ajtó, mindenki úgy rohant, ki rajta ahogy tudott. Jenny az egyik lányt majdnem fellökte, és látta, hogy új lánnyal tértek vissza, megfogta a fiatal kislány karját és húzta magával nehogy történjen vele valami, még mielőtt késő lenne megszökni. Szegény kislány nem értette mi ezt a rohanás.

-        Miért kell menekülni? – lihegett kétségbe esve.

-        Mert ezek nagyon gonosz emberek és iszonyú dolgokat művelnek más lányokkal, olyanokat, amelyeket csak TV-ben látsz, remélem még nem láttál olyat TV-ben, élőben még kegyetlenebb lenne. – szorította Jenny Carol kezét és úgy húzta, ahogy tudta. – remélem mindenki megtudott, szökni.

-        Én is. – merengett el a lány, futás közben mi is történhetett volna vele. – itt lakom a közelben, innen már egyedül is hazajutok. Látod azt a kaput?

-        Igen. – egy nagy sötétbarna kapu volt, melyen volt egy régi viktoriánus kilincs egy nagy zárral.

-        Oda rohanok, a kulcs a bal zsebemben van, most már biztonságban vagyok. Hazaérek, felhívom a rendőröket.

-        Nagyon helyes, szerintem ezek után mindenki ezt teszi. Zárkózz be, és tudod, ne engedj be senkit.

-        Ezt fogom tenni. – Carol a saját háza felé folytatta útját.

 Jenny pedig miután elváltak a lánnyal útjaik néhány percnyi futás után talált egy buszmegállót. Megnézte, hogy van e ott ismerős busz, az ég támogatta Őt a megmenekülés ösvényén, és nagy hálával tudatosodott benne, hogy olyan megállót talált, ahol az ő busza is megáll, ráadásul a végállomásig utazhat rajta, azzal a tudattal, hogy nem fogják végre bántani. Leült egy padra, meglátta két ismerősét, akik egy osztályba járnak vele.

-        Szia Jenny? Te mit csinálsz itt ilyenkor? – kérdezte Andy majd meglepetten Will-re pillantott. Eddig soha nem látták a lányt ilyen szomorúnak.

-        Hát… - a lány hangja elcsuklott, majd elkezdett sírni, arcát a kezeibe temetve remegett, és megállás nélkül sírt. Nem tudta, hogy a boldogság, vagy a támadás hatása ez, vagy az, hogy többé nincs egyedül, hisz, ha nincs ott Andy, akkor nem nyugszik meg, még a hazaúton sem.

-         Meg akartak erőszakolni.

-        Mi? Kik?

-        Nem tudom valami idős nő segített volna megtalálni a buszmegállót, de én olyan ostoba voltam, hogy elhittem neki a jó szándékát, végül egy házban kötöttem ki. – törölte meg az arcát a lány. Meg köszörülte a torkát, szipogva folytatta mondani valóját. – a ház előtt, amit tudtak leráncigáltak rólam, azután megúsztam a dolgot, mert hát… - a hasára mutatott. Fiuk előtt nem szeretett a női gondjairól beszélni.

-        Értem. És hogy jutottál ide? – ült le Will Jenny mellé.

-        Néhány lánnyal, akik már kitudja mióta penészedtek a kuckóban, kitudja min mehettek keresztül… – nézett a távolba Jenny. – a lényeg összefogtunk, ha eltűnnek azok a barmok, akkor beállunk az ajtóba, és amint kinyílik, mindenki rohan, amerre tud. - elővett Jenny egy zsebkendőt és kifújta az orrát, könnyei patakokban folytak le az arcán.

-        Te jó ég. El sem hiszem, hogy ennyi idióta van ebben a városban… - mérgelődött Will.

-        Ezt azonnal jelenteni kell a rendőröknek. Neked óriási nagy szerencséd volt, hogy túléltél egy ilyet.

-        Eljöttök velem? – kérdezte, majdnem suttogó hangnemben Jenny.

-        Igen még jó, hogy elmegyünk veled, mi több haza is kísérünk. – nyugtatta meg a lányt Andy.

Mindhárom fiatal felállt, a lány két oldalán ment a két srác, hogy így is biztonságban tudják őt. Útjuk a rendőrségre vezetett.

Néhány héttel később bemondta a Tv, a Rádió, hogy azok a fiúk, akik elrabolták Jenny-t és társait, már több éve el akarja őket kapni a rendőrség, nem ebben a városban követték el tetteiket, sőt még külföldön is kőrözték őket. Nem sokkal a feljelentés után több, mint 20 lány tett bejelentést, adott személyleírást, ez alapján elkapták őket, talán életük végéig rács mögött maradnak, ha nem is életük végéig, az biztos, hogy nagyon sokáig a börtön árnyékában fognak élni. Fény derült arra is, hogy nem is egy lány halt bele a támadás utóhatásaiba. Az idős hölgy is rács mögé került, mint bűntárs, de ő enyhébb fokú ítéletet kapott. Nyolc év letöltendő börtönbüntetést. Jenny így megszámlálhatatlan mennyiségű sorsot mentett meg a veszélytől és annak következményeitől. Rossz helyen volt rossz időben, de az akció, ami kipattant a fejéből, életek tucatjait mentette és mentheti meg.