Megadom magam

Belefáradtam az érted folytatott harcba
A szánalmas és örökkévaló kudarcba
Ezerszer feltettem már a közhelyes kérdést
Téged szeretlek, vagy csak azt az érzést
Melyet lelkem rólad alkotott a magánytól félve
Egy csak nekem ítélt lányt buzgón remélve

Hogy szeretlek-e, vagy nem, számomra is kérdés
Nem hagy nyugodni egy percre sem az érzés
Hogy talán többet is érzel csak félsz kimutatni
Én pedig nem tudom soha már kikutatni
Tévedés volt talán érted küzdenem
Ezért most a ragaszkodásom kell leküzdenem

Te már rátaláltál az igaz szerelemre
De én még mindig várok a kegyelemre
Talán elkövettem már számtalan ballépést
De megfizettem minden egyes félrelépést
Arra várok aki mellett nem kell gyűlöljem magam
Aki előtt nem kell titkolnom többé a szavam

Nem hagyhatom hogy felépítsd bennem azt az érzést
Hogy szánalmasan kutassam folyton a régi kérdést
Hogy rettegjek attól hogy eltűnsz mint a kámfor
Hogy kétségbe esve keressem a tőled nyert mámort
Ezért hát most leteszem a fegyvert, megadom magam
Leszek újra az emberek között szabad, súlytalan