Jonny az angyal

Irodalom
Denn•  2020. július 6. 17:24

JONNY AZ ANGYAL 06. - Jövőbelátó képesség

A kanyar utáni első négyemeletes ház kapuja, a többivel ellentétesen, résnyire nyitva volt. Belépve, rögtön egy kutya ötlött a szemembe, méghozzá Spániel, az egyik kedvenc fajtám. Persze lehetett volna buldog is, az ellenszeves, nyálas ábrázatával, ha segítségre szorul, ugyanúgy nem hagyom magára. Összegömbölyödve feküdt, de mikor beléptem, felkapta a fejét. Tisztán emlékszek a tekintetére még ma is, sőt, ha ezer évig élnék, akkor sem feledném. Egyszerre volt szomorú, s várakozásteljes, és persze eszem ágában sem volt csalódást okozni neki. Itt el kell mondanom, hogy a kutyák számomra nem egy faj a sok állatfaj közül. Az a szeretet, ami árad belőlük sokszor olyan emberek iránt is, akik meg sem érdemlik, lehet furcsán hangzik, de számomra emberfeletti lényekké teszi őket. Persze tudom, hülye ötlet, hogy mi is szeressük egymást feltétel nélkül, mert például a négyemeletes házban,ahol lakok, nagy részt bunkók, öntelt majmok, vagy csak simán állandóan mogorva fazonok. Ja, és majd el feledtem a nagyhangúakat, akik meg vannak győződve arról hogy övék a világ, vagy legalábbis a lépcsőfeljáró, mert úgy üvöltöznek akár késő éjjel is. Biztosan van bennük egy hangyányi szeretni való, de nem érzek rá késztetést, hogy kiderítsem mi ez. Miért is? Mert mindössze ember vagyok, és nem kutya. Persze tudom, annak a bizonyos éremnek két oldala van, mert eddigi létem során, én sem voltam egy földre szállt angyal. Imádom jó hangosan hallgatni a rockzenét, és teszek rá, ha ettől mindkét szomszédom csak egy hülye rockernek tart. De ideje visszatérnem a kutyushoz, mert ott, és akkor, ő volt a világ legfontosabb lénye számomra. Pillantásából már az elején sejtettem, hogy még egy velős csontnál is jobban vágyik a szeretetre, így hát simogatással nyomban a tudtára adtam, hogy nálam abban nincs hiány. Hálásan felnézett rám, mert kóbor ebként ritkán lehetett része ilyen jellegű emberi érintésben.

Lehet tévedek, de, ha csak fele annyi szeretet lenne az emberekben, mint a kutyusokban, a pénz hátrébb szorulna a fontossági sorrendben, és máris jobban megbecsülnénk az élet valódi értékeit. A fene sem akar úgy élni egy szuper kégliben, hogy összeszajrézza rá a pénzt, vagy hosszú éveken át gürcöl érte. De bárcsak a kapzsiság, és az önzőség gátolná a szeretet áradását bolygónkon. Nem kezdem el sorolni mennyi minden van még, ellenben valamire nagyon kíváncsi lennék. Tegyük fel, több száz értelmes lényekkel benépesített bolygó van a világegyetemben. Szerintem mi háborúk tekintetében simán benne vagyunk az első tízben. De ismét visszatérek a kutyushoz, mert,ha tovább írnék még az emberekről, csupa sötét dolog jutna az eszembe. Sérülést nem láttam rajta, ám valahogy meg kellett állapítanom, hogy van e valami baja. Jobb híján, abbahagyva a simogatást, két méterrel hátra léptem, és hívtam magamhoz. Egy darabig csak figyelt rám kíváncsian, de miután újra, és újra hívtam, megpróbált felállni. Félig sikerült is neki, de aztán visszahanyatlott egy fájdalmas nyöszörgés kíséretében. Mindeddig abban bíztam, hogy tán nem ezt a kutyust ütöttük el, és apró sérülésekkel elsétált, bármi is volt. De rá kellett jönnöm, hogy minden bizonnyal tévedtem, mert,ha a mozgás gondot okoz neki, benső sérülései lehetnek. Állatorvos nem volt a közvetlen környéken,de,ha lett is volna, mit mondok neki? Feltünt, hogy csak fekszik szomorúan, és ezért bevittem? Persze elmondhatnám az igazat is, de egy mezei állatorvos mégis mit tehetne egy állítólagos benső sérüléssel? Maximum olyan tanácsot adhat a gyógyulás érdekében, hogy biztosítsak a kutyusnak olyan helyet, ahol keveset kell mozognia. De mivel ezt magamtól is tudtam, egyszerűen felnyaláboltam az ölembe, és haza vittem.

Akkor, és ott ez tünt a legjobb megoldásnak, de,ha lett volna jövőbe látó képességem, mást tettem volna.

Denn•  2020. július 1. 16:54

JONNY AZ ANGYAL 05. - Törpe, kutya, vagy macska?

Csak egy tompa csattanás volt hallható, és halványan éreztük, hogy valami nekicsapódott a kocsi alsó részének. Szerencsére nem jött mögöttünk senki, így Andi azonnal lassíthatott. Mintegy tíz méterrel odébb megállt, és hevesen dobogó szívvel kiszálltunk megnézni mi történhetett, mert mi van, ha egy törpét ütöttünk el?

Szokványos mellékutcában voltunk, amit négyemeletes házak öveztek mindkét oldalon.

- Sajnos valószínűleg egy kutyust csaptunk el. - jegyeztem meg intenzív nézelődés közepette, mert ott, akkor, a törpe eszembe sem jutott.

- Vagy pedig egy jó nagyra nőtt macskát. - próbált humoránál maradni Andi még az adott helyzetben is.

    - Bár igazad lenne. Nem csípem őket érdekes mód azért, mert emberibbek, mint a kutyák. Egyszerre sumákok és állati önzőek, akár az emberek.

    Időközben a kanyarhoz értünk, de sehol semmi. Az mindenesetre jó jel volt, hogy vérnyomot sehol sem találtunk, valamint törpesipkát sem.

- Bármi is volt, úgy néz ki, szerencsére nem szenvedett komoly sérülést. - jegyeztem meg bizakodva.

Kicsit túl mentem a kanyaron, de mivel itt sem láttam a járdán fekvő, vagy távolodó állatot, felsóhajtottam.

    - Hál'Istennek, megúszta az ütközést, vagy inkább csak koccanásnak nevezném.

- Jól ránk ijesztett. - egészítette ki szavaim Andi, aztán folytattuk az utunkat, bár már csak egy percnyi volt hátra a parkolóig. Annak ellenére, hogy úgy tünt, nyerően levezényeltük a balhét, egyikünknek sem volt különösebben jó kedve, sőt.

    - A fenébe, nem tankoltam. - próbált ezen javítani az időlegesen autótolvajjá előlépett leányzó, miközben leparkolt épp oda, ahonnan elindultunk.

    - Majd visszalopakodsz két deci benzinnel. - vettem a lapot, de nem volt kedvem tovább bóklászni a humor mesgyéjén. Sőt, mivel nem volt hangulatunk csavarogni, vagy sörözni, a hazaindulás mellett döntöttünk.

    - Azért jó buli volt. - összegezte a történteket Andi.

- Ja, főleg neked. - bólintottam fanyar vigyorral. - De nyugi, holnap megveszem a piát.

- Mivel nem egyedül szándékozom leönteni a torkomon, egyszerűbb lenne, ha majd te fizetsz pár alakalommal, amikor sörözünk.

- Végre egy jó ötlet. - csaptam le szomjúságtól eltikkadt keselyűként a javaslatára.

- Értem mire utalsz, de a kocsi elkötést te erőltetted.

- Igen, de az egészet te hoztad szóba.

- Jól gondolom, hogy a végén a koccanás húzta le számodra a balhét? - tapintott rá a lényegre.

- Jól, és így sajna bejött a rossz előérzetem.

- De hisz minden bizonnyal nem történt komoly baja a kutyusnak, ha egyáltalán az volt. Bár lehetett egy óriás patkány is, azért nem kár.

Ennyiben maradtunk, de teljesen nem nyugtattak meg a szavai, s hazafelé tartva, bár némi kitérőt jelentett, de visszamentem a koccanás helyszínére. Nem is tudom miben bíztam, csak újra ott kellett lennem valamiféle benső késztetés hatására. Persze jobban belegondolva önigazolást is akartam nyerni, hogy a kisállat/vagy törpe/, nincs sehol a környéken, ami arra utal, hogy nem lett komoly sérülése. Tüzetesebben néztem hát most szét, és meg is lett az eredménye. Minden másképpen alakult volna, ha ez a fránya lelkiismeret nem kényszerít arra, hogy visszamenjek a tettünk helyszínére.

De tette a dolgát, és szembesülnöm kellett azzal, hogy mit követtünk el.

Denn•  2020. június 23. 19:32

JONNY AZ ANGYAL 03. - Előző életünkben

Ám nem rohanok ennyire előre az eseményekkel, mert előtte még túl kellett élnem egy olyan délutánt, mely egyszerre pozitív, és negatív irányba terelte életem. Ha valamiképpen volna módom kitörölni a múltamból, keményen gondolkodóba esnék, hogy megtegyem e. Minden Andi dicsekvésével kezdődött, hogy lány létére, képes bármilyen kocsit egy perc alatt lenyúlni. Hozzá kell tennem, hogy nem autószerelő lány létére, már csak azért sem, mert egyidős velem.

Gyermekkorom óta ismerem, s habár kimondottan szexi csajszi némi túlsúllyal, amit azonban csípek a látszólag gyengébb nemnél, mégsem jöttünk össze az eltelt évek alatt.

    - Talán testvérek voltunk az előző életünkben. - jegyeztem meg viccből, mikor nem is olyan rég szóba került a téma, de ő komolyan vette szavaim.

    - Szerintem szinte biztos, különben ennyi év alatt már bőven egymásnak estünk volna.

- Szóval szexuális alapú következtetéssel leltünk jó eséllyel bizonyosságot a reinkarnációra. - szántam ismét viccnek a szavaim, de ő továbbra sem volt vevő a humoromra.

- Én valószínűleg fiú voltam az előző életemben. Képzeld, simán letudok nyúlni egy kocsit hatvan másodperc alatt.

- Hát ilyennel a csajszik tényleg nem szoktak dicsekedni. De ugye nem akarsz a bátyád nyomdokaiba lépni? Micsoda véletlen , hogy éppen kocsilopásért vágták sittre.

- Mert balszerencsés volt. Épp a balhé előtti napon oktatott ki a szakma rejtelmeiről. Persze csak úgy buliból, s azt pedig nem tudtam, hogy mit tervez. Két éve rossz társaságba keveredett, gondolom akkor sajátította el a fortélyait. De hagyjuk a múltat, a jelenben vár ránk egy járgány, amit...

    - Fékezzünk egy cseppet. - vetettem közbe. - Sőt inkább álljunk meg. - vettem vissza teljesen a tempót. Később visszagondolva, máig sem tudom, miért tettem. Talán csak rádöbbentem, hogy hülyeség ez az egész. Vagy egy benső hang sugallatára? Persze végül is nem oszt, nem szoroz melyik volt, mert,ha mondjuk a sugallat, elég gyengére sikeredett. Ugyanis Andi kötötte azt a bizonyos ebet a karóhoz, amelyre aztán még sajnos én magam is rátettem egy lapáttal.

    - Akkor indulás hozzánk, és bebizonyítom. - javasolta, mire értetlen képet vágtam, bár sejtettem mi a terve.

    - Anyukádtól jó kislányként engedélyt kérsz a kocsiszajrézásra?

Egy másodpercig késett a válasszal, gondolom amíg rájött, hogy megpróbálom hülyére venni.

- Roppant vicces vagy. - felelte aztán fanyar mosollyal. - Bár az igazság közelében kapisgáltál, mert ő is közvetett szereplője lesz a kocsi lenyúlási képességem tesztelésének. Ugyanis az ő járgányát veszem kölcsön egy időre anélkül, hogy elkérném tőle a slusszkulcsot.

- Ez olyan, mintha a légtornászok két méter magasan végeznék a mutatványt, s a trapéz teljes részét még ez esetben is védőháló fedné. Pedig csak 10 méter magasban, védőháló nélkül igazi ez a buli.

- Vettem a lapot, de szerinted megéri ilyen kockázat pár percnyi furikázásért?

- Simán. Különben csak tökfilkó leszel a saját kártyapartidban.

- Te mintha olyan nagy ász lennél. - vágott vissza.

- Még csak király vagyok, de dolgozok rajta. - feleltem széles vigyorral, de simán letörölte a képemről lány létére a vigyort.

- Egy király mióta pakol ki árút szupermarketben?

Pár pillanatra leblokkoltam, de aztán máris próbáltam kivágni magam a rám olvasott tényszerű valóságból.

- Így vegyülök el a népem közé, hogy megismerjem a gondjaikat.

- Hát igen az nagy gond, ha nem találják hol van például a meggybefőtt, vagy a röviditalok. - söpörte félre nevetve a királyságomat, de aztán komolyan folytatta. - Ellenben , akár tényleg király is lehetnél, ha összekapod magad, és készítenél a dalaidból egy demó anyagot.

- Már bánom, hogy elénekeltem előtted az egyiket, bár mentségemre szolgáljon, hogy jelentős mértékben alkoholos befolyásoltság alatt álltam.

- De még így is tök jó volt, képzeld el milyen lenne józanon.

- Tudod mit? - kérdeztem elgondolkodva, aztán belevágtam. - Ha bevállalod védőháló nélkül a kocsi balhét, bevállalom én is egy dalom pia nélkül előtted.

    - Eléggé eltérőek a kockázati tényezők, de legyen.

- Jó döntés. Azért az arányokat, tisztázzuk, mert te, ha csak el nem ütsz valakit, legfeljebb előzetest kapsz, de, ha én leégek előtted, lehet egy életre elmegy a kedvem az énekléstől.

- Vagyis józanul hamisan énekelsz? Akkor a leendő közönséged érdekében, az alkoholizmus útjára kell lépned.

Nem ellenkeztem, mert a piálás egyik kedvenc elfoglaltságom a haverokkal, bár azért azt hozzá kell tennem, egy kezemen megtudom számolni, hányszor részegedtem le eddig aljas módon. Lehet ciki, hogy rocker létemre felest ritkán iszok, és sörnél is általában háromnál megszoktam állni.

    Miután letisztáztuk a feltételeket, tíz perc múlva egy őrizet nélküli parkolóban máris hozzákezdett a balhé megvalósításhoz. Egy Toyotát választott, de nem a márkája miatt, hanem, mert volt bőven szórólap a szélvédőjén. Ha minden jól megy, majd simán visszahozzuk, és a tulaj azt hiszi, csak nyitva hagyta az ajtaját. Ám hadd éljek most egy kettős hasonlattal, miszerint az Élet nem habostorta, de még csak nem is lányregény. Sőt, nagyon nem az, és erre rádöbbenhettem aznap délután.

Denn•  2020. június 16. 16:22

JONNY AZ ANGYAL 02. - "Világmegváltási becsípődés"

Mint köztudott, az Élet nem egy rózsaszín álom, ahol boldog emberek sétálnak szanaszét az utcákon. Az öt perc alatt, míg melóból haza érek, általában egy kezemen megtudom számolni mennyit látok ebből a „ritka fajból”. Persze nem vagyok léleklátó, de mért is kéne? Az embereknek az arcukra van írva minden, mikor elgondolkodva sietnek hazafele, vagy a boltba, a lényeg, hogy épp nem kommunikálnak egymással. Ilyenkor akaratlanul is levesszük álarcunkat. Bizonyára most lesz, aki fejét rázza, mert ő bizony sosem hord álarcot. Ha ez így van, roppant különleges példánya fajunknak, és biztosra veszem, nagyon kevés hasonló létezik belőle.


A nővérem elmebeteg. A diagnózis, világmegváltási becsípődés, de ettől még csípem. Ő legalább tesz valamit, és nem nap mint nap „jóleső elszörnyedéssel” mindössze a híreket nézi. Nem csak úgy el van, mint manapság oly sok ember, akik duzzogva elvégzik napi munkájukat, aztán rohannak haza, és boldogan engedik, hogy az Internet nevű uralkodó lekötözze lelküket a monitor előtti székre. Elsőként az alkoholra szokott rá, hogy hitelesen írhasson róla a blogjában, s egyben próbára tegye magát, hogy képes e leszokni róla. Normális az ilyen? Jelenleg átment

 hajléktalanba egy hónapra, hogy átérezze sorsukat, és persze újfent a

 hitelesség kedvéért. Persze nincs mindezzel semmi baj, amíg blogját nem

 kezdi el olvasni egy olyan fickó, aki az átlagostól eltérően gondolkodik, és

 nem pozitív irányba. De sajnos elkezdte olvasni, s nem érte be ennyivel!

Denn•  2020. június 5. 10:38

JONNY AZ ANGYAL - Lélekálarc

  •  - Mégis mi a frásznak legyek önmagam, ha annál jobban tudok érvényesülni a világban, minél több álarc van lélekszekrényemben? - szegeztem a kérdést az angyalnak.

Honnan tudod, hogy mindegyik álarc segít az érvényesülésben? -

kérdezett vissza sejtelmes mosollyal, aztán sikerült teljesen elbizonytalanítania egy újabb kérdéssel. - Egyáltalán még tudod melyik a valódi arcod? Ha a többi közé keveredett, lehet már rá sem ismersz.

- Okít ki egy angyal, aki nem is létezik, csak a fantázia világomban él. - tettem hozzá a fejemet rázva, de egy újabb kérdéssel felelt.

  • - Biztos vagy benne? Mi van, ha te létezel az én fantázia világomban?

    - Tessék? - néztem rá bambán.

    - Csak vicceltem. - nevette el magát. - Hát persze, hogy mind a ketten létezünk. - folytatta már sejtelmes mosollyal, amitől végképp nem, tudtam eligazodni rajta.

- Jól érzékelem, hogy te most színészkedsz, vagyis angyal létedre feltetted az egyik lélekálarcodat?

- Ezt döntsd el te magad. De,ha tán így is lenne, csak az embereknek van joguk álarcot viselni? Az angyaloknak mindig teljes mértékben önmaguk kell adniuk?

- Még szép, hiszen azért angyalok. - vágtam vissza, de most ő rázta a fejét.

- Ki kell, hogy ábrándítsalak, számunkra sem fekete és fehér a világ.

  • - Az első értelmes mondat,amit tőled hallok. - jelent meg váratlanul az Ördög, mindössze egy lépésnyire tőlem.

    - Na helyben vagyunk. - jegyeztem meg fanyar vigyorral. - ismét kettős hallucinációm van.

- Nyugi haver én valódi vagyok. - csapott hátba, mire merő döbbenettel bámultam rá.... Éreztem az érintését!