Heather blogja

Gondolj rám este,
mikor a Hold sápadt teste virít fent az égen,
s a csillagtenger oly lágyan, oly szépen
betakar selymével...
téged ott,
engem itt,
s bennem a hit, hogy lesz megint egy éj,
mikor kettőnket takar be az ég...

Gondolj rám reggel,
mikor a Nap álmosan felkel,
S melegével oldja a harmatot...
A pára felszáll, s elkap egy pillanatot,
Mikor felhő jár arra...belébújik, s elszáll arra...
hol várok rád.
S nyári záporként áztatja arcunkat,
neked ott,
nekem itt,
S bennem a hit, hogy lesz még harmat,
mely fürdeti ajkamat...

Gondolj rám...csak úgy...néha
mert hiányzom neked s a léha
lusta napok lassan telnek nélkülem,
s vágysz arra, amire én is, szüntelen.
Rád Kedves, a csókodra, s ölelő édes karodra...
mely álmunkban is úgy kísért...
téged ott,
engem itt,
S bennem a hit, hogy lesz még közös álom,
S nem hiába vágyom rád...
Jössz majd, s csókol újra szád.

A tél kopogtat az ablakon.

Hallom, hogy fagyott ujjával,

karcol az üvegen.

Jeget vág.

Havat szór, szitál az ég,

süvítve fúj a metsző szél.

Tépi a fákat. Esztelen.

A kályha mellett vacogok,

majd megfagyok.

Egyedül.

Már nem emlékszem arra, milyen volt

télben, parazson járni.

Dacolni a faggyal, s hideggel, mert

minden reggel adtál, meleget szívemnek.

Most hideg s fagyos.

Azzá tetted.

Nem szeretek fázni, utálom a telet.

A tavasz kell nekem, mi megmelenget.

Nem várok arra, hogy megérts,

ha magadtól nem teszed.

A tél lassan elvonul, s holnap tán

jön a tavasz.

De már nélküled.

Délután kétszer is próbáltam Stone hadnagyot hívni, de nem értem el. Azt mondta a kollégája, hogy ha bejön, visszahív.
George aggódott.
- Nem sikerült felhívnod?
- Sajnos nem… de azt mondta a kollégája, hogy amint beér, visszahív – láttam rajta, hogy megnyugszik valamelyest. Talán még ennyit várhat a dolog…
Kezdett a házban hűvös lenni, befűtöttünk a kandallóba. A pattogó hasábok, hamar ontották a meleget, és míg kint deresre fagytak az ágak, mi bent kellemes melegben élveztük egymás társaságát.
Délután kimentünk sétálni, mikor kicsit alább hagyott a havazás. Nem maradtunk sokáig, hógolyóztunk, és bolondoztunk kicsit, majd elindultunk vissza a házhoz.
Épp a ház sarkához értünk, és a kulcsot keresgéltem, mikor lábnyomokra lettem figyelmes a ház körül. Nem a mieink voltak, az biztos. Bakancs nyomok voltak, az ajtóig vezettek, az út felöl jött eddig. Jobban megnézve az út szélén, autó állt nemrég, a friss hóban keréknyomokat láttunk. George követte a tekintetemet. Aggodalmat láttam tekintetében. Bevallom, rajtam is átfutott a rémület.
- Itt van a mobilod? – kérdezte George.
- Nincs, a szobában hagytam – vallottam be.
- A fenébe! Én is az enyém. Akkor maradj itt, bemegyek, telefonálok a rendőrségre.
- És mit mondasz neki? Hogy idegen lábnyomok vannak a ház körül? Kinevetnek érte!
- Nézd az ajtót! – mutatott a zárra – Ha ezt is megemlítem, már nem fognak nevetni.
A zárt valaki felfeszítette. Össze volt karcolva a fa. Valaki nagyon be akart menni, és a jelek szerint be is ment.
- Nem értem…- kezdtem.
- Mit nem értesz?
- Valaki idejött autóval, befelé vezetnek lábnyomok, de ki nem… Pedig az autó nincs itt már!
George bólintott.
- Igazad van! Tudod mit jelent ez?
- Azt, hogy nem egyedül jött ide. Valaki idehozta, kitette és elhajtott… és…
-… és még bent van! – fejezte be George.
Most ijedtem csak meg igazán. George bizonyára észrevette rajtam, mert átkarolt, és így szólt:
- Bemegyek, de te itt maradsz! Érted?
- Ne hagyj itt!
- Mindjárt jövök!
- George kérlek! Lehet, hogy fegyvere van!
- Akkor is be kell mennem! Nem tudunk mit tenni!
- És az autó? – javasoltam.
George arca felderült.
- Az én okos kis drágám! – mosolygott rám. Benyúlt a zsebébe, és mikor kihúzta, ott lifegett a kezében a slusszkulcs. Megfogta a kezem, és gyors léptekkel a ház mögé mentünk, ahol az autónk szokott állni. Most is ott volt. Beültünk, George beindította… illetve csak akarta, mert nem indult. Még egyszer megpróbálta, de eredménytelenül.
Az autó nem indult.
George kiszállt, hogy megnézze, mi a baja. Felnyitotta a tetejét, és némi vizsgálódás után visszaült mellém.
- Valaki az összes kábelt elvágta…- jelentette ki.
- Akkor most mihez kezdünk? – estem kétségbe.
- Akkor marad az, amit az előbb mondtam. Bemegyek, te pedig itt vársz rám!
- Vigyázz magadra! – kérleltem.
- Vigyázok! Ne mozdulj innen! – kért határozottan. Bólintottam. Egy csókot nyomott az arcomra, és kiugrott a kocsiból.
Hosszú percek teltek el, a hó újra esni kezdett, nem is láttam mást, csak a nagy fehérséget.
Aggódtam. Ki tudja, ki van bent…
Utána kell mennem!
Nem várhatok tovább.
Kiszálltam az autóból, és körül néztem, nem találok-e valamit, amit fegyver gyanánt használhatok. Csak egy csenevész törött ág volt a közelben, a semminél talán ez is jobb lesz. Felvettem, és elindultam a bejárat felé. Ahogy közeledtem az ajtóhoz, egyre jobban zakatolt a szívem, de ha már elindultam, nem állok meg!
Az ajtót nyitva találtam. Benéztem, de nem láttam semmit, senkit. Óvatosan beléptem, az ágat magam elé tartva, mintha az bármitől is megvédhetett volna.
Senkit nem láttam, csend honolt a házban.
Beljebb léptem.
A telefon felé pillantottam, a földön hevert. Bele hallgattam, nem volt vonal. Követtem a vezetéket a falig, de már a felénél rájöttem, hogy mi történt. Valaki elvágta.
Ekkor fentről zajt hallottam. Elindultam fel a lépcsőn. Újabb nesz ütötte meg a fülem, majd egy sikolyt hallottam, és egy puffanást. A hálószobánkból jöttek a hangok. Nem gondolkoztam egy percig sem.

Berontottam.

Hajnalodik...
A Nap lustán kel fel.
Párás ködös a lég, mégis oly azép a reggel,
Hisz mellettem fekszel.

Nézlek, ahogy csendesen alszol.
Arcodon nyugalom és béke honol.
Szívem felismerés járja át:
Én örökké ezt akarom!
Így ébredni,
veled,
melletted!

Bőröd melege megérint,
újjaim végigfutnak testeden...
Rám nézel...
s megfogod kezem.
Ajkunk összeér...izzó vágy önt el,
lelkem tüze lelkednek gyorsan felel...

Reggel van...
Kint megfagyott a táj.
A hidegben mindenki nagykabátban jár.
Itt bent mégis nyár van,
tomboló forró nyár...

Hullanak a levelek, ősz van Kedves.
A kopár utcakő esőtől nedves.
Madár csak ritkán énekel már...
messze az idei nyár.

Elvitte az őszi szél,
Lassan itt a tél...
Hull a hó,
jég zúzmaráz,
S befagy a hidegtől a csónakház.

Kit érdekel a jég, a hideg szél?
Kit érdekel a zord tél?
Fújjon csak, hagy tomboljon kedvére,
Csak kedvesem öleljen keblére!

Öleljen örökké, s el se engedjen.
Ha jön a búcsú, el ne menjen.
Maradjon velem,
Legyen itt mindig
mellettem...

Hullanak a levelek, ősz van Kedves.
Szemem könnyektől nedves.
Marja szívem a búcsú, meghalok megint.
Míg két szemed újra rám nem tekint....