J.Teca blogja

Látod, most magaddal szembesülsz,

Amint a tükör előtt ülsz:

A saját képmásod látod!

Mosolyog még a két szemed,

De ez csak játék most veled,

Mert hazug holnapod várod.

Inkább csak hullajts könnyeket,

Az hozza fel az énedet:

Mert sötét világban jársz te!

Jöttél egy futószalagon,

Lehulltál éppen ott, ahol

Kinyílott szemeid fénye!

Tudod Te hogy vonzatod

Olyan, mint mágnes a vason,

Mégsem vagy felhőtlen boldog!

Érzed, hogy játék itt csupán

A vágy, melyet mindennap után

A tested mélyében hordod!

Tudod, hogy kevés a jó barát,

Ki mindig vigyáz reád:

S szívében őrzi a lelked;

Mert elszálltak már a tegnapok

S rejtélyesek a holnapok:

Ködbe vész előttük képed.

Naivan magaddal szembesülsz,

Amint a tükör előtt ülsz:

A saját képmásod látod!

Lehajtott fejjel ülsz tovább

Lesed az éveid sorát:

A sikert hiába várod!

Bölcsen magaddal szembesülsz,

Amint a tükör előtt ülsz:

A saját képmásod látod!

1985.

Vért présel belőlem a szúrás,

Könnyet a visszafojtott sírás,

Harmatos hajnalra, ha várok,

Helyette tűhegyen járok!

 

Köröttem irigy szemek árja,

Mindegyik a vesztemet várja,

Tőlük bár én messzire szállok,

Mégiscsak tűhegyen járok!

 

Kopóként meglesik az arcom,

Minden nappal nagyobb a harcom,

Sokszor immár semmit sem bánok:

Lám most is tűhegyen járok.

 

Futhatnak előttem a múltak,

Vissza-visszatérnek a holtak,

Olykor még két kart is kitárok:

Utánuk tűhegyen járok!

 

Azt mondd: mit rejt nekem a holnap?

Kik élnek: kérdeznek? Vagy szólnak?

Én tudom: hallgatok-e rájok!

Vagy tovább tűhegyen járok!

 

1985.márc.

 

 

Télvégi éjszakában

Száguldott velem a szekér.

Majd a folyóparton megállva,

Lelkem testemre talált.

Két óriás kéz nyúlt felém:

A lelkemet akarta!

S én kiáltottam:

Nem adom neked a lelkem,

Mert azt a testem

Magába zárta.

A két ököl csalódva zuhant

A test mellé, mely az embert,

Kharónt - mert Ő volt az –

A csónak mélyébe lehúzta.

1983.

Kis dombok oldalán

Csúszkál a sok gyerek.

Felettük károg

Az éhes varjúsereg.

 

Kopaszon nyúlnak

Magasra az ágak,

Mint kik odafentről

Megváltásra várnak.

 

A hó vont takarót

A ligeti padra.

Fátyolt vet az idő

Az ott töltött napra.

 

Az álom, mit nyáron

Szépre szőt a liget,

Megdermedt azóta:

Úrrá lett a hideg!

1962.

Magával beszélt az öreg,

Amint mellettem elhaladt-

Ő kérdezett és válaszolt is-

Más társasága nem akadt.

1985.