Jazminlorey blogja

Digitális szonett

Szavakból építünk hidat a csendre,

Betűkkel festünk álmot a képernyőre. 

Itt, hol a vers is új otthonra talál, 

És minden sor egy láthatatlan szál, 

Összeköt minket, messzi utazókat,

 Kik keresik a ritmust, a gondolatokat.

De ne álljon meg a rím a sor végén, 

Lépjünk tovább az éter peremén! 

Ha tetszett a gondolat, a vers üzenete, 

Legyen a lélek még inkább éberre: 

Kövess a Facebookon, ott is megtalálsz, 

Ahol a posztok közt szintén rátalálsz 

Arra a hangra, mi itt bennem él, 

S az online térben újra hozzád elér.

Lorey Jazmin 

A világ néha csak így jó

Fut a macska a konyhában,
a pohár koppan a polcon.
– Hoppá, hoppá – mondja a macska,
és már el is tűnt a sarokban.

A gyerek nevet, a pohár meg csak áll,
és senki sem szól,
mert a világ néha csak így jó.

A Kócos Kismókus ma reggel nagy lendülettel pattant ki az ágyból. „Hűha, ma biztosan történik valami izgalmas!” – gondolta, miközben a farka úgy lobogott mögötte, mint egy zászló a szélben.

Elindult az erdőn át, de minden lépésnél csilingelt valami. „Csiling-csalang, csiling csalang” – szólt a hang, mintha egy apró zenekar bújt volna a bokrok közé. A mókus megállt, körbenézett, majd nevetve felkiáltott: „Jaj, hát ez csak a saját dióm! Gurul utánam, mert sietni akar!”

A dió persze tovább gurult, sőt, mintha még gyorsabban is, így a mókus futni kezdett utána. A két kis jószág — mókus és dió — úgy szaladtak végig az ösvényen, mintha versenyt rendeztek volna. A végén a dió egy puha mohakupacba huppant, a mókus pedig mellé esett, és mindketten nagyot kacagtak.

„Na, ez aztán a reggeli torna!” – lihegte a mókus. A dió pedig — ha lett volna szája — biztosan mosolygott volna.