J.Teca blogja

Nagy eset történt ma nálunk:

Egy meggyfán kis fészket láttunk.

Oly magasan még nem jártunk,

Mégis tüstént fára másztunk.

 

Ám a fészket el is értük

S a kicsi fejecskéket néztük.

S míg mi lassan földre értünk,

Rigómama szállt föléjük.

 

Ekkor tudtuk; rigómama

Az, kinek reggel a dala

Száll szívünk mélyébe oda,

Ahol megterem a –csoda!

1987.május 29.

Töviskoszorútól véres Krisztus-fej

Hanyatlik alá a keresztről.

Körötte törött karú angyalok,

Kezükben arany harsona ragyog.

A fal porától megszürkült ablakon,

Fénysugár iramlik végig a falon,

S lassan pásztázza körbe a helyet.

Ott állok én! Rám néz fentről az Isten!

Csak néz! S nem kérdez semmit;

Azt sem, hogy a Szentélyben, mit kerestem.

Lerombolt Szentély közepében állva

-tudom-

Így illünk bele ebbe a Világba!

1985.

Előttem haladtak el!

Kezük a lánccal összeforrva

Fogódzkodott az utolsó

Vértől csöpögő kapaszkodóba:

Mellükre rásütött sárga csillag!

Szemükben életfény sem villant.

Ajkukról nem szólt a bánat,

Mint akik Krisztusra várnak!

-Talán majd eljön a csoda!

-Mentek ők, mentek csak egyre,

De Krisztusuk nem jött el soha!

-„Krisztusunk, ki a Mennyekben”!

Rebegték még talán néhányan,

De a tűzokádó sötétbe érve

Tagadták Krisztust valahányan!

-Kinek lelkében él e látvány:

A halálra ítélt gyászmenet,

S az embert égető kemencék

Füstölgő bűze, mint életet elsöprő,

Örök sötétet hozó naplement:

Hirdessék az igazságot,

Hogy e szörnyű bűnt elfeledni

-Míg agysejtjeink mozdulni tudnak-

Soha el nem lehet!

1985.márc.

Kezemben tartom.

Szép csiszolt lapkáiban

Magamat látom,

Amint lassan

Körbe forgatom.

És minden kis fordulatnál

Mást mutat; más az arcom!

Az önismeretben elmerülve,

Kezemből kiesik a kristály pohár!

Vagy ezer darabként hullott szét,

A csillogó, kristály szilánk.

Már nem is bánom!

Nem szeretem, ha torz képeim visszanéznek rám!

1983.nov.

Mint a dallam, mely lágyan indul

S lassan betölti a levegőeget;

Úgy érezzük egyre lüktetőbben

Tavasz a leheletedet.

 

Halkan suhansz, mint ifjú szívében

Az első, titkos, mély szerelem.

És átölel lágyan a tavaszi szellő,

Magához vonja fáradt szívem.

 

Eltölt örömmel e nagyszerű várás:

Új ez az érzés, új a remény.

Új lesz az ég is, a felhők is rajta,

Új álmok szállnak újra felém.

 

Madár, ha száll és suhanva röppen,

Fészket rak újra a fák tetején,

Szívünk kitárva nézzük majd este,

Mint borul rájuk a csillagos ég.

 

Vagy virág nyílik megbújva, félve,

Rettegi még a tél hidegét;

Súgd a fülébe álmodott tavasz

A legtisztább tavaszizenét.

 

Dicsérjük újra lángoló szívvel

E legnagyszerűbb harmóniát,

Lelkünkbe zárjuk újuló hittel

A tavaszlüktető, lágy ritmusát.

1961.