A hetedik az utolsó

HanyeczKaroly•  2018. május 21. 12:15

Érte és ellene

2.


Csak Isten lépései kiszámíthatóak (amiket úgy adott meg), a Sátán biztosan össze akarja kuszálni a szálakat.

A hét év kezdeti eseménye: szövetség Izraellel. Valószínűleg nem egy fázisban történik majd az aláírás. Szerintem az Antikrisztus mindent el fog követni, hogy zavart okozzon. Lesznek szándéknyilatkozatok, majd jóváhagyások, hogy ne tudják a Jézust várók kiszámítani a következő prófétai eseményt, a pusztító utálatosság felállítását Jeruzsálemben. Ez is az Antikrisztustól függ. Azonban itt már csak néhány napról van szó. Lehet, hogy el tud bizonytalanítani, de már csak harminc napja van, onnantól Krisztus diktálja az eseményeket. Lehet, hogy elkészül a bálvány, de csak később leplezi le, és ezért csak az 1260 nap kezdetétől lesznek megszámlálva a napjai.

Az 1260 nap kezdete azonban teljesen egyértelmű lesz: elrepül a 144000 a pusztába, és megjelenik a két tanú. Itt nem lesz semmi ködösítés. A hetedik pecsét felnyitása után kiéleződik a küzdelem a lelkekért, de már jár az óra.

Ha mindez igaz, meg lehet mondani előre, melyik napon támad fel a két tanú.Ugyanazon a napon kell elragadtatnia a 144000-nek is. Végül elérkezik a végső, 1335. nap. Azután Isten akaratából már nem lehet számolgatni: az Elragadtatás napja nyitott.

Krisztus követőinek tehát kiváltságuk lesz, hogy a fenti eseményeket előre tudják. Hasonló lesz a helyzet Jónás prófétálásához: "Még negyven nap, és elpusztul Ninive!" (Jónás 3,4) Ninive megtért, hála Istennek és Jónásnak. Mélyen szomorú dolog, hogy a Nagy Nyomorúság idején nem mindenki tér meg. (Bárcsak lehetséges volna!) Ezért nem is marad el a büntetés.

HanyeczKaroly•  2018. május 20. 12:00

Érte és ellene

+III. Érte és ellene+


1.


Íme két elmélet! Az igazság hol lehet? Elragadtatunk a Nagy Nyomorúság előtt? Vagy végig kell szenvedni mind a négy szűk esztendőt?

Melyik felel meg a Biblia kijelentéseinek? Melyiket kell tanítani?

Nem azt kell nézni, melyiknek több az előnye. Az itt kifejtett elmélet új, de ettől még nem feltétlenül igaz. A régi elmélet azt tanítja, hogyha megtérsz, nem kell végigszenvedned a Nagy Nyomorúságot. Ez biztos vonzó vonás, de mi van akkor, ha más az Úr akarata. Különben az új elmélet szerint is figyelembe van véve a Gyülekezet érdeke. A trombita-csapások egyharmadosak, a pohár-csapásoknál pedig már nincs a Földön.

Vannak idézetek, amelyek mintha a régi elmélet kizárólagos igazát bizonyítanák.

Lk 12, 40: "Ti is azért legyetek készen: mert a mely órában nem gondolnátok, abban jő el az embernek Fia."

Márk 13, 32.33.: "Arról a napról és óráról pedig senki semmit nem tud, sem az égben az angyalok, sem a Fiú, hanem csak az Atya. Figyeljetek, vigyázzatok és imádkozzatok; mert nem tudjátok, mikor jő el az az idő."

Máté 25, 13: "Vigyázzatok azért, mert sem a napot, sem az órát nem tudjátok, a melyen az embernek Fia eljő."

A régi elmélet szerint bármely napon elragadtathatunk. Az új elméletben is nyitott, melyik napon lesz ez a nagy esemény, de azt tanítja, hogy biztosan az 1335 nap letelte után.

Tény, hogy az őskeresztények a régi elmélet szerint várták Urukat. Jézus meg is erősítette ezt a várakozást: "Bizony mondom néktek, el nem múlik ez a nemzetség, mígnem mindezek meglesznek."

Pedig elmúlt az a nemzetség... Jézus tévedett vona? Nem! Csak nem szó szerint teljesedett be az, amit megjövendölt. Egy ember, egyetlen egy ember volt, aki megérte az eseményeket: János apostol. Ha János apostolnak nem jelentetett volna ki a végső idők rendje, Jézus tévedett volna.

Jézus egészen biztosan azt akarta, hogy hívei türelmetlenül várják visszajövetelét.

Az új elmélet hívei sem akarnak mást. Azt akarjuk, hogy minél előbb elkezdődjön a kérdéses időszak, hamar túl legyünk a nehezén, és jöjjön a boldogság.

Nem tudom, mi lesz ennek az új tanításnak a sorsa. Átformálja a közgondolkodást? Vagy elhallgattatják hirdetőit? Nehéznek tűnik az út... Mindenesetre, akik hittek a régi elméletben, nincs mit szégyelniük. Kitűnő filmek is készültek ez alapján (Apokalipszis, Otthagyottak). Azonban most tovább kell lépni, mert - véleményem szerint - ez Isten akarata.

Szembe kell nézni a szenvedéssel, sőt a pokoli erőkkel, de ez a feladat felemelő is, nemcsak nehéz.

HanyeczKaroly•  2018. május 18. 10:31

Időrend

8.


Az otthagyottak számára új időszámítás kezdődik. Krisztus eljött a felhőkig, de nem lépett a földre. Nincs messze viszont az idő és megérkezik. Szomorúan olvassa az ember, hogy ekkora csoda után, mint az Elragadtatás, nem roskad össze az antikrisztusi rendszer. Mennyi gonoszságot követhettek el, ha nem túlzás az utolsó hét csapás. Jézus azt mondta, szeresd ellenségedet. Most mégis végigsöpör a Földön a bosszú.
Kelések, vérré váló víz, tűző napsütés, sötétség, földrengés, jégeső...
Mégis a fenevad a jeruzsálemi csatára hatalmas sereget tud összegyűjteni. (A köztudatban ez az összecsapás armageddoni csataként jelenik meg, de ez tévedés. Armageddonnál gyülekeznek a sátáni seregek (Jel 16,16), ám az ütközet nem itt, hanem Jeruzsálemnél lesz (Jel 14,20; 19,15).)

Amíg az angyalok kitöltik poharaikat, addig az elragadtatott sereg a Mennyben várakozik. A jeruzsálemi csata előtt azonban bekövetkezik a Bárány menyegzője. Miért ekkor? Miért nem a csata után? Miért nem történt már korábban, a hét pohár előtt?
Elgondolkodtam ezen... A mennyei seregek egy biztosan győztes csata előtt állnak. Teljes győzelmet fognak aratni. Hogyan van kedvük ezelőtt ünnepelni?
A háborúk, a kersztényüldözés alatt olyan mérvű lehetett a gyűlölet, ami minden képzeletet felülmúl. Erre fel kell készíteni az embereket. Most a legtöbb tanító azt mondja: elragadtattok a Nagy Nyomorúság előtt. Mi van akkor, ha ez nem igaz, és az itt leírtak alapján történnek a dolgok? Jobb szakítani még időben a tévedéssel. Remélem, Isten segíti ezt az óraátállítást! Jézus első eljövetele meglepetésként érte a papi rendet, pedig  ki lehetett volna számítani az érkezését! Senki nem számította ki. Vajon mi vár erre a tanításra? Leváltja a tévedést? Vagy nem? Rossz elképzelés szerint várja a Gyülekezet az Urát, és meg fog lepődni a szenvedéseken?
A Sátán viselkedése különös. Tudja, hogy biztosan veszít Jeruzsálemnél, mégis kiáll a harcra.
Történt már ehhez hasonló a történelemben. Sámuel próféta megidézett lelke elmondja Saulnak, hogy másnap meg fog halni három fiával együtt a csatában (I.Sám 28,19), mégis vállalja az ütközetet. III. Richárd angol király is előre tudta, hogy veszíteni fog, mégis csatát vállalt. Fejjel mennek a falnak. A lélek legbelső bugyrainak megnyilvánulásai ezek.
Vannak csataleírások, amik fordulatban gazdag eseményeket tárnak elénk. Hol ez, hol az a fél áll jobban, majd végül az egyik felülkerekedik.
Itt azonban Jézus és a mennyei seregek jönnek, látnak és győznek. Krisztus legyőzi az Antikrisztust. Azt az embert, aki valamikor szintén fehér lovon jött, de pokollá tette a Földet.
Most a valódi Messiás jön, és a szeretetre építve elkezdi országlását az egész Földön.
Előtte azonban még nagy munka van hátra. Ítélet lesz világszerte: Izrael tizenkét nemzetségét például a tizenkét apostol fogja ítélni. A jeruzsálemi csatában rengetegen meghalnak, de mégis sokan megérik az ember Fiának érkezését. Két csoportra lesznek osztva. Az egyik csoportra halál vár, a másikra élet. A bírálat szempontja az lesz, hogy cselekedeteikben volt-e együttérző szeretet. Segítették-e embertársaikat a bajban, főleg az üldözötteket.
"Uram, mikor láttuk, hogy éheztél, és tápláltunk volna? vagy szomjúhoztál, és innod adtunk volna? Mikor láttuk, hogy beteg vagy fogoly voltál, és hozzád mentünk volna? És  felelvén a király, azt mondja nékik: Bizony mondom néktek, a mennyiben megcselekedtétek eggyel az én legkisebb atyámfiai közül, én velem cselekedtétek meg." (Mt 25,31-46)

HanyeczKaroly•  2018. május 15. 12:17

Időrend

7.

Mi lehet a Földön az Elragadtatás után?! Az összes gyermek eltűnik! Mennyire bánhatják azok, akik nem tértek meg! Hány elvakult lehet, aki még dicsőíti a fenevadat? Jézus feltámadásának sem örült mindenki...
Mi előtt állnak az ittmaradottak? A hét pohár csapása már nem egyharmados. A hívők, akikre tekintettel volt az Úr, már nincsenek itt.
Lesznek-e új hívők a tegnapi tagadókból? Szerintem úgy lesz ez, mint hajdan Sedékiás király és Jeremiás próféta idejében, amikor a babiloni sereg Jeruzsálemet ostromolta. Ha a prófétára hallgattak volna, nem is került volna sor az ostromra. Ha korábban megadták volna magukat, kevesebb lett volna a kár.
Sedékiás hívatja a prófétát, hogy megtudja, küld-e Isten csodálatos szabadítást. Annyi bűn után még eszébe jut ez a lehetőség! Nem! Arról már elkéstek, de Jeremiás még most is hoz jó hírt: "Azután ezt mondjad e népnek: Ezt mondja az Úr: Ímé én előtökbe adom néktek az élet útját és a halál útját. A ki e városban lakik, fegyver, éhség és döghalál miatt kell meghalnia; a ki pedig kimegy belőle és a Kaldeusokhoz megy, a kik megostromolnak titeket, él, és az ő lelkét zsákmányul nyeri..." (Jer 21,8.9.)
Még akkor se késő a jót választani.
Az Elragadtatás utáni földlakóknak sem veszett el minden reménye. A csodálatos menekülést már lekésték, de nem zárult be előttük még minden ajtó. Krisztus követőjévé válhatnak! Ők az utolsó órában felfogadott napszámosok.
Sokakat közülük megölnek, de fel fognak támadni: "...és látám azoknak lelkeit, a kiknek fejöket vették a Jézus bizonyságtételéért és az Isten beszédéért, és a kik nem imádták a fenevadat, sem annak képét, és nem vették annak bélyegét homlokukra és kezeikre; és éltek és uralkodtak a Krisztussal ezer esztendeig. A többi halottak pedig meg nem elevenedének, mígnem betelik az ezer esztendő. Ez az első feltámadás." (Jel 20,4.5.)
Úgy néz ki, hogy akik felvették a fenevad bélyegét, azok számára már nincs visszaút... Ezt az Ige határozottan állítja. Kérem Kedves Olvasóimat, nagyon vegyék komolyan ezt a kijelentést. Semmiféle körülmények között ne vegyék fel azt a bélyeget!
Azokról, akik nem halnak meg a pohárcsapások alatt, egy kicsit később lesz szó.
Visszatérve még Jeremiás korába, fantasztikus, hogy még azok számára is volt bíztató szava, akiket elhurcoltak Babilonba! Földet vett akkor, amikor úgy látszott, már mindennek vége. Hirdette, hogy vissza fognak térni e rabok leszármazottai, és fel fogják építeni a várost és a Templomot. Még a babiloni birodalom idejét is megadta: hetven év...

HanyeczKaroly•  2018. május 15. 10:12

Időrend

6.

Érdekes, hogy az elragadtatott sokasággal nem itt találkozunk először a Jelenések könyvében. A hetedik fejezetben már előre láttuk a tomboló örömöt. Lehet, csak azért, mert itt is, ott is Istenünk együtt akarta szerepeltetni a 144000-rel, a zsengével. "El ne felejtsétek: a zsidók nekünk elválaszthatatlan testvéreink!"
A boldog embersereget megdicsőült testben a 15. fejezetben már a Mennyben látjuk. Számukra véget ért a földi kín. Azonban ez még nem a Bárány menyegzője, épphogycsak egy szép énekre van idő. A Mózes énekére, hiszen még a vörös-tengerinél is nagyobb szabadulásban volt részünk, ami a Bárány éneke.
A Földön még vissza van a végkifejlet. Másodszor is kinyílik a bizonyságtétel sátorának temploma. Először a hetedik trombitaszókor nyílott ki: "És megnyilatkozék az Isten temploma a mennyben és megláttaték az ő szövetségének ládája az ő templomában..." (Jel 11,19) Ekkor még vissza lett zárva az ajtó. Most azonban nyitva marad: "És ezeknek utána látám, és ímé megnyittaték a mennyben a bizonyságtétel sátorának temploma... És megtelék a templom füsttel az Isten dicsőségének és erejének miatta, és senki a templomba be nem mehet vala, mígnem a hét angyal hét csapása bevégeztetik." (Jel 15,5.8.)