JONNY AZ ANGYAL 05. - Törpe, kutya, vagy macska?

Csak egy tompa csattanás volt hallható, és halványan éreztük, hogy valami nekicsapódott a kocsi alsó részének. Szerencsére nem jött mögöttünk senki, így Andi azonnal lassíthatott. Mintegy tíz méterrel odébb megállt, és hevesen dobogó szívvel kiszálltunk megnézni mi történhetett, mert mi van, ha egy törpét ütöttünk el?

Szokványos mellékutcában voltunk, amit négyemeletes házak öveztek mindkét oldalon.

- Sajnos valószínűleg egy kutyust csaptunk el. - jegyeztem meg intenzív nézelődés közepette, mert ott, akkor, a törpe eszembe sem jutott.

- Vagy pedig egy jó nagyra nőtt macskát. - próbált humoránál maradni Andi még az adott helyzetben is.

- Bár igazad lenne. Nem csípem őket érdekes mód azért, mert emberibbek, mint a kutyák. Egyszerre sumákok és állati önzőek, akár az emberek.

Időközben a kanyarhoz értünk, de sehol semmi. Az mindenesetre jó jel volt, hogy vérnyomot sehol sem találtunk, valamint törpesipkát sem.

- Bármi is volt, úgy néz ki, szerencsére nem szenvedett komoly sérülést. - jegyeztem meg bizakodva.

Kicsit túl mentem a kanyaron, de mivel itt sem láttam a járdán fekvő, vagy távolodó állatot, felsóhajtottam.

- Hál'Istennek, megúszta az ütközést, vagy inkább csak koccanásnak nevezném.

- Jól ránk ijesztett. - egészítette ki szavaim Andi, aztán folytattuk az utunkat, bár már csak egy percnyi volt hátra a parkolóig. Annak ellenére, hogy úgy tünt, nyerően levezényeltük a balhét, egyikünknek sem volt különösebben jó kedve, sőt.

- A fenébe, nem tankoltam. - próbált ezen javítani az időlegesen autótolvajjá előlépett leányzó, miközben leparkolt épp oda, ahonnan elindultunk.

- Majd visszalopakodsz két deci benzinnel. - vettem a lapot, de nem volt kedvem tovább bóklászni a humor mesgyéjén. Sőt, mivel nem volt hangulatunk csavarogni, vagy sörözni, a hazaindulás mellett döntöttünk.

- Azért jó buli volt. - összegezte a történteket Andi.

- Ja, főleg neked. - bólintottam fanyar vigyorral. - De nyugi, holnap megveszem a piát.

- Mivel nem egyedül szándékozom leönteni a torkomon, egyszerűbb lenne, ha majd te fizetsz pár alakalommal, amikor sörözünk.

- Végre egy jó ötlet. - csaptam le szomjúságtól eltikkadt keselyűként a javaslatára.

- Értem mire utalsz, de a kocsi elkötést te erőltetted.

- Igen, de az egészet te hoztad szóba.

- Jól gondolom, hogy a végén a koccanás húzta le számodra a balhét? - tapintott rá a lényegre.

- Jól, és így sajna bejött a rossz előérzetem.

- De hisz minden bizonnyal nem történt komoly baja a kutyusnak, ha egyáltalán az volt. Bár lehetett egy óriás patkány is, azért nem kár.

Ennyiben maradtunk, de teljesen nem nyugtattak meg a szavai, s hazafelé tartva, bár némi kitérőt jelentett, de visszamentem a koccanás helyszínére. Nem is tudom miben bíztam, csak újra ott kellett lennem valamiféle benső késztetés hatására. Persze jobban belegondolva önigazolást is akartam nyerni, hogy a kisállat/vagy törpe/, nincs sehol a környéken, ami arra utal, hogy nem lett komoly sérülése. Tüzetesebben néztem hát most szét, és meg is lett az eredménye. Minden másképpen alakult volna, ha ez a fránya lelkiismeret nem kényszerít arra, hogy visszamenjek a tettünk helyszínére.

De tette a dolgát, és szembesülnöm kellett azzal, hogy mit követtünk el.