cseppjeim

bennem rángó rideg sorok
vénült vékony kék damilok
metszik lelkem belémvágnak
nem áll zászlóm már a mának
múltba se kövülök minek
jövőm is oly távol libeg
inkább vissza vár a pontom
onnan nem kell elmoccannom

valami furcsaság
motozva mászik itt
valami régi ág
hajolgat rám megint

ezernyi átkozott
rút napom szaga
csokornyi furcsa-holt
művirág pora

csavarja orromat
illúzió-kaszat
helyére ül s kacag
csalóm a pillanat

öt után már csendesül
ott nélkülem az élet
hajnalban kispadra ül
a szívem hogyha kéred

de inkább csak fordul
furán dobban egyet
vad álmomra toll hull
vár a költő-egylet

ferde szemmel vágyom
hogy egyenest lássak
emlék legyen várrom
és valóm varázslat

na ez is megvan..
harminc szálból szőttem, ennyi elég.
egyszer majd 99 lesz belőle, de most a harminc is sok volt.

*

élet
halál
ha rám
talál
vagyok
leszek
ne ejtsetek
könnycseppeket