A hullám

Csak egy hulláma vagyok a tengernek...az életének... 

Sokszor kisebbnek, olykor nagyobbnak érzem magam, csupán önbizalom kérdése,de végtelennek tűnő utam megannyi kaland színesíti napról napra. Amikor kitalálták az égiek, hogy játszak el egy szerepet a földön, talán ők sem gondolták át pontosan melyiket szánták nekem, hiszen az első felvonásban mint egy fa, helyhez kötve, gyökeret eresztve éltem meg a hétköznapok kihívásait - s megálltam a helyem - közben két csemetét kineveltem, a második felvonás kelléktárába egy vándorbot és egy üres füzet tartozott, amelyet nekem kell tele írnom a heted hét határon túl játszódó új mű etüdeivel.

Így lettem én is - mint oly sokan - gyökereitől messze szakadt patrióta,akit még sok hullám követ és már sok van előtte. Ahogy a többiek, én is vívom a magam szélmalom harcát többnyire egyedül, mivel a segítő kezek távoliak,  ujjaim nem érinthetik azokat. Előfordult már,  hogy a szeretet éhségem megküzdött a magánnyal és volt már úgy,  hogy az éjszaka sötétje kicsavart néhány könnycseppet a lelkemből... senki nem látta. De hát " ilyen ez a popszakma ",  tartják a közhelyek, s a soron következő reggeleken mindig újult erővel álltam,  állok a rajtvonalhoz, hogy minél magasabbra törhessek,  mivel itt nincs hátszél ami támogatást nyújtana. A magasságot kizárólag a kvalitás határozza meg. Természetesen a füzetemben még rengeteg az üres, bejegyzésekre váró oldal s ahogy halad előre az idő, egyre szívesebben élem itteni életem, hiszen a kezdeti nehézségek múlásával mindig nagyobb élményt, biztonságot ad. Már nem vágyom másik szerepre,  ennek szeretném megélni minden pillanatát és ha utam végén egyszer megszelidülök, tudok majd mit mesélni az unokáknak. No de addig még sok van....