Irena blogja

 

 

Pontosan egy éve ezen a napon,

letették testedet a földbe Angyalom.

Vasárnap volt, emlékszem minden percére,

karjaimban vittelek ki a temetőbe.

 

Csikorgó hideg volt, nem nyílt a kripta,

de sok küzdelem árán letettek a sírba.

Jó apám mellett lett az új otthonod,

hogy nem szakadt meg szívem,

most is csodálom.

 

Elváltak útjaink, sokáig búcsúztunk,

szenvedésed véget ért, jött a mi kínunk.

Hiányod, s a fájdalom egész évben

elkísért,

már egy év eltelt, de nem jött enyhülés.

 

Megváltozott az életünk mióta nem vagy

velünk.

Szavakkal kifejezni nem tudom, hogy fáj a

szív, mekkora bánatom.

Szomorú nappalok, nyugtalan éjszakák,

felkelni nincs erőm,

nincs ki hazavár.

 

Nyitom az ajtót, várom jössz elém,

oly sokszor látlak, ahogy rohansz felém.

Mindenhez, mit teszek, fűződik egy emlék.

Bár boldogan emlékeznék!

Őrzöm a tárgyakat, örökre a tiéd,

téged látlak a lakás minden szegletén.

 

2018.01.08.

 

/kiskutyámra emlékezve/

Fáradt a lelkem, fáradt a testem,buta világ ez, butává tesznek.

Sok tudást szívott be valaha agyam,

negatív erők ellenem dolgoznak.

Irigy, buta népség, életük a vétség,

nem félik Istent, nem félik bántani,

kinek helyén van az esze, tud gondolkodni.

Gyertek!

Harcoljatok!

Nincs fegyverem.

Szívvel és lélekkel áldott meg Istenem.

Szeretettel, segítő szándékkal.

Védtelen, kinek szíve vajból van.

Teperjetek le!

Rúgjatok belém!

Mosolygok akkor is!

Ez nem gyengeség!

Anyám, apám azt mondta, ne törődj 

a gonosz emberrel.

Kövesd a szólást!

Ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel!

 

 

Múlnak a napok, boldogabb nem vagyok,

ha van egy kis időm, verseket olvasok,

várom, hogy jöjjön, a megváltó nyugalom.

 

Sírok még eleget, gyötröm magam,

érzéseim fölött nincs hatalmam.

Irigyen nézem, akik mosolyognak,

a jó kedvű, vidám arcokat.

Fáj a múlt, gyötör a jelen,

békét a világban nem lelek.

 

Furcsa érzés kerít hatalmába,

feszít, nyom, tönkretesz a bánat.

Senki ne szóljon, ülök a sötétben,

magányosan, egyedül,

-így jobb nekem-

 

Bezárkóznék örökre a bánatommal,

őszinte lehetnék önmagammal,

nem kéne másoknak örömöt színlelni,

köszönöm jól vagyok, folyton ezt hazudni.

 

 

Fáj a szívem nagyon fáj,

oly sok a gonoszság,

annyi szörnyűség vesz körül,

csak nézem tehetetlenül.

Belesajog testembe a fájdalom,

állatot kínzott egy barom.

Segítsetek emberek!

Ne nézzétek tétlenül,

amit az ember elkövet büntetlenül!

Vérzik a szívem, 

ahogy nézem a fotót,

a fájdalomtól meggyötört,

 sötét szemgolyót.

Nézz a szemébe!

Annyit szenvedett.

Sovány kis teste szinte élettelen.

Istenem!

Mondd, miért hagyod, hogy így legyen?

Miért élhetnek íly gonosz emberek?

Az öreg asztal körül álltunk, összejött a család,

jó anyámat köszönteni születése napján.

Megtört szívvel, fáradt testtel csak állt szótlanul,

nehéz megszólalni, torkom összeszorult.

Könnyes szemmel ünnepelünk,

köszönjük, hogy vagy nekünk.

Megtört és védtelen, de itt vagyunk vele.

eltelt nyolcvan év, vigyázunk rád.

Ne félj!

Szomorú a dal.

Mit reméljünk?

Elmúltak a szép napok, már csak túlélünk.

Jó volna még sok-sok évig együtt ünnepelni,

bánatot, fájdalmat feledni.

Mosolyt erőltetünk ajkainkra,

titokban gondolunk az elmúlásra.

Nem fogja fel a józan ész,

mi lesz, ha minden a múltba vész.

Reménykedve állunk, ünnepeljük őt,

bízunk benne, megéri a jövőt.

Némán áll, néz könnyes szemével,

karunk átöleli, hogy tudja, érezze,

szeretjük, nélküle már nincs értelme.

/2017.11.03./