A place for my head

Jacqueline•  2009. december 6. 12:58

16

A bolond nevetett. Mindenki csak nézett rá, fogalmuk sem volt róla, hogy mit talál olyan mulatságosnak. De ő csak nevetett és nem érdekelte, ki mit gondol róla. Többen elfordultak - úgy vélték ezt még nézni is illetlenség-, voltak akik értetlenül bámultak rá, mások pedig egyenesen otthagyták. Hogy illetlenség-e egy ilyen alkalomkor nevetni, arról azt hiszem nem oszlanak meg a vélemények, hiszen egy temetés sokkal inkább a könnyek alkalma, mint a nevetésé. Nevetett, mi mást is tehetett volna, mikor a zsigereiben minden a kacagását követelte... Akik a temetésen jelen voltak, igazán nem is ismerték az elhunytat. Volt néhány ember, akivel köszönő viszonyban volt, egyesekkel olykor még beszélgetett is, de igazán senki, de senki nem ismerte. Még a bolond se, habár mégiscsak ő ismerte őt a legjobban. Nem fájt neki az elvesztése, sőt kifejezetten felszabadultnak érezte magát mióta az elhunyt távozott az élők sorából. Ahogy kacagását leplezni sem próbálva elnézegette az egybegyűlteket, felötlött benne, hogy a legtöbben észre sem veszik, hogy egy temetésen vannak. Sőt, mintha azt sem vették volna észre, hogy az elhunyt halott. Ez még inkább mulattatta, és a nevetése már-már végtelennek bizonyult. Új emberek érkeztek sorra, egyesek távoztak - talán épp mert ráuntak a bolond alkalomhoz nem illő viselkedésére-, és kivétel nélkül mindenki ránézett a bolondra. A legtöbben azon nyomban le is vették róla a tekintetüket és szemüket forgatva hamar továbbálltak. Mások nagyot néztek, kevesen megkérdezték tőle, hogy jól van-e, de csak egyetlen ember volt aki elkezdett vele együtt nevetni. Mert az az ember látta... Ő tudta, hogy az elhunyt nem más mint a bolond korlátok közé szorított néhai énje.

Jacqueline•  2009. december 5. 10:32

15

ma nincsenek felhők az égen
ma kukászsákkék az ég
s ha volt vajmi öröm a létben
azt a kukások elvitték

lyukas óvszer az ózonpajzs
s felette ezer kis chip ragyog
de születhet-e bármi szép ha
abortuszon az angyalok

ma nincs neonfény ma nincs áram
ma társaságom egy kis faszék
ma széttehetném a lábam
ma kukászsákkék az ég 

 

 

2009. október 11. 

Jacqueline•  2009. július 6. 09:14

14

úgy érzem én vagyok a főszereplője ennek az egésznek... írtó nagy ez a színház, és a színpad csak egy kissebb része... jó sok helyszínt jelenít meg, a díszlet is elég gazdag. rengeteg felvonásból áll ez a darab, és egy kicsit fárasztó folyamatosan játszani - pedig még 18 éve sem játszom. az a legrosszabb, hogy nem lehetek rendező és dramaturg amellett hogy színész vagyok... valamelyest persze én alakítom a dolgokat, de a rajtam kívül álló színészeket nem. sőt, a legrosszabb, hogy ők akarnak alakítani engem! a másik ami zavar, hogy nincsenek próbák...nincs előre megírt szöveg... improvizáció az egész... jóval nehezebb, főleg hogy nem tudom, hogy a szavaimra, a mondataimra, a cselekedeteimre ki hogyan fog reagálni... azon kívül szörnyű egy érzés, mikor elsüllyed a darab, és nem lehet megmenteni, mert halálos unalomba torkollott... vagy mikor a színpadon elnevetem magam... pedig nem kellene, nem is nevetséges résznél tart a darab, de én nevetek... és nem bírom abbahagyni... vagy ha valaki mond valamit, amire nem tudok mit felelni... meghal a darab... persze az egész nem ér véget, csak a halálán van... de mindenhonnan van kiút... jönnek új szereplők, távoznak a régiek... mellékszereplőkből főszereplőkké vállnak, főszereplőkből mellékszereplőkké... valahogy mindig megmenti valaki ezt a darabot... jó lenne azt mondani, hogy én vagyok az a valaki... de sajnos csak nagyon ritka esetekben van ez így, legtöbbször valaki más húz ki a csávából... szeretem ezt a szereplőgárdát, ezt a színházat, és végülis ezt a darabot is... nem tudom mikor lesz vége, mikor jön a "függöny" és a taps... de azt tudom, hogy akkor már nem jövök ki meghajolni... és ez így van jól

 

mivel ez Bálintka száma - márhogy a 14 - így ezt muszáj volt megemlítenem...
Jacqueline•  2009. július 5. 13:12

13

hogy lehet az, hogy ha valaki érez valamit... az az érzés elmúlhat? ha valaki szeret valakit az nem múlhat el... ha szeretek valakit azt örökké szeretni fogom... ezt hittem. az ember alapvetően önző. és csak magával törődik. ez tény és a szerelemben sincs másképp. mikor úgy érzi, hogy ez neki már inkább rossz, mint jó kiszáll. ha nem akar eleget tenni ahhoz, hogy megtartsa azt akit igazán szeret, akkor keres mást, akitől szintén megkapja a testi örömöket, és még szereti is valamelyest... esetleg még biztonságot is kap tőle... és miért ne találna? így az akit valaha szeretett szintén ilyen sorba kényszerül... csakhogy lehet, hogy a dolog tovább fajul, és már minden menthetetlen lesz... és akkor oda a boldogság...

Jacqueline•  2009. április 19. 10:14

12

a földön fekszem
- rá nézek
kék szeme súgja:
gyűlöllek

hiánya kering mert
az utálat átölel
szeme már kiismert
karja most felemel

nem segítség
barbár szertartás
nem szelídség
gondatlan gondosság

a gyűlölet mi feláll
felemel a halál
- ne élj Mézbogár