Remény

Mikor az eget szemlélve látjuk ahogy lehullanak reményeink csillagai, és álmaink megmaradt szilánkjain elterülve, búskomoran gondolkodunk az élet értelmén,

 akkor jövünk rá, hogy legyen bármink is ami megmaradt, mégha az vigasztalna is, 

nem elég ahhoz, hogy újra megjelenjen a napfelkelte a dombok mögül.
Ekkor adjuk fel igazán..

Teljesen átadva magunk lelkét a múltnak...
Lehunyjuk szemünket hogy ne fájjon többé a valós, 

reménykedve abban, hogy mikor újra kinyitjuk, 

egy fenséges napsugár fénye törik meg majd könnyeinken, és vigasztalódunk gyönyörű szivárványunk láttán..