Irena blogja

Péntek van,de nem azért jutottál eszembe,
sokat gondolok rád,sírok könnyezve,
elviselem a mát,élek a tegnapban,
sok kedves emlék szikrázik agyamban.

Rövid volt a 14 év,amit együtt tölthettünk,köszönöm az Úrnak,hogy voltál nekünk.

Mit tegyen az ész,ha a szív az úr?
ajkaimon nincs már mosoly,
értelmét vesztette minden azon a napon,
feldolgozni soha nem tudom.

Döntés elé állítottak,egyedül voltam riadt,
engedjem,hogy a méreg leállítsa agyad,
megszünjön dobogni a szív,mely úgy szeretett,
én mondjam ki a végső ítéletet.

Kihült kicsi tested,de emléked halhatatlan.
Halálomig velem leszel gondolatban.

Tisztán, őszintén szeret,és nem kér egyebet csak, hogy legyél vele.
Ha szomorú vagy, bánatos a szeme,
ha boldogan kacagsz, nyugodt a kis lelke.
Nézz a szemébe!
Ha szíved van, s szeretni tudsz, odaadod neki az utólsó falatod.
Nem érti, miért hagyod egyedül, de önfeledten örül, ha a gazdi előkerül.
Egyetlen barátod, kiben nem csalódhatsz, veled marad örökké jóban és rosszban.
Csak egy kutya voltál mondják, de nekünk a Mindenünk,
nem feledünk soha, szívünkben őrizünk.

Hazafelé jövet sötét volt és hideg,

jöttek az emlékek, hullott a könnyem.

Rossz volt a közérzetem,

szenvedett a lelkem,

nem lett jobb a kedvem

bárhogy erőlködtem

Egyedül voltam, zokogtam,

a múltat sirattam,

magamat sajnáltam.

Szenvedek.

Beteg vagyok érzem.

Hívjatok orvost vagy papot nékem!

Ülök csendesen, parázslik cigarettám,

könnyezve emlékezem, nézem az utcát.

Az idő megállt, szívem kalapált,

a múltra emlékezve töltöttem egy órát.

Elfogytak könnyeim, elvonszoltam magam,

senki sem látta, hogy szívem majd meghasadt.

Bíztattok és erőt adtok,
már egy éve velem vagytok.  Leírtam  szívem  összes fájdalmát, mindig volt vigasztaló szavatok hozzám.
Megosztottam veszteségem,leírtam,hogy mi bánt engem.
Fájt az élet, szétmart a bánat,
velem voltatok ismeretlen társak.
Szomorúság sugárzott verseimből,
azt mondtátok, enyhülés jő.

Bár írhatnék vidám gyermekverseket,
regélném a világról, hogy így kerek,
írnék arról, mily csodás a természet,
mennyi csoda vár ránk az életben!

Nem írtam én sem mókásat sem szépet,
életemet mégis kísértétek.
Nincs rá szó, mert kevés egy köszönöm,
jóságotokat kísérje öröm.

Megint hullnak a könnyeim, fáj minden, erőm elveszett.
Sötét felhők kúsznak az égen,
borús a nap, borús a kedvem.
Nem találom helyem ezen a földön,
néha érzem, a végzet győzött.
Nem történhet olyan csoda,mely életemet felvidítja.
Nem sorolom bánatom, mert már annyiszor tettem,
csendben leszek, hallgatom amit  szívem üzen.
Ha eszemre hallgatnék, távol lennék tőletek,
magam mögött tudnám semmitérő életem.