Irena blogja

Gondolatok
Irena•  2018. január 11. 00:04

Mamához

80 évvel ezelőtt ezen a napon,
egy áldott jó asszony neked életet adott.
Szegénység és szenvedés évek hosszú során,
kétkezű munka, szorgalom,
így lett otthon, s család.
Drága jó apámmal felneveltél minket,
álmunkban is vigyáztad lépteinket.
Lívia kis kezét mindig féltőn fogtad,
helyt álltál, küzdöttél,
betegen sem pihentél,
finom, meleg ebédet asztalunkra tettél.
Lenne még ezer év, az is kevés lenne,
meghálálni neked a szerető szíved.
Kérjük a jó Istent, vigyázzon rád nagyon,
adjon egészséget, múljon a fájdalom!
Tudjuk, hogy nehéz, de nem vagy egyedül,
mind érted aggódunk,
kérünk, maradj velünk.
Maradj még velünk sok-sok éven át,
hisz nélküled senkink sincs már.
Kis falunkba hozzád jövünk haza,
nem kell ebéd, nem kell vacsora,
két kezedet nyújtsd felénk,
átölelünk, ne félj!
Nehéz az élet, de együtt könnyebb,
letöröljük könnyeinket.
Szeretünk és féltünk,
csak Te vagy már nékünk.
Reméljük, még sokáig együtt leszünk!



/ a verset édesanyámnak mondtam el 80. születésnapján/
                                 2017.11.03-án

Irena•  2018. január 2. 21:32

Egy élet vége

Lágy szellő ismét átsuhant feletted,

látom, merre tekint, mit kémlel szemed,

merev, de csillog -fény vetül rá-

nincs már benne élet, nem néz rám.

 

Szentül hittem benned, élni akarsz,

meggyógyulsz.

Gondoltam, vannak csodák, segítenek,

javulsz.

 

Nem lett csoda.

Csend lett, síri csend.

Nincs többé ölelés, elveszett minden.

Te csak fekszel.

Nézünk rád.

Nem hisszük el.

 

Élet, élet!

Mennyire szeretted!

Cserben hagyott, eldobott, eleresztett.

Szállj fel magasra!

Szállj, mint a dal, mely elhalkul ajkaimon,

s nincs más csak a jajj.

 

Rólad szól minden, de életünk megy tovább,

gondolunk rád szüntelen, nincs gát, nincs határ,

szabadon szárnyalhatnak a gondolatok,

folyhat a könny patakban arcomon.

 

Szállj angyal, őrizd a lelket, ki testben él!

Születésed napján kaptál egy esélyt.

Jó volt, szép is, de elröpült, mint a madár.

Nyugalmat beteg szívem sohasem talál.

Irena•  2017. december 28. 11:29

Ne szólj, írnom kell

Kuszák a gondolatok.

Összerakom.

Ami tőlem telik, megpróbálom.


Sötét volt a táj,

viharos szél leveleket vitt a hátán.

Félek, mereven bámulok előre,

a sors kezében vagyunk,

nem tehetünk ellene.

Kopasz fák az út mentén,

águkat nyújtják felénk,

dermesztő hideget hoz az éj.


Didergő emberek várnak a semmire,

a semmi nélkül életük még üresebb lenne.

Fekete árny suhan át az úton,

kiáltását szinte már hallom.

Én kiáltottam, fék csikorgása ébresztett.

Ostoba ember!

Nem drága az életed?


Félek, szorongok.

Nem segít az sem, ha hozzám szólsz.

Megijedek ettől a sötét világtól,

a szememből is kiment az álom.

Segítsetek nekem!

Nem lelem helyem.

Nem fogja senki remegő kezem.

Teher az élet, nem bírom cipelni,

elég volt.

Jobb lenne meghalni.


Aludj csak csendesen, álmod legyen szép!

Felkel a nap reggel meglásd,

lesz még napod szép.

Irena•  2017. december 22. 21:02

Ha lehetne

Gondolataim, mint kék madár szállnak a légben,

elrepítenek hozzád fel a magas égbe.

Túl mindenen, túl a földi léten,

messze visznek innen, hol szenvedés az éltem.


Sötét van, fagyos hideg, ülök egykedvűen,

zúg a fejem, kiáltanék, hogy halljad,

rosszul vagyok, félek nem lesz már holnap.



A ragadozók egész nap véremet szívják,

húsomba marnak az átkozott hiénák.

Tekintetük szúrós, elméjük ostoba,

egyiknek sincs hozzám egy jó szava.



Leszállt a köd, belepi a tájat,

szürkeség, fel-feltűnő árnyak.

Menekülnék, mert szétfeszít a kín,

testembe zárva várom, hogy segíts.

Összeesküdött a világ ellenem?

Vagy elmém elborult, s a jót meglátni

képtelen?



Lecsukom két szemem, várom az álmot,

kizárnám végre a külvilágot.

Csodában bízva várom a holnapot,

jó lesz újra, véget ér a rossz álom.



Tudom Millike Te segítenél,

a nehéz nap után vigaszom lennél.

Szemedbe néznék, csókot adnék fejedre,

simogatna két kezem, amíg neked

jó lenne.

Elrejteném bánatom, mi aznap ért,

kicsi tested szorosan ölelném,

minden rosszat feledve sétálnánk

az úton,

s derűs szívvel kacagnánk a múlton.


Irena•  2017. december 17. 11:09

Segíts nekem Istenem!

Mit jelentesz nekünk?

Üres az életünk.

Hűvös szél fúj,

fáj a szívem.

Segíts nekem Istenem!

 

Őszre fordult az idő,

elhagyott az erő,

sötét a reggel, útnak indulok,

fáj mindenem, fáj az életem.

Segíts nekem Istenem!

 

Ajtó bezárul mögöttem,

felhagyok minden reménnyel.

Mit hozhat a nap?

Milyen reményt adhat?

Segíts nekem Istenem!

 

Sötét felhők gyülekeznek,

szél szárnyán tovatűnnek.

Nem látom, nem érzem,

rideg vagyok, kemény, mint

a kő, de vérzek.

Segíts nekem Istenem!

 

Hallgass Te is!

Legyen csend!

Fáradt vagyok.

Menjél el!

Segíts nekem Istenem!

 

Ez a világ nem nekem való.

Nem látom meg, ami jó.

Segíts nekem Istenem!

 

Aludni kellene.

Jöjjön az álom!

Repítsen el hozzád!

Úgy várom.

Sétáljunk egyet!

Szaladjunk!

Hadd öleljen át karunk!

Segíts nekem Istenem!

 

Ha eljő egyszer ily szép álom,

felébredni már nem vágyom.

Nem kell a valóság!

Nem kell, mert fáj.

Segíts nekem Istenem!

 

Jöjjön újra az álom!

Ébren álmodom?

Nem bánom.

Összetörtem.

Szívem, lelkem romokban hever.

Testem számomra már teher.

Segíts nekem Istenem!