Ircsimami blogja

Szabó Lőrinc

Egy kis értelmet a reménynek

Nem boldogságot, csak hitet, csak
egy kis értelmet a reménynek,
adj, Istenem,
emberi sorsot a szegénynek!
.
Nézd, gyönyörű volna az élet
van pénz, nő, fény, expressz, vasárnap,
és milliók
rabjai a nyomoruságnak.
.
Nézd, hogy tesz tönkre milliókat
ezerféle ravasz gonoszság,
pedig erős
nép nélkül elpusztul az ország.
.
Nektárral és ambróziával
csordul a Föld, s nem jut kenyér se, -
mondd, Istenem,
örvény az ember szenvedése?
.
Mondd, látsz minket? Voltál te éhes?
Fáztál valaha? Ugye, fáztál?
Szidtad magad,
mikor téli esőben áztál?
.
Ha nem éheztél, dideregtél,
nem szólok hozzád soha többet,
úgyse tudod,
mit gondol a szegény előtted;
.
de ha tudod, mi a csalódás,
ha gazdag vagy, de vagy szegény is,
akkor, uram,
hozzád küldöm imámat én is:
.
Ne bántsd a pénzes nyomorultat,
ki közönyével megtiport
de add nekem
ajkáról a biztos mosolyt,
.
a hitet, erőt! Adj új lelket
a sok-sok hitetlen szegénynek,
adj, Istenem,
egy kis értelmet a reménynek!

Nemes Nagy Ágnes

Az emlék

Gyere, s valld be, hogy nem szeretsz,

úgy elhiszem, hogy rég szerettél.

S ha érzem már, hogy elmehetsz,

majd megtudom, hogy itt lehettél.

Enyém leszel: enyém a kincsem,

mihelyt kezem közül kifolyt.

Valószínű, hogy semmi sincsen,

és csakis az van, ami volt.

Valószínű, hogy nem vagyunk,

s valahol messze régen éltünk,

nagy pálmafák közt, sós tavunk

meleg sekélyén mendegéltünk.

A part síkos volt, mint a szappan,

a napfény sárga, minta len,

és bent a forró rőt iszapban

a talpunk csúszott, meztelen.

Az emlék átsüt testeden,

és minden perccel nő az emlék;

Hagyj el! Hisz ez a szerelem,

ha nem leszek, Tiéd a nemrég.

Most őszi eső mossa arcom,

s a pillanat, mely elhagyott,

mint messze láng, vagy mint az arcod

új, tünde fénnyel felragyog.

1943. szeptember 2.

BAKA ISTVÁN

Vadszőlő

                                    Arszenyij Tarkovszkij emlékének

Mint házfalat a vadszőlő, befut
És összetart az emlékezetem;
Vagyok, mert voltam, s ennyi épp elég -
Akkor nyitom, ha becsukom szemem.

Ha kifelé bezárul minden út,
Itt legbelül lesz tágasabb a tér:
Puszták, hegyek, melyekre úgy borul
A menny, mint kozmikus lapulevél.

Felkél a Nap s lenyugszik, városok
Sötét utcáin árnyak kóborolnak:
Mind ismerős, és náluk, aki él,
Nem élőbb és nem holtabbak a holtak.

Ki megszólított egykor, már örök
Megszólitás és ifjuság marad,
Míg össze nem roppannak falaim
Vadszőlő-terhű életem alatt.

Mihail Jurjevics Lermontov

IMA

Ne sujtsd rám, Uram, bosszúálló
Haraggal örök kezeid,
Amiért szeretem e fájó
Földet és szenvedélyeit;
Amiért tisztító szavadra
Lelkem csak nagyritkán figyel
S szellemem, fényed megtagadva,
Sötét helyeken vérzik el;
Amiért háborogva pezsget
A lávaforró indulat
S vad gyűlöletek és szerelmek
Kormozzák a látásomat;
Amiért szűk nekem a föld, és
Fél feléd fordulni utam,
S a dalomból síró könyörgés
Nem hozzád szárnyal, óh, Uram!
Ne fujd el az isteni lángot -
Lobogjon az kín s üdv felett,
Sujtsa sóvár szememet átkod,
Változtasd kővé szívemet,
S végül oltsd, bennem, oltsd ki végképp
A dal szomját, az iszonyút:
S akkor megint megszáll a békéd,
S elém nyíl ama Keskeny Út.

1829

Szabó Lőrinc fordítása

Szép Ernő