Irene blogja

Jakab Irén

Testünk kötelékeit meglazítod,
az ábrándjaim széthasítod,
darabokra hullok széjjel.

Létem falevélként száll a szélben,
remeg, mert fázik, esőben ázik,
hidegtől dermedten hozsannázik.

Az oldalam sebektől érdes.
Sarkam zarándoklattól véres.
Kezem a sok imától kérges,
szívemben búbánat lakozik.

Lassan haladva érek célhoz...
Látom a fényt, érzem, átölel.