A téli kaland

Egyszer volt, hol nem volt, de bizony mondom igaz volt létezett, egy csodálatos kerekerdő. Nagyon messze távol a nagyváros zajától. Kerekerdő közepén nagy mező, rajta cserjék, bokrok, adtak otthont az erdő kedves lakóinak. Tél lévén a hópelyhek lágyan keringőt táncolva hulltak alá a magas égboltról, paplanként borítva be az egész mezőt, és a fák ágait. A fák között, bokrok alatt, föld alatti üregekben számtalan kis állat rejtőzködött. A vaddisznók tobozokkal játszottak, a nyuszi a hóbuckákat használták ugródeszkának, mialatt a csicsergő kismadarak táncra perdültek, az alászálló hópelyhekkel. Ebben a csodálatos kerekerdőben élt még többek között négy igazán jóbarát. Lea, a bájos nyuszi, Tobi, a bátor, és vakmerő vaddisznó, Bora, a kecses őzgida, és Amál, a kedves kék madár. Beköszöntött a tél, hűvös, hideg szél borzolta a hólepte fenyvesek ágait. A hógolyócsata közepette különös gondolat jutottak az eszükbe, amit az öreg tölgyes lábánál izgatottan osztottak meg egymással. Arra az elgondolásra jutottak, hogy másnap reggel, amikor fel kel a nap elindulnak, egy izgalmas kalandra. Így is történt... Elérkezett a várva- várt reggel, és a kis kuckójukból kitekintve még ez a hűvös, és fagyos reggel se szegte kedvüket. Másra nem is tudtak gondolni, csak arra, hogy nemsokára részesei lesznek, egy izgalmas, vidám kalandnak. Tegnap este még mielőtt külön váltak volna útjaik megbeszélték, hogy amikor a   nagytorkú Kuri kakas elkukorékolja a hét órát, találkoznak az ösvény előtt lévő csipkebokornál. Elérkezett az idő, és a négy jóbarát már izgatottan toporgott a hóban a csipkebokor előtt. Mialatt azon törték fejecskéjüket, hogyan kell kalandra indulni. Egymásrs néztek kicsit megszeppenve, csak Leának a bájos nyuszinak volt, huncut mosoly az arcán. Tudta ő nem lesz itt semmi gond, mert papanyuszitól kapott titkos térkép van a birtokában. Látva barátain a nyugtalanságot, úgy döntött elárulja nekik, hogy birtokában van egy térkép. Ez a térkép, egy titkos barlanghoz vezet, ahol a legnagyobb ajándék rejtőzik. Elindultak most már nyugodt szívvel életük első nagy kalandjára. A vörösbegy, a feketerigó, és a széncinke fentről a magasból a hófelhők takarásából követték figyelemmel bátor, és izgalmas útjukat. A csodálatos kerekerdő csak úgy visszhangzott a négy jóbarát kacajától. Menet közben jól szórakoztak, és néha megálltak egy – egy hócsatára a hófedte fenyvesek között. Majd újra elindultak nagy örömmel, és kalandos szívvel. Ahogy haladtak az ösvényen egyszer csak arra lettek figyelmesek, hogy valahol a bokor méllyén valaki     segítségért kiált. Fürkésző tekintettel keresték a hang tulajdonosát, amikor a közelükben egy reszkető bokorra lettek figyelmesek. Kiváncsian közeledtek a segítségért kiálltó bokorhoz, amikor megpillantották Misa mókust összekuporodva mint, egy pamacsgolyó. Misa mókus reszket mint a kocsonya, de nem azért mert fázik, hanem mert fél, hogy a mogyoró tolvaj visszatér. Tanácstalanul nézett egymásra Bora az őzgida, és Amál a kék madár. Mindnyájan körbevették Misa mókust, és afelől érdeklődtek ő kiáltott -e segítségért. Szomorúan mesélte a történetét amelyből kiderült, hogy a családja részére összegyűjtött mogyórot bizony valaki ellopta. Bora az őzgida felajánlotta segítségüket, mert hitük szerint a kedvesség, és a segítő jószándék soha nem vész kárba.  
Lea a nyuszi megkérte Misát a félénk mókust, hogy csatlakozzon hozzájuk, és Tobit a bátor, és vakmerő vaddisznót kinevezte a csapat vezetőjének. Tobi a kezébe vette az irányítást, és arra kérte Misát a mókust, hogy csatlakozzon hozzájuk, és kutassák fel a mogyorótolvaj kilétét. Nyomozásuk közben nagyon sok izgalmas dolgot éltek át. A hó borította madárkának fészket építettek, a vadkacsa családdal korcsolyáztak a befagyott tavon... Már indultak volna tovább amikor Amál, a kék madár a magasba emelkedett, és egy gyanús alakot vélt felfedezni az örökzöld tűztövis díszcserje tövénél. Hangos csiripeléssel jelezte barátainak, hogy megtalálta a mogyorótolvajt. Bora az őzgida volt legközelebb a tűztövishez, ezért gyors futásával útját álta a menekülésre készülő mogyorótolvajnak. A mogyorótolvajt pillanatok alatt körbevették a barátok, csak Tobi a vaddisznó ért oda később. Mindenki kételyekkel teli fürkészte az ismeretlen idegent. Tobi a vaddisznó  ránézett a reszkető mogyoró tolvajra , és könnyek szöktek a szemébe. A barátok nem értették Tobi rakcióját, ezért kérdő tekintettel vártak a válaszra. Tobi a barátai felé fordult, és elmesélte nekik mit hallott a varjaktól, és honnan ismeri a kis mogyorótolvajt. Történt ugyanis, hogy a napokban Tobi élelemért indult a csodálatos kerekerdő piacára. Már félúton volt hazafelé amikor a Lucfenyők között, fel - alá mászkáló idegenre lett figyelmes, aki a varjakkal osztotta meg szomorú történetét. Tobi közelebb lopódzott, hogy halja a varjak, és az idegen között folytatott beszélgetést. Tudta jól, hogy ez a viselkedés nem szép dolog, de kiváncsiságának nem tudott ellenálni. Ekkor halotta meg, hogy az idegen nem más mint, Samu a borz. Samu nem is olyan régen még a távoli tóparti erdőben élt, de olyan picike volt az erdő, hogy élelmet már keresve sem lehetett találni. Családja, barátai már rég elköltöztek, de ő nehezen akart megválni szeretett otthonától. Samu kitartott még egy darabig, de megértette, hogy új otthont kell találnia ahol van elég élelem mindenki számára. Samu ekkor felemelte a fejét, és szégyenében alig hallható hangon bocsánatot kért mindenkitől, majd átvette a szót. Tudta jól amit tett az nem szép dolog, és tettére nincs mentség. Hozzátette súlyos tettét azért követte el, mert szeretett otthonát elhagyva, a csodálatos kerekerdőig csak beton út vezetett . Az út mellett széltében, és hosszában élelmet nem talált. A  csodálatos kerekerdőhöz érve kinézte otthonát, éhesen, fáradtan bevackolta magát új otthona földalatti üregébe, és azonnal mély álomba szenderült. Másnap amikor felébredt , szinte kopogott a szeme az éhségtől, és mivel nem ismert senkit útra kelt, hogy élelmet szerezen magának. Ekkor látta meg Misát a mókust, aki szorgalmasan összegyűjtött mogyorókat magára hagyta, és bolondos játékba kezdett a ravaszdi rókalánnyal.  Nem akarta ő ellopni ezt a finom eleséget, sem gondot okozni másnak, de korgó pocakjának nem tudott ellent mondani. A négy jóbarát, és Misa a történetet meghallgatva úgy döntött, hogy megbocsájtja tettét a csodálatos kerekerdő új lakójának. Megkérték Samut a borzot, ha legközelebb nehéz helyzetbe kerül, és gondjai akadnak forduljon hozzájuk bizalommal, és a kerekerdő összes lakojához, mert bizony a lopás náluk nem szokás.Samu szégyenkezve újra bocsánatot kért,és meg ígérte,hogy soha többé nem fog lopni. Ebben a nagy felfordulásban csak most vették észre, hogy lassan rájuk esteledett, és a titkos térképen megjelölt barlangot ahol a legnagyobb ajándék rejtőzik sehol sem találják. Samut megkínálták a visszaszerzett mogyoróval, és ők is csatlakoztak, hiszen Kuri kakas régen kukorékolta el a hét órát. Miután végeztek arra kérték Samut, ha erőre kapott,és van hozzá kedve csatlakozzon hozzájuk. Samu a borz hálás szívvel mondott köszönetet új ismerőseinek, és erőre kapva a finom eleségtől, örömmel melléjük szegődött. Kis barátaink nem is sejtették, hogy mindeközben a vörösbegy, a feketerigó, és a széncinke, a hófelhők takarásából kísérték figyelemmel kalandos útjukat. Példamutató, cselekedeteikről folyamatosan hírül szolgáltattak a csodálatos kerekerdő lakóinak. Mindeközben két új ismerős társaságában vidáman folytatták útjukat, mígnem beköszöntött az este. Nagyon régen úton voltak már, el is fáradtak, és készültek, hogy egy kicsit megpihenjenek, amikor Lea, a bájos nyuszi örömét nem tagadva nagy bukfenceket ejtett a hóban. Mindenki figyelme Lea nyuszira  irányult miközben azon tűnődtek mi történhetett... Lea nyuszi nagy izgatottságában meg sem tudott szólalni, csak hatalmas tapsi füleivel jelzett egy bizonyos irányba tudatva, hogy megérkeztek .Barátai lélegzetvisszafojtva egyszerre néztek a mutatott irányba, és a látványtól szájtátva, édes vigyorral az arcukon huppantak bele a hófehér paplantakaróba. Amikor felúcsúdtak akkor vették észre, hogy az előttük álló cédrus fenyők bejáratánál Papanyuszi titkos térképén megjelölt barlang, tárt karokkal integet feléjük. Izgatottan, egymást karöltve elindultak a barlang irányába. A barlanghoz érkezve azon tanakodtak ki lépjen be elsőnek...  Amál a kedves kék madár  nagybetűvel írta ki a hóba vezetőjük a bátor, és vakmerő Tobi nevét. Tobi nagyon elérzékenyült barátai kedvessége, és szeretete látván, de az volt a meggyőződése, hogy a barlangba egyszerre kell lépniük,mert együtt vettek részt ebben az izgalmas kalandban. Vettek , egy nagy levegőt, és izgatottan léptek át a barlang bejáratát. Csak ámultak - bámultak,mert a barlang közepén asztalok voltak rogyásig tele friss szénával,dióval,apró magvakkal, és mindenféle finomsággal. A barlang repedésein átszűrődő Csillagok fényei, melegséget, és fényt árasztottak magukból. A barlang két oldalán toboz díszek futottak végig, alatta öblös fa kéregben friss,tiszta víz szundikált. Bora az őzgida ocsúdott fel először, aki úgy gondolta nem a jó barlangot találták meg, mert itt bizony nem rejtőzik a legnagyobb ajándék.  Miközben így gondolkodott, hangos kuncogás hallatszott a barlang árnyékosabb zugjaiból.Tobi a vaddisznó mint vezetőjük arra kérte barátait, hogy hagyják el a barlangot mert ez a kuncogást, majd néma csendet egy kissé félelmetesnek találta. Már éppen készültek elhagyni a barlangot, amikor a csodálatos erdő lakói  víg zeneszóval, ujjongással, és tapsviharral köszönti a bátor kalandorokat .Lea a bájos nyuszi azonnal felismerte papanyuszi hangját. Papanyuszi a négy jóbarátot, a barlang közepén elhellyezett színpadra hívata.és a csodálatos kerekerdő nevében büszén köszöntötte. Önzetlen segítségükért, kitünő próbléma megoldó képességükért a csodálatos kerekerdő kalandorai címmel tüntette ki. A vörösbegy, a feketerigó, és a széncinke, dicsérő oklevélben részesült, mert a fagyos idő ellenére a hófelhők takarásából, percre pontos jelentést készítettek a négy kalandos szivű utazoról. A csodálatos erdő lakói köszöntötték új lakójukat Samut a borzot, és a téli időszakra élelmet biztosítottak számára. Lett is mindjárt mulatozás, játszadozás, evés, ivás, csak Borának az őzgidának nem volt őszinte a mosolya. Elhatározta, hogy ő bizony addig, egy tapotatt sem mozdul, amíg Papanyuszi el nem árulja, hogy hol rejtőzik a legnagyobb ajándék. Papanyuszi mosolyra derült, megpödörte a bajuszát, és maga köré hívta a négy jóbarátot. Mindegyiknek át adott egy - egy tekercset  amelyben ez állt : A legnagyobb ajándék a feltétel nélküli szeretet. Bora az őzgidának könny szökött a szemébe mert most értette meg, hogy a legnagyobb ajándék amit keresett, az végig ott volt a szeme előtt. Bizony mondom : ha ez a titok ki nem derült volna, az én mesém is tovább tartott volna.                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                       

VálaszTovábbításReakció hozzáadása







 







VálaszTovábbításReakció hozzáadása