Hevocka próza blogja

Közélet
Hevocka•  2013. március 22. 18:45

Életem legkalandosabb buszos útja

Olvadó latyakban indultam el Esztergomból gyanútlanul, a menetrendszerinti járattal Székesfehérvárra. Az út felétől már vízszintesen esett a hó. Csak néztem ilyen szokatlanságot még nem láttam. Bicske után sűrűsödött a hóesés és könyörtelenül fújt a szél. A narancsszínű hófogók, már ahol még voltak, csak szűrték a havat, nem fogták.  Mégis simán elértük Vértesboglárt

   Csákvárig, már buckásodott a hó az úton. A busznak meg sem kottyant.  Néha ködszerű hófelhőbe kerültünk, mintha repülőn lennék. Előttünk egy kis fehér furgon, mintha lassúzna, Jobbra-balra „lépeget” El-eltűnik, mintha a föld nyelte volna el. Mintha felröppent volna, mint egy kismadár. Lámpái sem látszanak, csak tudjuk, hogy ott van. Zámoly előtt a kőrforgalom elzárt területén rendőrautó várakozott.  Gondoltam valakit keresnek és lesben állnak.  A falu felé közeledve a szél már igencsak tette a magáét.  Zámoly Fehérvár felőli kijáratánál rendőrautó áll keresztben. Negyedik- ötödik autó a sorban,  a mi buszunk. Várakozunk. A gépkocsivezető kiszáll és információért elsétál a rendőrökhöz. Semmi jó hírrel nem tér vissza. Lezárták az utat Fehérvár felé és Csákvár felé sem járható az út. Ami kisség furcsa volt, mivel onnét jöttünk.

Várakozunk. Nézem a Nemzeti zászlónkat tépázza, pörgeti, rángatja a szál. Néha pillanatokig semmit sem látni. Néhány autó visszafordul.

Fényeket látunk. Hurrá megindul a forgalom. Egy hókotró megy el mellettünk. Aztán egy ideig semmi. Végre pár autó lámpáját látjuk feltűnni. Akkor biztosan egyirányúan engednek bennünket. Várunk semmi.  A rendőrautó le van cövekelve. Szimpatikus, fiatal gépkocsivezetőnk újra megküzd a széllel a rendőrökig. Néhányan közben leszállnak dohányozni.

Rendőr információ a busz mikor indulhat kérdésre. Semmikor. De szembe miért jöhetnek. Válasz, mert nekik négy kerekük van. Jó, de a busznak meg hat.

Elkezdődött a telefonálgatás. Mindenki hívta ilyen-olyan ismerősét a megoldásért. Jöttek az infók. Közben a gépkocsivezető, versenyzőkhöz méltó rutinnal megfordította a buszt.

Egyik hölgy azt az információt kapta, hogy Söréd és Lovasberény felé be tudtak menni Fehérvárra.

A melegedő hely helyett indulás vissza a körforgalomig.

Az utazó ifjúság bulira vette ezt az egészet. Jobbnál jobb nevettető megjegyzéseikkel oldott hangulatot teremtve. Közben még felvettünk az úton rekedőket, akikért nem jött a buszuk.

Söréd felé rendőrautó zárja le az utat.  Néhány személykocsit átenged, de a busz marad. Már erősen alkonyodik. Mi lesz velünk? A net nem betölthető. A gépkocsivezető sem kap hivatalosan segítséget.

Megkérdez bennünket, mi legyen. Csak halkan jegyzem meg kitűnően működött a demokrácia.

Megszavaztuk irány Csákvár Lovasberény.

A szél még fokozódott. A hóbuckák nőttek az úton, meg megdobta a buszt. Előttünk pár autó is vesztegelt. Egy az árokban. Segítséget nem kértek. A vezetőnk ügyes manőverének köszönhetően, simán kikerültünk, elkerültünk mindent.  Szerencsésen beértünk Csákvárra. És láss csodát, az út tökéletesen letakarítva.  A házak felfogták némileg a szelet és még nem hordta vissza a havat.

Kiérünk Csákvárról az álom útra. Alig van hó. A fák mindent felfognak. Csak pár helyen van némi át fúvás. Lovasberényig szép úton megyünk. Azt hiszem, a nyáron a Balaton felé menet még egyszer végig fogom járni, gyönyörködve.

Lovasberény után, már erősen sötétedik. Egy benzinkút előtt elhaladva a vezetőnk felajánlja, hogy toalettre megáll.  Egyöntetű válasz, menjünk, amíg valamennyire világos van.

Jó a csapat. Vidám összetartó, összefogó.

 Nyugodt tempóban megyünk. Körülfog a fehérhomály. Ez más, mint a köd. Valahogy idegen, távolságtartó, szokatlan, nem „földi jelenség”.

Fényeket látunk. Hurrá Fehérvár…..  Helyett oda-vissza álló kocsisor. Teherautók, buszok közé zsúfolódott személykocsik. Kész, befuccsolt. Vége. Beragadtunk. Még van nem egész fél tank üzemanyag talán reggelig nem fagyunk meg. Elcsendesedik a társaság.  Párhuzamosan velem ülő fiatal srác, rögvest veszi elő a tabletet.

Az információk szerint kb. hat kilométerre vagyunk Fehérvár határától. Szerencsénkre a google mást mond.  Talán 600 méter a távolság. De gyalog elindulni kockázatos.

Gépkocsivezetőnk közben megtudja, egy kamion be van fordulva az útra nem lehet kikerülni.

Istenem add, hogy sikerüljön beérni a városba.

 Várakozunk. Várakozunk. Várakozunk.

Csendesedik a busz. A Veszprémieknek valami megoldást találnak majd, mert nem mennek buszok, és semmi sem.  Le van zárva minden.

Kell, hogy legyen foganatja a visszafordulásunknak, a gépkocsivezetőnk küzdelmének.

 Végre mozdul a sor. Elindulnak a személykocsik.

Mi lesz velünk. A kamion mellett elférnek a kis kocsik, de mi lesz a nagyokkal.  Mozdul az előttünk levő busz. Reménykedtem, hogy nem csak félre áll. Közben mellettünk elhalad a szembe menetrendszerinti járat. Aztán nagyon lassan araszolunk mi is…..

Sok fény, valóságos rivalda. Benn vagyunk a városba.

Kívánság műsor van. Mindenit letesz a busz, ahol le akar szállni. Kivéve engem. Örömébe és beszélgetve egy másik utassal engem tovább vitt.  Nem messzire letett a börtön közelében.

 Számítottam rá, de erre nem lehetett.  Bőröndöstől szinte felkapott és vitt a szél.

Toronyiránt elindultam a Babsziék felé, közben hívtam őket, hogy leszálltam a buszról.

Sötétben, úttalan úton toronyiránt, némileg tájékozódva, apró rózsabokrok közt botladozva, keresve az járdát, bizonytalanságban az irány miatt. Minden más volt most, a viharban.  Szerencsémre a kutyások sétáltatnak ítéletidőben is. Ketten segítettek útra találni, ott ahol már többször jártam.

 Kiértem a fénybe és szembe jött velem Babszi.

Eljöttem eléd, hátha eltévedsz.

NAGYON JÓL ESETT.

HÁLÁS KÖSZÖNETEM, AZ ISMERETLEN GÉPKOCSIVEZETŐNEK, hogy ÉPSÉGBEN és AZ ÚTVISZONYOKHOZ KÉPEST IDŐBEN LESZÁLLÍTOTT SZÉKESFEHÉRVÁRRA 2013. MÁRCIUS IDUSÁN, A TOMBOBOLÓ TÉLBEN . 

 2013. március 14.