Szerelem

Ildiko32•  2020. október 11. 11:21  •  olvasva: 58

Szeretlek, ezt már elsem rejthetem, tán, nem is akarom már.
Szememben mindig, felcsillansz már.

Szeretlek, ez már végleges, érted minden utat bejártam én.
Így  elértem szívedhez, ami viszonozva ég!

Szeretlek szüntelen, nap mint nap ezt lüktetve zenéli már!
Úgy érzem, mintha a szerelem első dobbanásai dobbanna  szívemben, örök életemen át.
Nekem, veled egész e világ.

A szíved tiszta, az élet már átmosta, mi baj is érhetne még.
A szívem tiszta, a szíved már átmosta, eggyé válhattunk mi rég.
A szívünk tiszta, a megbocsájtás átmosta, egybeolvadva lobogva ég.
A szívünk lángja, bűneinket, porrá égeti szét!
Hamuvá égve, hátra hagyva lép -be, egy másik útra.

És ezen az úton, ami végig kísér minket, az: Egészség húrján pendül, és a szerelem rajta táncra perdül.
Tisztelet árnya, a bizalmat koronázza fel épp.
Boldogság szárnya, a megértés szelét fújja be elénk. 


De mikor az út elfogy,  kérném az Istent, hogy együtt aludjon ki fényünk.
Egymás szemébe nézve, perzselő szívvel, körülölelve, utolsót doboghasson szívünk. Össze érve ajkunk, suttogjuk Örökké Szeretlek!
Utolsó lélegzetvételünknél, a kezünket el nem engedve, életünk lángja kialszik.

A földiéletünk végére, egymás kezét elengedve, szívünk szerelmét elveszítve, emlékeink hátrahagyva, szemünk becsukódva.
Hagyjuk hátra életünk.

De testünk fénye egybe fonódva, tér nyugovóra.
Örökké együtt, ragyogunk fényesen, a csillagok közt ékesen.
Mert Isten fényéhez, mi...visszatérhettünk!


Horváth Ildikó 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

S.MikoAgnes2020. október 12. 12:31

Nagyon szép gondolatok!
Tetszik!
Ági