Irena blogja
SzemélyesKedves emlékek
Olyan voltál, mint egy gyermek,oly játékos, oly vidám,
minden lépésed figyeltem, féltettelekvigyáztam rád.Mint gyermek igényelted a szeretetet, gondoskodást,gyerek maradtál örökre és én a nevelőmamád.Együtt keltünk, együtt tértünk este nyugovóra,ha távol voltál, hiányoztál, siettünk haza.Volt egy szó -Futás!- amit rögtön megértettél,csak neked mondtuk,megörzöm emlékként.Futás! - mondtuk, s tudtad sétálni megyünk,vagy futás szóra gyorsan a zebrán átkelünk.Ez a szó tied volt, nem mondhatom másnak,igyekszem, hogy soha többé ne hagyja el számat.
Emlékszem, hogy induláskor mennyit töprengtél.Maradj mamáéknál vagy velünk jöjjél?Szerettél ott lenni, szabad voltál, szaladhattál,s mint igazi kutyus a házra vigyázhattál.A mi otthonunkban a négy fal között éltél,unalmas volt lehet, de boldogságra leltél.
A mamáék kertes háza maga volt az éden,szaladni szabadon, ugatni az égre.Tudtam, jó ott neked, kicsi szíved boldog,néha ott maradtál, velünk nem tartottál,gondolkodtál, mit tegyél,maradjál vagy menjél.Fájt az én szívem is, nem jössz haza velünk,reméltem, hogy te választod.Majd érted megyünk.
Most Pincehelyen lehetsz míg világ a világ,csend van, síri csend, nem jössz haza már.Megyünk hozzád, ha lehet -bár nagy a távolság- nem örülsz már nekünk, nem vársz ránk.Szíved nem dobog, tested halott.Szomorú lett a világ
Gyermekeim
Boldog mosoly az arcodon, őszinte, szívből jön,Millike néz fel rád , arcán a gyönyör.
A mindene voltál, Te általa vidám, s jókedvű.Teljes volt a boldogság, ha együtt lehettünk.Te voltál Millinek a mindenható Isten.Béke, csend és nyugalom volt szívében.Egy másik képen karodon ül, mint anyján a gyermek,te mosolyogsz, ő figyel ahogy a fotót készítem.Valamikor egyszer készült egy kedves kép,őszinte két kis arc néz róla felém.Kedvenc fotóm ez volt, míg élt Millike,halála óta ez is csak egy fájó emléke.Egy gyönyörű szempár, mely rám tekint,egy merengő másik arc, szeretettel teli.
Könnyem kicsordul, fáj a szívem.Az nem lehet, hogy csak a fotó maradt nékem!Lívia szívéből is elvittél egy darabot,örökké hiányzik, vissza nem rakhatod.Van itt egy másik rólad készült fotó,előtte gyertya, fénye csillogó.
Milyen bánatos, szomorú ez az arc!Bár tudtad volna mondani, mit akarsz!Fáj valami Kincsem?Mi bántja lelked?Bocsáss meg mindent!Nagyon szerettelek.Nem kértél semmit, csak adtál önzetlenül.Szerettünk, de nem tudtuk, mi fáj belül.
Lívia volt neked a béke, az oltalom.Hozzá mentél, hozzá bújtál, ha valami bántott.Gondoztalak, ápoltalak, értetek éltem,segítő szándékomat te nem érthetted.A világot jelentettétek nekem.Most szomorúan nézzük riadt tekinteted.Lívia szíve is darabokra tört.Remélem, megtalálja a boldog jövőt!
Boldogtalanság
Oly sok mindent szeretnék mondani e sorokkal,mindent,mi ma történt, vagy történik holnap.
Szivárvány ragyogott délután az égen,
csodáltam, de szomorú lett szívem.
Minden, ami szép, most oly mostoha,
nincs csillag odafent, mely szépen ragyogna.
Nem zöld a fű, nincs madár -vidáman daloló,
nem nekünk rikkant a rigó.
Zümmögő bogarak, méhecskék raja,
szorgalmas hangyák cipekedő hada,
ezernyi parányi, szökdellő szöcske,
szúnyog -a vérszívó -mely zümmög fülembe,
néznek kérdőn rám, állnak rémülve,
téged hiányolnak, keresnek Millike.
" Nem vagy egyedül "-vigasztalnak menten.
Mit tegyek, hogy megnyugodjon lelkem?
A természet csodás.
Az ember is részese.
De mit tehet, ha bánatos a szíve?
Semmi sem vidítja fel, örök terhet cipel,
örökké vele marad, senki sem veszi el.
Nem tudom, mit tegyek.
Zavart, riadt vagyok.
Gyertek!
Vigyetek el égi angyalok!
Negatív érzelmek
Annyi mindent szeretnék ,de kedvem semmi,
csak vegetálok,telnek perceim,
minden elmúlt,ami szép volt,
vissza nem tér soha,
felidézni próbálom,vidám napjaimat.
Az volt az igazi boldogság,
mikor együtt volt a család.
Velünk volt apám,s mellettem kiskutyám csak egy simogatásra várt.
Már nincsenek velünk,rossz így nélkülük,
nem olyan már az élet,mint velük.
Itt van gyermekem millió gonddal,
kérem Istent szeresse őt,
vigyázza lépteit,
szívem tele van aggodalommal.