Irena blogja
Fáradt vagyok
Fáradt vagyok
Fáradt vagyok nagyon,
vánszorognak a gondolatok.
Nem jönnek az emlékek,
nincs ki felvidítson engem.
Emlékeimet keresem,
hiába, nem lelem.
Írnék rólad, írnék sok szépet.
Hol a sok emlék?
Kereslek téged.
Fáj, sajog a lelkem,
Mindig, mindenhol Millikét keresem.
Értelmetlen minden, mióta nem vagy,
nem lelem helyem otthonomban.
Csend van, nagy csend.
Mit mondhatnék neked?
Nem vagy itt, nem hallod,
ha mondom nevedet.
Igazságtalan, értelmetlen élet!
Megszületünk, élünk, s oly hamar vége.
Öröm, boldogság, könnyek és fájdalom,
telnek a napok, öregebb vagyok.
Nem találom helyemet, hiányzol nagyon,
hiába kesergek, hiába változom.
Írd le, mit érzel!
Könnyíts a lelkeden!
Nem akarom.
Tovább szenvedek.
Tompa az ész, nem jön az ihlet.
Másnapra hagyom.
Elköszönök Kincsem.
Múlt, jelen, jövő
Sajnos, hogy már nincs az a csoda,ami életünket bearanyozta.
2002-ben kezdődött el minden,
akkor jöttél velünk haza Kincsem.
Kezünkbe vettünk, szép voltál, parányi,
két puha kezecske óvott hazáig.
Lívia vigyázott rád, boldog volt, mint soha,
fél óra múlva értünk új otthonodba.
Te voltál nekünk a fény az éjszakában,
boldogságot hoztál családom otthonába.
Ész fel nem fogja, szív meg nem nyugszik,
telnek a napok, de a kín nem múlik.
Teremtő Isten!
Miért van ez így?
Ártatlan, csak adni tud, s ily rövid a földi lét!
Nem tudok rájönni erre a titokra,
bármeddig élek, nem értem meg soha.
Miért él a világon soká, ki kegyetlen,
míg sok ártatlan teremtmény élete ellibben?
Szavakkal elmondani nem tudom,
csak fejemben van, amit gondolok.
Én tudom csak, mennyit jelentettél nekünk.
Miért nem folytathatjuk együtt életünk?
Keserű szavak, meggyötört szív.
Nem, nem lehet!
Hagyj!
Nem kell, hogy segíts!
Vége.
Nem hiszem el.
Tudtam, hogy nehéz lesz.
Már régóta féltem élni nélküled.
Élet!
Mi értelme?
Szerető szívek egymástól elmennek.
Ő a mindened, szereted, óvod,
tőle vagy vidám, tőle vagy boldog.
Él vidáman, tele van élettel,
agya fel nem fogja, vége lesz egyszer,
gondolkodni nem képes, ösztönnel cselekszik,
de minden szót ért legyen mérges, vagy víg.
Futás- e szó varázslatként hatott,
tudtad, indulunk, mindent otthagyunk.
Sírás, remegő hang jött ki torkomon?
Azonnal érezted, nagy az én bánatom.
Kiált hangosan, kezével csapkod,
ijedten szaladtál Lívihez angyalom.
Testben, lélekben együtt hajnaltól, hajnalig,
oly csodás volt együtt lenni,
boldogan vert a szív.
Eltelt tizennégy év, eljött a Karácsony,
szíved beteg volt, elmúlt lassan az álom.
2017. lett az az év, amit tudtam, hogy eljön egyszer,
de reméltem, messze még.
Gyerekként nem álmodtam róla,
mi lesz életem legszebb ajándéka.
Mi lesz földi életünk legnagyobb Kincse.
Veszteséged, hiányod elkísér örökre.
Kérem a családom, vagy téged, ki ott leszel,
hamvaszd el testemet, s Millike mellé
a sírban helyezd el!
Végakaratom itt most leírtam.
Remélem, tiszteletben tartottad.
Kedves emlékek
Olyan voltál, mint egy gyermek,oly játékos, oly vidám,
minden lépésed figyeltem, féltettelekvigyáztam rád.Mint gyermek igényelted a szeretetet, gondoskodást,gyerek maradtál örökre és én a nevelőmamád.Együtt keltünk, együtt tértünk este nyugovóra,ha távol voltál, hiányoztál, siettünk haza.Volt egy szó -Futás!- amit rögtön megértettél,csak neked mondtuk,megörzöm emlékként.Futás! - mondtuk, s tudtad sétálni megyünk,vagy futás szóra gyorsan a zebrán átkelünk.Ez a szó tied volt, nem mondhatom másnak,igyekszem, hogy soha többé ne hagyja el számat.
Emlékszem, hogy induláskor mennyit töprengtél.Maradj mamáéknál vagy velünk jöjjél?Szerettél ott lenni, szabad voltál, szaladhattál,s mint igazi kutyus a házra vigyázhattál.A mi otthonunkban a négy fal között éltél,unalmas volt lehet, de boldogságra leltél.
A mamáék kertes háza maga volt az éden,szaladni szabadon, ugatni az égre.Tudtam, jó ott neked, kicsi szíved boldog,néha ott maradtál, velünk nem tartottál,gondolkodtál, mit tegyél,maradjál vagy menjél.Fájt az én szívem is, nem jössz haza velünk,reméltem, hogy te választod.Majd érted megyünk.
Most Pincehelyen lehetsz míg világ a világ,csend van, síri csend, nem jössz haza már.Megyünk hozzád, ha lehet -bár nagy a távolság- nem örülsz már nekünk, nem vársz ránk.Szíved nem dobog, tested halott.Szomorú lett a világ
Gyermekeim
Boldog mosoly az arcodon, őszinte, szívből jön,Millike néz fel rád , arcán a gyönyör.
A mindene voltál, Te általa vidám, s jókedvű.Teljes volt a boldogság, ha együtt lehettünk.Te voltál Millinek a mindenható Isten.Béke, csend és nyugalom volt szívében.Egy másik képen karodon ül, mint anyján a gyermek,te mosolyogsz, ő figyel ahogy a fotót készítem.Valamikor egyszer készült egy kedves kép,őszinte két kis arc néz róla felém.Kedvenc fotóm ez volt, míg élt Millike,halála óta ez is csak egy fájó emléke.Egy gyönyörű szempár, mely rám tekint,egy merengő másik arc, szeretettel teli.
Könnyem kicsordul, fáj a szívem.Az nem lehet, hogy csak a fotó maradt nékem!Lívia szívéből is elvittél egy darabot,örökké hiányzik, vissza nem rakhatod.Van itt egy másik rólad készült fotó,előtte gyertya, fénye csillogó.
Milyen bánatos, szomorú ez az arc!Bár tudtad volna mondani, mit akarsz!Fáj valami Kincsem?Mi bántja lelked?Bocsáss meg mindent!Nagyon szerettelek.Nem kértél semmit, csak adtál önzetlenül.Szerettünk, de nem tudtuk, mi fáj belül.
Lívia volt neked a béke, az oltalom.Hozzá mentél, hozzá bújtál, ha valami bántott.Gondoztalak, ápoltalak, értetek éltem,segítő szándékomat te nem érthetted.A világot jelentettétek nekem.Most szomorúan nézzük riadt tekinteted.Lívia szíve is darabokra tört.Remélem, megtalálja a boldog jövőt!
Boldogtalanság
Oly sok mindent szeretnék mondani e sorokkal,mindent,mi ma történt, vagy történik holnap.
Szivárvány ragyogott délután az égen,
csodáltam, de szomorú lett szívem.
Minden, ami szép, most oly mostoha,
nincs csillag odafent, mely szépen ragyogna.
Nem zöld a fű, nincs madár -vidáman daloló,
nem nekünk rikkant a rigó.
Zümmögő bogarak, méhecskék raja,
szorgalmas hangyák cipekedő hada,
ezernyi parányi, szökdellő szöcske,
szúnyog -a vérszívó -mely zümmög fülembe,
néznek kérdőn rám, állnak rémülve,
téged hiányolnak, keresnek Millike.
" Nem vagy egyedül "-vigasztalnak menten.
Mit tegyek, hogy megnyugodjon lelkem?
A természet csodás.
Az ember is részese.
De mit tehet, ha bánatos a szíve?
Semmi sem vidítja fel, örök terhet cipel,
örökké vele marad, senki sem veszi el.
Nem tudom, mit tegyek.
Zavart, riadt vagyok.
Gyertek!
Vigyetek el égi angyalok!