J.Teca blogja

Szerteomlott a bálvány, mely

Ült évtizedeken át rajtunk!

Lelkünk röppenését nyomva el,

Ősi hazánk földjét tiporta le

Hordájával a végzetes erő,

Amely szavunkat fojtotta belénk!

Zarándokokként végre rátaláltunk

Álmaink zöldellő, rögös mezejére,

Mert gyönyörű-nehéz lesz ez az út,

Míg kiálthatjuk:

„Büszkék vagyunk Népünk felemelkedésére”

1990.

 

 

(Március 15 ünnepére)

 

Jöjj ide múzsám, vezesd kezemben pennám

És vezéreld szavam, segítséged hozd rám,

Te nagy Hatalom, ki alkottad e földet

S Ki teremtetted ezt a kicsiny népet.

 

Hozzád kiáltok: hozz békességet végre

Erre a meghurcolt, sokat gyötört népre.

Sötét felhőt sodor most is fölénk az ég

És keservünkben még a szívünk is elég.

 

Mert mi félünk, hogyha hangunk elveszítve,

Kiáltó szavunk már nem jut fel az égre.

Átok fogan itt meg a Teremtő nélkül,

Földönfutók leszünk, a földünkön végül.

 

Ember- ember ellen küzd itt szünet nélkül

Szócsatáktól szenved sokat szegény népünk.

Vannak, kik folyvást csak rágalmakat szólnak,

Igazsággal szemben, mindig csak vádolnak.

 

Meghurcolt nemzetünk évtizedek óta

Reá szórt átkokat görnyedt háttal hordta.

Ütött a korbács és a golyó is röpült,

Elhullott testeknek csontjai megkövült.

 

Kérünk nemes szívvel Mindenek Tudója

Hozzál békességet szép magyar Hazánkra,

Hogy itt a megújult igaz szó nevében,

Épüljön az Ország népünk örömében!

1994.(2017)

Ez a mágnes, ez a vonzerő

-a világon bárhol is járunk-

Ez az a hely, mely mindig visszavár:

A kertünk és az ódon házunk.

 

Fáradt testünknek nyugalmat adó,

Megzavart lelkünk is megnyugszik –talán.

Itt voltunk boldogok és boldogtalanok.

S itt jön el értünk végül a Halál!

1996.