J.Teca blogja

Hosszú éveim súlya alatt,

Szemem fénye lassan megkopott.

Terheim hordva láthattam mégis,

Köröttem felnövő csillagot.

 

Párokká vált számuk is megnőtt,

S ők lassan szülőkké váltak.

Csillagvirág nőtt ki belőlük,

S engem átölelt a varázslat.

 

De egyszer csak mély fájdalmamra,

Széthullt az egyik csillagom.

S már erőm nincs, hogy összerakjam:

Csak belülről gyötör a fájdalom.

 

Az életem, mit értük éltem,

Nap, mint nap múlóvá válik.

Beletörődést csak az ad, hogy

Nem messze a sötétség világlik!

2017. február

Ne rója senki bűnömül,

hogy mi most bennem felmerül,

rímben hordom én is össze:

A „Lélek” összekötözze!

 

Ugye: bármi az ihlető,

rímben mondja az illető,

ha költőnek érzi magát,

gördülőn adja át szavát.

 

Legyen villám, vagy hóvihar,

nyílt szó, titok, mit eltakar

a tél változó „évszaka”,

vagy a mély sötét éjszaka!

 

-Vagy mikor a téli estben

fegyver csörren a tévében;

-itt bár én vitába szállok:

-„mi” formáljuk e világot!?

 

Ringatón feküdni este,

altató zsongva szívünkben:

hogy így lesz-szólni kell érte,

kiáltva: ne legyen vége!

 

Érzük’ a mély hasadékot,

hogy e mélységben mit tart ott

a holnap, titkos rejtelem:

Szeretetért kiálts velem!

 

Ha elérnénk: bántás helyett,

Béke éljen minden helyen:

ábrándunk nem a lakatlan

szigetre száll, mély sóhajban,

 

De mert egymásért élhetünk,

ez teszi széppé életünk,

Visszavárva, mit adhatunk:

Szeretetet tán’ kaphatunk!

 

Én szeretem a virágot,

átölelni a világot!

A felnövő ágak alatt

meglátom, mikor gyom fakad!

 

Hogy most mindent összegezve

leírjam, azt mi szívemben

feltör, mint a vasakarat,

hogy : remény még mindig akad!

 

Ne rója senki bűnömül,

hogy mi most bennem felmerült,

rímben hordtam én is össze,

hogy lelkünk összekötözze!

1985.

Nem utánzok én soha sem senkit.

Rímeimben én akarok lenni.

Szavak, melyek íródnak belőlem

Bennem születnek, benn a szívemben.

 

Mik bennem élnek: fentről a csillagok,

Melyek rám néznek és fényük rám ragyog,

De elbűvöl a folyó csillogása,

Amint látszik a hajók vonulása.

 

A Föld s Ég közötti távot látom.

A mindenséget, a nagyvilágot.

A távolság közt mily kicsiny vagyok

Itt e földön csak porszem maradok.

 

A tudást én nagyon sokra tartom:

A legnagyobb érték a világon.

S ha végezetül majd egyszer el kell mennem-

Vágyam: a költészetet tartsa fenn a szellem.

2017.04.