Homomagnus blogja

Áldott-békés,boldog Karácsonyt kívánok minden kedves alkotótársnak-és minden látogatónak! Szeretettel

Dody

Egy rongyos „vénasszony” lépett hozzám.

-Uram! Ugye nem kell már a kosár?

Otromba megvetés volt énbennem,

Ócska alkohol szagát éreztem.

Abban a szörnyű pillanatban

Megtört a fény a kirakatban.

Könnyes szeme kereste az enyémet

Földerengett rég elveszett emlékem.

Őt imádta mindenki az oviban,

És… színjeles volt, tudom a suliban!

Tőle kaptam az első, szűzi csókot,

Lelkem még most is őrzi; meg is borzong.

Megismertél? Suttogja szégyenben.

Ne ítéljél! Úgy mondja félszegen.

-Azóta nem adtam senkinek magamat,

…csak elvették tőlem, amit akartak.

Merengve tekint szép családomra.

-Istenem! Már Ő is nagylány volna!

Megriadva saját szavától:

-Sohasem bántanálak, tudod jól!

Párom csendesen, diszkréten odébb áll,

Látom a szemében: mindent kitalált.

Megértőn int, hogy ők már bemennek

Viccesen legyint; nem kell, hogy siessek.

Csak meredek, túl a láthatáron

Jaj, Kedves; én annyira sajnálom!

-Nem kell magad, miattam restellni,

az emléket nem tudják elvenni.

-Ostoba voltam, mást nem okolhatok,

Hisz te mondtad; a vesztembe rohanok.

Elfordulva pénzt kotrászok, de már,

csak a kosáron libben egy medál.

                                            2011 09. 24.

Tevékeny, dolgos nap után

Mellém ül kedves kiskutyám.

Okos szemében szeretet,

Megérinti a szívemet.

Simítást koldul nyüszögve,

Nem bánom; legyen öröme!

Cikáznak a gondolatok,

Halálosan fáradt vagyok.

Csak követel ez a piszok!

Kérlelve dörmög-nyikog.

Már a fűben hancúrozunk,

Párbajozik mancsunk, karunk.

Feledve minden gondomat

Ugatjuk a csillagokat.

Párom könnyezve kinevet:

Szeretlek, te nagy-kisgyerek!

2011 09.19.

Ha volt már féltett kincsed,

Mire oly sok évet vártál,

Ha ujjongott már a szíved,

Mikor végre rátaláltál.

Ha csodáltad álló napon át,

Dugdostad biztos helyekre,

Mint fösvény, féltett vagyonát,

Hizlaltad rajta szemedet.

Ha elmúlt az eufória,

Napi rutin lett a boldogság.

Vajon hányszor fordult az óra?

Az álom immár valóság!

Ha már nem kell félteni oly nagyon,

Hiszen már végleg a tiéd lett,

Eszedbe sem jutott, hogy egy napon

Egy gonosz kobold felébred!

Elorozza gyönyörű kincsedet,

Úgy ragad torkon a rémület.

Átkozod könnyelműségedet,

Siratod, vele boldog éltedet.

Lelkedet adnád az ördögnek,

Csak újra a tiéd lehessen,

Démonok mind rajtad röhögnek,

Amíg te lázasan keresed.

Ha ezeket mind megélted,

És hozzád is kegyes volt a sors,

Akkor most könnyen megérted:

Kincsem Te vagy; kivel boldog vagyok

2011-08-11

Amíg még én őrizhettelek,

Mikor még megfoghattam a kezedet,

Inkább magamat megégettem,

Csakhogy téged megvédjelek.

Tudom, sokszor megbántottalak,

De mentesít a szent akarat,

Hogy belőled igaz embert neveljek.

Ezért nem kell, nem jár nekem köszönet.

A gyermekévek már elszaladtak,

Nem mindig hallod már szavamat.

Túl messze még ne repülj a fészektől,

Ha kell, maradjon erőd, hogy haza jöjj!