Valóság

Kedves Poet Barátaim!

Ismét írok nektek pár sort, nektek írom, akik mindvégig velem voltatok fájdalmamban.
Nem vagyok erős, sőt testileg, lelkileg gyenge embernek tartom magam. Mindig is érzékeny voltam. Jót akartam, de engem többnyire bántottak. Amíg fiatalabb voltam, könnyebben átvészeltem a velem történteket. Nem mondom, hogy mosolyogtam rajta, nem...olyan erős sohasem voltam, de nem éreztem úgy, hogy vége mindennek, tettem a dolgomat.
Sohasem voltam vidám ember. A fene sem tudja miert...ilyennek születtem?
A kiskutyám elvesztésébe majdnem belehaltam. /Talán nem is bántam volna./
Most a páromtól kapott hatalmas"pofon" végleg összetört bennem mindent.
Miben és kiben bízhatok ezekután?
Megváltozott a világ körülöttem.
Ez a hatalmas csalódás, kiölt bennem mindent.


Sokat gondolok rátok.
Nem jártam itt, mert azon kívül, hogy elmegyek dolgozni, nem csinalok semmit. Csak vagyok, és gondolkodom, vajon mindez valóság vagy csak egy rossz álom.
Igyekszem összeszedni magam, es újra itt lenni veletek.
Csak ti vagytok már nekem.
Őszinte, igaz barátok.
Sohasem felejtelek el benneteket. Ti tartottátok bennem az erőt.
Ígérem, nem adom fel, minden jóra fordul.
Vigyázzatok magatokra!
Szeretettel Irena.