Ilpaki blogja

Naphosszat kóborolt, nap, mint nap esőben és napsütésben. Tengődött ide-oda és nem lelte otthonát. Néha magába roskadva, a boldog idők jártak gondolataiban, amikor még aprócska élete gondtalanul telt. Már nagyon vágyott egy meleg, kis zugra, boldog életre és szeretetre. A város aszfaltos utcáit egymagában járta, a járókelőkre bágyadt szemekkel tekintett. Egy kis alamizsnát szeretett volna kapni, de mindenki elkergette. Volt, aki tudomást sem vett ottlétérő, simán átnézet rajta. Amikor az öreg este beköszöntött, nehezebb dolga akadt, mert éjszakai menedéket kellett találnia. Az egyik napon, számára ismeretlen helyen, egy betondzsungel szélén találta magát. Arra gondolt, meghúzza magát az egyik épület lépcsőházában. Fürkésző tekintetekkel kifigyelte, mikor, melyik ajtót felejtik el becsukni. Hisz’ tisztában volt vele, hogy az ott élők nem ismerik és, ha felfedezik, miközben téblábolva keres egy kis eldugott zugot éjszakára, akkor elzavarják és a szabad ég alatt találja magát. Sötét fátylat borított az ég a vidékre. A szél süvítve futkosott a kopasz ágak között, melyek hajladozva táncoltak. A hőmérőn a mínuszok futóversenyt tartottak, miközben pihe-puha hópelyhek keringőzve szállingóztak. Elérkezett a pillanat, most vagy soha alapon. Rohanó léptekkel besurrant az egyik nyitva felejtett lépcsőházi ajtón. Sikerült. Bent volt. Senki nem látta meg. Az átfagyott teste kezdett felmelegedni. Bár szedte lábait és csak haladt előre, mire ráeszmélt már az első emeleten találta magát. Az egyik lakás előtt pár növény pompásan élte életét. Virágba borult karácsonyikaktusz virított a tartóban. Kihegyezett fülekkel hallgatózott. Valami megmagyarázhatatlan csend és nyugalom áradt a helyiségből, ami átjárta egész lényét. Fáradtan lekuporodott a láptörlőre és mély álomba zuhant. Bár gyomrában egyre jobban dörömbölt az üresség, elhessegette az étellel kapcsolatos képzelgéseit. Ez az éjszaka megnyugvást hozott számára, annak ellenére, hogy már nagyon éhes volt. Hajnalodott, de valami furcsa érzés keringett körülötte. Képzeletben visszatekintett az elmúlt napok megannyi megpróbáltatására. Ekkor hirtelen kinyílt az ajtó és egy nő állt vele szemben. Megijedtek mindketten, s mire feleszmélt bezárult az ajtó. Egy pillanatig, a nő szíve, majd kiugrott a helyéről. Kis idő elteltével erőt és bátorságot vett magán. Lesz, ami lesz, gondolta magában. Ismét kinyitotta a lakása ajtaját. Ekkor tekintetük találkozott, a rémületüket valami különös érzés váltotta fel. Amira lassan a kezét nyújtotta felé és alig hallható hangon elkezdett beszélni hozzá:
-Szia, mit keresel te itt? Nincs hova menned? Barátok lehetünk, ha te is akarod. Várj itt, mindjárt hozok neked valami harapni valót.
Hátráló lépésekkel a konyhába vette az irányt. Mire visszatért a kezében pár falatkával, csak az üres lépcsőház álomba merült lépcsőit találta. Kikerekedett szemekkel szomorúan tekintett előre. Efféle gondolatok kergetőztek a fejében, ahogy teltek az órák: Odakint hideg van, vajon merre járhat? Talált megfelelő menedéket éjszakára?
Már hajnalodott, s csendes volt a ház. A falra erősített hőmérő minden bizonnyal, egy sál után nyújtózkodott. Amira ezen a napon korán felébredt és az ilyenkor megszokott reggeli rituáléit végezte. Indulásra készen kinyitotta a lakásajtót.
-Ez nem lehet igaz! Tényleg te vagy? Visszajöttél?
Gesztenyebarna, szelíd tekintettel mélyen Amira szemébe nézett, aki felhúzta szemöldökét, s alig tudott megszólalni. Segíteni szeretnék neked és a kezét felé nyújtotta. A barna tekintet melegséget és kíváncsiságot tükrözött, bizalmat szavazott a nőnek és pár lépést tett Amira felé, mindeközben arra gondolt, hogy a vendéglátója egy nagyon kedves és bátor ember.
-Gyere be, adok enni és inni valót.
Kicsit óvatosan, hang nélkül követte a nőt. Ő egy tányér ételt tett elé, és türelmesen várt, amig elfogyasztja.
Amirát jó érzés töltötte el, hogy segíthetett, és elméjében kavargó képzelgések kaptak szabad utat. Nem volt benne félelem, pedig a vendége, csak egy idegen volt, de valami azt súgta neki, hogy ebben a találkozásban sokkal több meglepetés várja. A lelke, olyan dimenziót mutatott neki, amiről fogalma sem volt, hogy létezhet. Együttérzés, segítség, önzetlenség és szimpátia, ez mind-mind felfedte előtte azt a tényt, hogy milyen jó érzés öleli át egész lényét. Nézte az előtte állót és az üres tányért. Kedves hangon így folytatta:
-Látom, nagyon éhes voltál.
Az étel után vízzel kínálta, amit az idegen boldogan elfogadott.
-Tudod mit? Ma éjszakára itt maradhatsz, keresek egy pokrócot és azon lepihenhetsz, aztán holnap reggel eldöntjük, hogyan tovább.
A közelgő ünnepek, még jobban meglágyították a nő szívét. Másnap reggel arra az elhatározásra jutott, hogy elviszi az orvoshoz. Szeretné megnézetni, mielőtt – éjszaka ugyanis eldöntötte - az otthonába fogadja. Az új barátja csendben követte megmentőjét és türelmesen tűrte a vizsgálatokat. Tekintete végig Amirán volt. Amikor túl voltak a kötelező védőoltásokon boldogan sétáltak a nő otthonába, aki befogadta a furcsa, de szerethető idegent. Kigondoltam, mi legyen a neved. Remélem neked is tetszeni fog, Jody. A keverékkutyus megcsóválta farkát és öröm táncot járt, hiszen ő választotta új gazdájának Amirát.

Apóca bácsi, mint mindennap kíváncsian olvasta a meteorológiai előre jelzést.

Miért is írnának valami kellemes, napos időt – morfondírozott félhangosan magában.
Természetesen mindezt a párja mosolyogva nézte és nem tudta szó nélkül hagyni a dolgot, hiszen ez, napi szinten újra és újra lejátszódott köztük.
- Már megint, mi ez a negatív hozzáállás? -próbálj kicsit pozitív lenni, nem mindig csak a negatív dolgokat hangoztatni. - szólalt meg a neje.
Ám, Apóca bácsi szeme szikrákat szórt, és így folytatta:
- Nem hallod? Hideg lesz és esni fog az eső, ez áll az előrejelzésben. – és ismét mérgelődött egy sort.

Másnap reggel mindketten korán megébredtek, egymás szemébe néztek, és szinte egyszerre mondták:
-Pakoljunk és menjünk.
Rövid és tömör kijelentés a közösen eltöltött évnek köszönhetően csalafintaságról árulkodott.
Több évtized alatt, feszegették egymás határait és kiismerték a másik reakcióit, amint szépen egymáshoz csiszolódtak.
A korukhoz képest pillanatokon belül elkészültek a csomagolással. Egy utolsó körbetekintés az otthonuk minden helyiségében, és kattant a zár.
Az utcára érve folytatták a társalgást:
- Na ugye, mondtam én, hogy jó idő lesz. - mosolygott az asszonyka.
- Ne gyere most ezzel! -Jött a komoly, de komolytalannak tűnő válasz.
Szerették heccelni a másik idegeit, de csak egy bizonyos szintig.

Végre megérkeztek. Csend és nyugalom szigete számukra e kis házikó aprócska zöld területtel.
Fogadja és köszönti őket a lelket melengető zene, a madarak gyönyörű éneke.  Anyóca nénit elvarázsolja e teremtmények élő világa és a természet apró, néha észrevehetetlen csodái.
Gondosan ültetett és nevelt szebbnél szebb virágai, a gyönyörű és illatozó rózsái. Mindegyik növényhez van pár kedves szava, ráhangolódik a növények lelkére. Így szárnyal velük együtt gondolatban.

Szeptember végé féle jártak már a napok, de őket ez nem zavarta, mert felettébb élvezték az ősz színeit és a nap sugarának komiszan melengető játékát. Az egyik pillanatban dagadó vitorlájú felleg takarta el a meleget árasztó napot az ég tetején. Na, persze, hogy a bácsika erre egyből reflektált:
- Megmondtam, nem bírta ki. - Dünnyögőt, mintha muszáj lett volna közölni az amúgy is látható égi jelenséget.
- Mit morogsz már megint? Komolyan mondom megirigyelhetne az öreg bundás kutya is.  – jött a pajkos, de nem kért hozzászólás a közelből. Ekkor elkezdődött a pillantások labdajátéka, ahogy ide-oda passzolták a tekintetüket, aminek a végeredménye mosolyban kitörő kacagás volt.
Aki közelebbről ismerte őket az tudta jól, hogy a véresen komoly szemkontaktusuk csatája is csak rövid ideig tart. Mire a meccs végére értek a napocska is velük együtt vigyorgott.
Kigondolták, hogy készítenek egy aprócska veteményes- kertecskét. Igen ám, de hova is kerüljön? Tanakodtak, mire Apoca határozottan megszólalt:
- A zöldbab helyére fogjuk ültetni a konyhakertet.
- Rendben, legyen ott. -érkezett a beleegyező válasz.
A bácsika elkezdte az őszi ásási hadműveletet, de hamar kimelegedett és leült pihenni, hisz nem hajtotta a tatár, na meg, igazából kimelegedett, hisz a nap ezerrel szórta meleg sugarait.
Eközben a nénike végzett a rózsái ápolásával, és uccuneki felkapta az ásót és folytatta, amit a párja abbahagyott. Igen ám, de egy erőteljes fránya tuskó az útját állta. Felkiáltott:
- Ezt nem hagyhatjuk itt! Ki kell ásni és eltávolítani.
A morgógépezett egyből beindult:
- Tudod, hogy ezt nem lesz olyan könnyű eltávolítani, mert még élő gyökerei erősen kapaszkodnak a föld belseje felé.
-Értsd meg, nem maradhat itt! -jött a mindent elsöprő határozott válasz.
Előkerültek a szerszámok, mit a kapa, csákány és a kisbalta, na meg a régi fűrész is, ami a kertibungalóban pihent.
Végre elkezdődött a kimenekítési bevetés. Patakokat duzzasztó verejtékcseppek sietve törni elő Apóca bácsi bőre alól.

Anyóca pillantását felettébb megmozgatta a kerítés melletti aprócska kék folt,
közelebb hajolt a talajhoz, hogy jobban láthassa.
Ámult és bámúlt, elakadt a szava, percek haladtak szépen előre mire megszólalt:
- Ibolya! Nézd, virágzik az ibolya!
-Hogy virágozna? Az tavasszal bontja szirmait és ontja kellemes illatát. Szerintem elnézted, az nem lehet ibolya. – jegyezte meg a párja.
De ő nem hagyta ennyiben a dolgot:
-Gyere és nézd meg te is közelebbről, amíg én hozom a telefonomat és készítek róla fotót! Talán más sem hiszi el nekem ezt a kis csodát. – hangzott az egyre távolodó hang, ahogy elviharzott.
Hamarosan visszaért és lefotózta a nem mindennapi jelenséget, ami boldogságbombaként hatott a lelkére.
Egyre csak azt mondogatta:
-Szép őszi ibolya,

mely a szirmát bontja,

szép őszi ibolya,

apró kicsi csoda.

2019. szeptember 30.

A parasztház tisztaszobájában a családi kupaktanács összeült. Az édesanya összetörten könnyeivel küszködött, miközben párja a kezét szorongatta és halk hangon nyugtatta:
-Fáj, nagyon fáj, amikor az ember gyereke elhagyja a családi fészket, annak ellenére, hogy szűkösen, de szeretetben éltek. Előre tekintve, talán jobb lesz az életük. E reményteli szavait suttogta párjának.
A kakukkosóra, hangos és ütemes kattogással közölte az idő múlását.
- Édesanyám,
- Édesapám,
- itt az idő,
- elérkezett. Mondta a legidősebb fivér.
Két fiú és egy leánygyermek készült elhagyni az otthon melegét. 1956 októberében úgy döntöttek, a jobb élet reményében elhagyják hazájukat.
A gyerekzsivajtól mindig hangos házikó most siralomházhoz hasonlított. A könnycsatornákból patakokban folyt a fájdalom egyik jelképe.

Az afrikai füves szavannán messziről virítottak a magányosan élő majomkenyérfák. Ritkás lombozatuk és vízszintesen szétterülő ágaik alatt egy egész nyáj delelhetett. A hűvös éjszakában nagy mályvavirágokkal telin pompáznak a helybéliek baobabjai, melyek termése a majmok egyik kedvenc csemegéje.
Napközben tikkasztó hőség volt. A terepjáró kerékgumija jól vette a földi akadályokat. Szinte végig száguldott a kietlen vidéknek tűnő prérin. A legközelebbi városban fontos dolga akadt a sofőrnek. Pár óra kocsiút után megérkezett.
Gyors lépésekkel sietősre vette a figurát. A tegnap előkészített ruhája már várta a nappaliban. A következő pillanatban, meztelen testén virgonc játékba kezdtek a vízcseppek a szappan részecskéivel míg letusolt. Igyekezetének köszönhetően, elég ideje maradt, hogy kényelmesen beugorjon az utca sarkánál található virágüzletbe, ahol már várta a számára elkészített virágcsokor.

Zoltán a kedvenc kávézójának kertjében álldogált, kezében egy köteg vérvörös rózsával. Izgatottan nézet jobbra és balra. Jól eltervezte és megszervezte a mai napot. Élete nagy napjára készült. Miközben várakozott, gondolatai a távoli családjánál jártak. Vajon, mit szólnának a választottjához? Otthonról hozott családcentrikus habitusa és a szívében lévő szeretet éltette lényét.
Nagyon messzire sodorta az élet, de tudta ezt kellett tenniük. A legjobb megoldás, hogy könnyíteni tudjanak az egyre elhatalmasodó forradalmi helyzeten és az éhségen. 11 gyerekből ő volt a legidősebb. Szüleinek sok éhes szájról kellett gondoskodniuk, amit napszámos munkákból finanszíroztak. Ám egyik nap adódott egy visszanemtérő lehetőség a családapa számára. A helyi iskolában megüresedett egy fő gondnoki állás. A munkaadó jól ismerte a családot, szorgos és becsületes embereknek tartotta őket. Felvette az édesapát az állásra, a feleségét, pedig a saját családjához házvezetőnőnek. Ez megtiszteltetés és előre lépés volt a házaspár életében. Abban az időben egy iskolaigazgató nagyon befolyásos és gazdag ember volt, aki megtehette, hogy alkalmazottakat tartson. Így kicsit könnyített a família anyagi helyzetén.
Gyerekként, testvéreivel iskola után mindig besegítettek a szüleiknek a munkában. Kevéske bérért, nagyon sokat kellett dolgozniuk. Napkeltétől napnyugtáig húzták az igát.

Zoltán, most már idegen földrészen és más kultúrák, s emberek között élte az életét. Az a bizonyos honvágy, nap mint nap átjárta lelke minden zegzugát.
A kerthelységhez tartozó teraszon kávézó és teázó emberek hirtelen felkapták a fejüket. Egy szőke bombázó kecses léptekkel, oly magabiztosan haladt el mellettük. Ajkán bájos mosolya csakúgy vonzotta a tekinteteket. De, az ő pillantása, csak a rá várakozó férfinek szólt.
Üdvözölték egymást és a férfi belekezdett a mondandójába.
Remegő kézzel tartotta a virágcsokrot és a benne rejtett gyűrűt. Letérdelt a nő elé és e szavakat suttogta, miközben a másik keze a hölgy kezén pihent.
- A szépséged semmihez sem fogható.
Ott, abban a Bakonyalján fekvő kicsinyke faluban rabul ejtetted a szívemet. Hosszú és nehéz út vezetett idáig. Most itt vagyunk, a szerelem édesded ajándéka az, ami kettőnk közt kialakult. Feleségül szeretném kérni az imádott Nőt, aki a világon a legtöbbet jelenti számomra. Elérkezettnek láttam az időt, hogy hivatalosan is örökre összekössük az életünket.
Elcsukló hangon fojttatta:
-Lennél a feleségem?
Katalin arcán örömgyöngyök keringőt jártak. Meghatódva mondta a boldog választ:
- Igen…
Mindenre számított, de arra nem, hogy még álmai gyűrőjét is megkapja. Munkába menet és jövet sokszor megállt pár pillanatra egy bizonyos üzletnél. Kirakatában épp ez a gyönyörű darab csábította a tekintetét nap mint nap.

Teltek múltak az évek. Katalin egy fiúgyermekkel ajándékozta meg párját. Most már apaként kezében tarthatta szerelmük gyümölcsét, a Kisfiát! Mérhetetlen örömében a múlt kopogtatott a lelkében. E pár gondolat végig suhant az agyában:
- Milyen csodás lenne, ha a távolban élő családja is osztozhatna a boldogságában. Mindig arról álmodozott, hogy fia születik. S lám, álma valóság lett.

Hűvösre fordult az idő az eső elkezdett szemetelni. Zoltán ezen a borongós napon egy fontos tárgyalásra igyekezett. Tudta, kicsit késésben van, ezért gázt adott, a motor felbőgött és sebesen haladt előre. Talán be tudja hozni azt a fél órát, és időben a megbeszélésen lesz. Fontos projekt volt, amin hónapokon keresztül keményen dolgozott. Azt akarta, hogy a határidőn beül prezentálhassa.

Egy nagy csattanás, amit a következő percekben érzékelt. Hirtelen minden elhomályosodott előtte. A körülötte lévő eseményeket már nem érzékelte. Komába esett és mély zuhanás következett….

Senki földjén hajdanában élt egy hatalmas szilvafa. A vidék legszebb ékességének tartották.
Hírét vették az emberek és felkeresték, amint lehetett. Az ott élők közül nem volt olyan, aki számára eladó lett volna. Hiába akarták a földet, nem kapták meg.
Messzi tartományból érkezett egy idős házaspár, akiknek nagyon megtetszett a vidék. Közölték Senkivel a vásárlási szándékukat. S lám, halljatok csodát, létre jött az adásvétel, mivel Senkinek sürgősen pénzre volt szüksége.

Nyárutó csoszogva haladt előre, a napsugarak kacéran viháncoltak. Itt- ott egy-két barna levél árulkodott az évszakváltás közeledtéről. A roskadozó ágakon nagy szemű és mézédes szilvaszemek nőttek.
Időközben Árvácska asszonyság tulajdonába került az egész terület. Ő gondozni kezdte és becézgette az árnyékot adó óriási növényt. Barátságos és aranyos kis emberke révén, a szomszédok hamar megkedvelték. Szívesen társalogtak és nevetgéltek a kedves hölggyel.

Telt- múlt az idő, a nénike nem bírta már a munkát. Ezért elhatározta értékesíti az időközben szívéhez nőtt tulajdonát.
Nagyszájú fülébe érkezett is a friss hír, miszerint újra eladó lett a telek. Letaglózva fogadta a váratlan hírt: szóhoz sem jutott, elképedt. Tudniillik, ő már nagyon régóta pályázott a birtokra.
Agytekervényei szorgos munkába kezdtek, mert kivágta nála a biztosítékot az a tudat, hogy a legnagyobb ellenségének tartott személy tulajdonába kerülhet az általa hőn áhított birtok. Egész életében irigy és kapzsi volt az illetővel szemben. Annak ellenére, hogy a másik fél soha nem tett ellene semmi rosszat. Szerényen élte a maga kis életét.

Bajkeverő, bosszú hadjáratba kezdett, nagyon aljas módszereket vetet be Árvácska nénivel szemben. Akit nagyon szíven ütöttek az elkövetett események.
A hatalmas szilvafán betegség jelei kezdtek mutatkozni. A növény lelke nem bírta elviselni azt a sok megaláztatást, amit szeretett gazdája iránt tettek. Elhatározta, ő soha nem lesz a Nagyszájú tulajdona, inkább a halált választja…

2018. 10. 10.

Ilpaki
Szerzői és minden jog fenntartva!
Megosztható változtatás nélkül.

Feleségek.hu játékára a megadott szavak: - Szilvafa - Nagyszájú - Barna - Árvácska - Elképedt felhasználásával.

Csillagok fénye elhalványul a távoli messzeségben, ahogy a hajnali zajok egyre ütemesebben hallatják magukat.
Éjszaka ura pihenni tér és vele a sok- sok álom ellibbenve hazatér. Csak az elmét zaklató rémálmok, mik tombolva ujjonganak, s nyomasztó pillanatok emlékképei villóddzanak halványan, olykor- olykor felderengve.
Zokogó lélek meggyötörten és fáradtan ébred a valóság hazájában. Az ágyból kiszállva, mezítelen talpak simulnak a parketta felületéhez.
Újabb nap veszi kezdetét: hangulatingadozások. Szinte sorrendben feltörő érzelmei így előbukkannak. Rutin feladatok következnek, bár az étkezés elmaradása fel sem tűnő tényezőként mindig jelen van.

Házból kilépő, kopogó cipők köszöntik a macskaköves utcákat, ahol hajdanában fantasztikus pillanatok és élmények tették gazdaggá a tanulóként eltelt éveket. Aprócska csintalanságok definiálták a felhőtlen időszakot. De középiskolából kikerült fiatalok önfeledt szórakozásait a felnőttévállás kisebb nagyobb buktatói is jellemezték. Ki így, ki úgy fogadta a különböző rá zúdult ingereket.
Főhősünk élete hirtelen megtorpant, és maga előtt, egy mélyen tátongó szakadékot rajzolt a tehetetlenség nyomasztó súlya. E nehéz teher cipelése megtépázta, az egykor oly hatalmas életvidámságát. De, a mai nap valamit tartogatott számára.
A képzelet felidézi az akkor történteket, közben az arcizom halvány mosolyt csal a fiatal lány arcára. Megtorpanva nyugtázza, hogy a csodás élményeket megérte megélni, és szíve mélyén szépségükben elraktározni. Így is tett, pontosan egy évvel ezelőtt:
Nózit csiklandozó sült gesztenye illata terjeng a hűvös téli levegőben. Kicsit arrébb fahéj és szegfűszeg aroma vegyül a légtérben. Lassan, de biztosan keveredik a forralt borok aromájának fátyolként utat törő, kellemes illatával. Tudniillik, kezdetét vették a karácsonyi kirakodóvásárok világszerte. Ilyenkor színes fényruhát öltenek a kirakatok, fák, utcák s terek.
Nézelődő emberek kíváncsian szemlélik a kínált portékákat. Kicsit arrébb, egy orgonista megszállottként játssza az ünnepi dallamokat. Így ráhangolva a vásárló és nézelődő tömeget a közelgő adventi készülődésre és az azt követő egyik legnagyobb keresztény ünnepre, amellyel Jézus Krisztus születésére emlékeznek. Ezt az emberek, a szeretet ünnepének is nevezik.
Magányosan andalogva haladó lány figyelmét hirtelen felkelti az előtte vásárló néni ügyetlensége. A termék árát készpénz fizetésével egyenlíti ki, miközben a hitelkártya kiesik a tárcájából. A fiatal hölgy lehajol és felveszi a földön landolt bankkártyát. A néni felé hajolva gyengéd hangon megszólítja:
- Elnézés, el tetszett ejteni a kártyáját.
Az idős hölgy kikerekedett szemekkel nézett a mellette álló személyre. A meglepettségből pár pillanat múlva feleszmélten rátekintett, majd hálásan köszönte meg a becsületességet.
A lány szívét mérhetetlen boldogság járta át. Szinte repdesett örömében. Amilyen borzalmasan kezdődött a napja, annak ellenére estére beköszöntött lelkébe a béke és nyugalom. Gondolatai, már nem a múlt rémségein kattogtak. Valami megmagyarázhatatlan erő kerítette hatalmába, mely egyre sodorta vissza és vitte előre a megkezdett helyes ösvényre. Újra voltak álmai és céljai. Bár sejtette, nehézségek mindig lesznek. De kitartó akaraterővel, tenni akarással és tettekkel elérhető közelségbe kerülnek, az egykoron megálmodott elképzelései.

A korai sötétedés és a friss levegő együttes hatása lehetett? Nem tudta pontosa leírni az érzést, de megérintette. Szülővárosában újra élte gyermekkorának egyik meghatározó eseményeit. Szülők és gyerekek kapcsolatát. Lelke mélyén tudta, átértékelődött számára minden.
Sejteni lehetett, ám biztos nem volt benne, hogy az elveszettnek hitt szerelem bekopogtat szíve ajtaján. Karácsonyi fények pazar eleganciával szórták színes fényüket és hirdették a közelgő ünnepet. Boldogság csillaga elégedetten mosolygott a lányra…