Homomagnus blogja

Mámoros éjeken kétkedve ébredve
tükrömbe révedve vénember néz szembe.
Kótyagos bódulat szófukar koldusa.
Rád hagy most bármit, csak előbb még innom adj!
Ülj le a díványon! Így. Most már kivárom:
Igazad kifakad... Szép, ahogy kiakadsz!
Nekem így néz ki ma egy kis amnézia.
Hallom a szavaid, csak épp az ajkaid
bíbor bársonyára gyúlok izzó lángra!
Karomba szeretlek, az égig emellek, onnan elejtelek...
Szárnyadat levetted, rajtam ne keressed!
Alku ez, nem vitás: azé a szárnyalás, kit vonz a zuhanás!
Feküdj a szélre fel! Táncolj és énekelj! Gyermek légy mégegyszer!
Jutalmad ma megkapod, mosolyod ha felragyog, elkapnak az angyalok!
Mámoros éjjeken kéjekre ébredve
tükrömbe révedve szép szemed néz szembe.
Ágyalós bódulat szófukar Lótusza!
Rámhajolsz; várj! Csak most... elöbb még... innom adj!

Tündértánc

Randevúm volt Szép Tündérrel

táncra hívott éngem éjjel

perdült-fordult szenvedéllyel

selymet bontott, szép reménnyel

fölém hajolt édes hévvel

megitatott mézes kéjjel

megtáltosult szép szemérme

gyönyörének édes méze

ajkam szomját felemésztve,

vágyat szított vér kevélyet!

Ajkába vett, éltem kérte

belenéztem szép szemébe

majd’ elolvadt édes vétkem

bolond lelkem mégse kérte,

nem „dolgozott” még meg érte!

Elmerültem szép testébe,

jön a gyönyör, még ne- még ne!

Legyen teljes édes kéje!

Úgy szeretném egész éjjel!

Nem bírtam a szenvedéllyel.

elsodort egy édes végbe!

2013 02. 08.

 Ajánlom ezt egy földe tévedt angyalnak, aki nem csak egy masszőr; hanem igazi gyógyító!

Asszony még soha így meg nem érintett,

S nem látta ily pőrén lelkemet.

Kezei alól iszkol a fájdalom,

Elemi valóm azt hiszi; álmodom.

Úgy simul hangja a meghitt félhomályba,

Mint hárfák dala, nyári éjszakákba.

Megáll az idő, csak a szív dobban,

Fertálypihenő; lelkem itt otthon van!

Fennkölten gyönyörű, mint az angyalok.

Előtte nagyszerű ember maradok.

Gyengéimet nem veti szememre,

Megérintett szellemi szerelme!

Sóhajtva, szemérmesen élvezem,

Azt mondja, oktalan a szégyenem.

-Tanuld meg szeretni magadat!

Suttogva sóhajtja a szavakat.

Borzongok e békesség gyönyörében,

Álmodok is még, jóságos ölében.

Érintés varázsa emel a végtelenbe,

De jaj!

-Vége a masszázsnak. Kedves egészségedre!

2011 10. 18.

Bámulom a rohanó ablakot,

Elhagyom a tegnapi holnapot.

Zakatol a szív a töltés felett,

Vasbakó a sín, a történelem.

Furcsa egy kép az, amit látok.

Csupa lidérc, valami átok?

A mának alakjai elmosódnak,

Távoliak, élesen rajzolódnak.

Mint egy rosszul kalibrált fényképező.

Torz a téma, de a háttér, jól kivehető.

Tatam-tatam; robog az élet.

Kalapban van, sorsom, nem félek.

Üdvözlöm az érkezőket,

Búcsúzom az elmenőket.

Felötlik bennem egy kósza gondolat:

Ha itt hagynám valahogy a nyomomat,

Ha mondjuk, kiégetném a kárpitot,

A lyuk, vajon meddig maradhatna ott?

Nem valami nyerő vízió.

Én volnék az élő erózió?

Már egészen megszoktam a helyemet.

Nem emlékszem, váltottam én helyjegyet?

2011 10. 11.

Rárontott a nyár végére,

Mint gyerekek seregére

A bősz csősz, az ősz.

Deresen pirul a csipkebogyó,

Az alma is hamvas, nem ragyogó.

Fázik a lábikra.

Az indián nyár,

Mint szép cigánylány,

Ezer szín selyembe

Öltözik reggelre.

Kacagva táncol,

Tavaszra vágyón.

2011 10. 08.