Irene blogja

Kint nagyon szép tavaszias az idő. Ahogy kinézek az ablakon, ezüst szálakkal szőt hálókat látok a fák ágain, pókok úthálózata köti össze a fák és a cserjés ágait. Fényárban fürdik a táj.

A bogárvilág megérzi a tavaszt… Katicabogarak, darazsak, legyek, méhek, előmerészkednek a rejtekhelyükből, össze-vissza repkednek. Társat keresnek, élelem után kutatnak. A méhek feltérképezik a gyűjtőhelyeket, céltudatosan gyűjtik a virágport, érzik, eljött az ébredés ideje.

Minden élőlénynek megvan a küldetése, így vagyunk programozva.

Az idei tavasz bőséges táplálékot biztosít a madaraknak, a téli fagy nem volt elég tartós ahhoz hogy a férgek elpusztuljanak. A cinegék sem jelennek már meg reggelente az etetőnél. Biztonságos a táplálékforrás a tavak környékén, a cserjésekben, a közeli rétek, mezők, erdők területein. Találkozhatnak társaikkal, választhatnak párt, rakhatnak fészket, helyet adva a fecskéknek, gólyáknak akik szeretik az ember közelségét. Ide néha visszatérnek a gyümölcsfákra, elpusztítani a tetveket, a téli potyakaja jutalmául.

Még minden kopár, de a szomszéd üres portáján, az öreg gyümölcsfák fagyöngyei egész télidőben biztosítják a zöld látványát. A tejfehér bogyó termése gyöngyruhába öltözteti fürtös halmait. Ilyenkor, mikor a nap ráveti első sugarait, úsznak a fényben.

Párát lélegzik a bemohásodott háztető. Virágpor felhőt lehel a mogyoróbokor. Olyan csodás mindezt látni, érezni a lüktetést, ha tudnék kottát írni megírnám a dallamát, az ébredés szimfóniáját. Dalba szökken az ember lelke, ha már látja a tavasz első színpompáját a sáfrányt színekben pompázni. Akár a szív virágának is nevezhetnénk. A szív fogan meg először az emberi testben, e köré épül kilenc hónapig az emberi test kicsinyített mása. A nap is egy rendszert alkot. Fénye nélkül nem létezne élet a földön. Az egész földet bemelegíti, mint az emberi szív a testünket. Egy emberi élőlánccal, ha abból szeretet sugározna, az egész földrészt el lehetne árasztani szeretettel. Inkább melegség, szeretet, béke olvasztaná a jéghegyeket.

A fák még mélyen alszanak, elnyújtózva az időben, de a fűzek már ébredeznek, ők koránkelők, bontogatják a rügyet, itt a tavasz, jön a húsvét, szükség van a barkákra, hogy az emberek húsvétkor barkával a kezükben térjenek haza a templomból, hirdetve a feltámadást. Hogy a téli álom után a böjti időszak után megtisztulva, sarjadjon tovább az élet. Teljesítse küldetését az ember is, mert mint minden élőlénynek küldetése van.

Jakab Irén

Álmodtam egy álmot

Ábránd

Folyó fölé hidat építek, álmodtam
a túloldalra egy vadvirágos rétet.

Eső áztatta a száraz, kies vidéket,
a lelkek e helyen vigaszt reméltek.
Nedves ágak súly alatt nem roskadtak,
halandók kereszt-súlytól szabadultak.

A szivárvány nyolc színe üzent a földre,
áldást osztogatva a szeretők lelkére.
Mezőt áldott, erdőt, minden szomjazót,
áldott a honban békés homo-t, harcolót,
áldott vizet, mellyel lemosta a szennyet.

A lelkek megtisztulva mentek a túlsó
part felé, ahol az Isten maga alkotott
világot, festett színeivel boldogságot.
E világra bába-bukra terít tündér-
szalagot, bábának mesebeli csokrát.

Menny karéján tündökölve egyszer minden
ember átkél, imával esedezve remél:

Az elhagyott létben legyen béke, ne zúgjon
fegyver, ne szedjen rá senkit sátán, sarlatán.
Az Úr békességéért mindig szövetkezzünk.

bába-bukra a palóczok képes kifejezéssel így nevezik a szivárványt

Jakab Irén

Várakozás

Testünk kötelékeit meglazítod,
az ábrándjaim széthasítod,
darabokra hullok széjjel.

Létem falevélként száll a szélben,
remeg, mert fázik, esőben ázik,
hidegtől dermedten hozsannázik.

Az oldalam sebektől érdes.
Sarkam zarándoklattól véres.
Kezem a sok imától kérges,
szívemben búbánat lakozik.

Lassan haladva érek célhoz...
Látom a fényt, érzem, átölel.