Őszi ibolya

Apóca bácsi, mint mindennap kíváncsian olvasta a meteorológiai előre jelzést.

- Naná, hogy megint felhős és esős időt jósolnak, – mérgelődött fennhangon.

Miért is írnának valami kellemes, napos időt – morfondírozott félhangosan magában.
Természetesen mindezt a párja mosolyogva nézte és nem tudta szó nélkül hagyni a dolgot, hiszen ez, napi szinten újra és újra lejátszódott köztük.
- Már megint, mi ez a negatív hozzáállás? -próbálj kicsit pozitív lenni, nem mindig csak a negatív dolgokat hangoztatni. - szólalt meg a neje.
Ám, Apóca bácsi szeme szikrákat szórt, és így folytatta:
- Nem hallod? Hideg lesz és esni fog az eső, ez áll az előrejelzésben. – és ismét mérgelődött egy sort.

 

Másnap reggel mindketten korán megébredtek, egymás szemébe néztek, és szinte egyszerre mondták:
-Pakoljunk és menjünk.
Rövid és tömör kijelentés a közösen eltöltött évnek köszönhetően csalafintaságról árulkodott.
Több évtized alatt, feszegették egymás határait és kiismerték a másik reakcióit, amint szépen egymáshoz csiszolódtak.
A korukhoz képest pillanatokon belül elkészültek a csomagolással. Egy utolsó körbetekintés az otthonuk minden helyiségében, és kattant a zár.
Az utcára érve folytatták a társalgást:
- Na ugye, mondtam én, hogy jó idő lesz. - mosolygott az asszonyka.
- Ne gyere most ezzel! -Jött a komoly, de komolytalannak tűnő válasz.
Szerették heccelni a másik idegeit, de csak egy bizonyos szintig.

Végre megérkeztek. Csend és nyugalom szigete számukra e kis házikó aprócska zöld területtel.
Fogadja és köszönti őket a lelket melengető zene, a madarak gyönyörű éneke.  Anyóca nénit elvarázsolja e teremtmények élő világa és a természet apró, néha észrevehetetlen csodái.
Gondosan ültetett és nevelt szebbnél szebb virágai, a gyönyörű és illatozó rózsái. Mindegyik növényhez van pár kedves szava, ráhangolódik a növények lelkére. Így szárnyal velük együtt gondolatban.

Szeptember végé féle jártak már a napok, de őket ez nem zavarta, mert felettébb élvezték az ősz színeit és a nap sugarának komiszan melengető játékát. Az egyik pillanatban dagadó vitorlájú felleg takarta el a meleget árasztó napot az ég tetején. Na, persze, hogy a bácsika erre egyből reflektált:
- Megmondtam, nem bírta ki. - Dünnyögőt, mintha muszáj lett volna közölni az amúgy is látható égi jelenséget.
- Mit morogsz már megint? Komolyan mondom megirigyelhetne az öreg bundás kutya is.  – jött a pajkos, de nem kért hozzászólás a közelből. Ekkor elkezdődött a pillantások labdajátéka, ahogy ide-oda passzolták a tekintetüket, aminek a végeredménye mosolyban kitörő kacagás volt.
Aki közelebbről ismerte őket az tudta jól, hogy a véresen komoly szemkontaktusuk csatája is csak rövid ideig tart. Mire a meccs végére értek a napocska is velük együtt vigyorgott.
Kigondolták, hogy készítenek egy aprócska veteményes- kertecskét. Igen ám, de hova is kerüljön? Tanakodtak, mire Apoca határozottan megszólalt:
- A zöldbab helyére fogjuk ültetni a konyhakertet.
- Rendben, legyen ott. -érkezett a beleegyező válasz.
A bácsika elkezdte az őszi ásási hadműveletet, de hamar kimelegedett és leült pihenni, hisz nem hajtotta a tatár, na meg, igazából kimelegedett, hisz a nap ezerrel szórta meleg sugarait.
Eközben a nénike végzett a rózsái ápolásával, és uccuneki felkapta az ásót és folytatta, amit a párja abbahagyott. Igen ám, de egy erőteljes fránya tuskó az útját állta. Felkiáltott:
- Ezt nem hagyhatjuk itt! Ki kell ásni és eltávolítani.
A morgógépezett egyből beindult:
- Tudod, hogy ezt nem lesz olyan könnyű eltávolítani, mert még élő gyökerei erősen kapaszkodnak a föld belseje felé.
-Értsd meg, nem maradhat itt! -jött a mindent elsöprő határozott válasz.
Előkerültek a szerszámok, mit a kapa, csákány és a kisbalta, na meg a régi fűrész is, ami a kertibungalóban pihent.
Végre elkezdődött a kimenekítési bevetés. Patakokat duzzasztó verejtékcseppek sietve törni elő Apóca bácsi bőre alól.

Anyóca pillantását felettébb megmozgatta a kerítés melletti aprócska kék folt,
közelebb hajolt a talajhoz, hogy jobban láthassa.
Ámult és bámúlt, elakadt a szava, percek haladtak szépen előre mire megszólalt:
- Ibolya! Nézd, virágzik az ibolya!
-Hogy virágozna? Az tavasszal bontja szirmait és ontja kellemes illatát. Szerintem elnézted, az nem lehet ibolya. – jegyezte meg a párja.
De ő nem hagyta ennyiben a dolgot:
-Gyere és nézd meg te is közelebbről, amíg én hozom a telefonomat és készítek róla fotót! Talán más sem hiszi el nekem ezt a kis csodát. – hangzott az egyre távolodó hang, ahogy elviharzott.
Hamarosan visszaért és lefotózta a nem mindennapi jelenséget, ami boldogságbombaként hatott a lelkére.
Egyre csak azt mondogatta:
-Szép őszi ibolya,

mely a szirmát bontja,

szép őszi ibolya,

apró kicsi csoda.

2019. szeptember 30.