Két kiegészítés

HanyeczKaroly•  2018. június 10. 11:47

2.


Van itt még egy nagyon érdekes kérdés, ami elől nem lehet kitérni. Hol van az a puszta, amiről a Jel 12,14-ben olvasunk? "De adaték az asszonynak két nagy sasszárny, hogy a kígyó elől elrepüljön a pusztába az ő helyére, hogy tápláltassék ott ideig, időkig, és az időnek feléig."

Olyan meseszerű ez az egész. Hogyan lehet komolyan venni? Szerintem ha ez Isten terve, akkor nincs akadály, meg fog valósulni. Nem okozott Atyánknak az sem problémát, hogy népét negyven évig táplálja a sivatagban. Mannával etette őket, és mindig volt elég vizük. Nem megoldhatatlan a feladat.

Ám van itt egy kijelentés, ami nagyon elgondolkodtató. "Kelj fel, és mérd meg az Isten templomát és az oltárt, és azokat, a kik abban imádkoznak." (Jel 11,1) Ezek szerint nem minden megtért zsidó kerül a pusztába, hanem egy kisebb csoport Jeruzsálemben teljesít szolgálatot a templomhegyen? Milyen különös, hogy a Krisztus hitére jutó izraeliták is hogyan ragaszkodnak ehhez az épülethez, pedig az az Antikrisztussal szövetségben épült fel. Isten számára is fontos, hogy a 3,5 éves nagy nyomorúság alatt a Fenevad ne tudja elfoglalni ezt a szent helyet. Mint láttuk a két tanubizonyság fogja védelmezni. Szinte elképzelhetetlen, hogy a mindent uraló Antikrisztus nem tud meghódítani egy ilyen kis földterületet.

Mégis kik lehetnek a templomban imádkozók? A megtért zsidók elragadtatásakor választja ki őket Isten erre a feladatra az 1260 nap elején? Vagy a később megtérő zsidók is védelemre lelhetnek ott, mint ahogy erről már írtam korábban? Egyáltalán lesznek még később megtérő izraeliták, vagy aki nem tért meg eddig az elragadtatásig, az később sem fog? Kíváncsi az ember, de kijelentés nélkül csak találgatni lehet.

Ennek az elragadtatásnak is a Krisztusba vetett hit lesz az alapja. Ők pecsételtetnek el, ők kerülnek védettségbe a nagy nyomorúság ideje alatt.

Végül szeretnék még egy érvet felhozni a két csoport azonossága mellett. A Napba öltözött asszonyról a Jelenések könyve tizenkettedik fejezetében olvashatunk. Itt értesülünk az 1260 napos elragadtatásról is. Fontos, hogy mi történik ennek az időszaknak az elején és a végén. Pontosan erről tudósít minket János, amikor a 144000 elpecsételtről ír. A 7. fejezet a kérdéses időtartam elejéről szól, a 14. fejezet pedig a végéről. Itt az elpecsételésről olvashatunk, ott pedig együtt vannak Jézussal a Sion hegyén.

Kérem, gondoljanak bele a következőbe: ha nem lenne azonos a Napba öltözött asszony és a 144000 elpecsételt, akkor elvarratlanul maradna egy szál a történetben. Megkérdezhetnénk: mi történik a Napba öltözött asszonnyal, amikor letelik az 1260 nap? Lehetséges, hogy megválaszolatlanul maradna ez a fontos kérdés? Nem! János a 14. fejezetben a 144000 elpecsételten keresztül mutatja meg a boldog végkifejletet.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Mikijozsa2019. december 2. 18:24

@HanyeczKaroly: ugyan már, csak szerinted nincs, hisz nem is szeretnéd, hogy lenne úgy

HanyeczKaroly2019. december 2. 17:38

@Mikijozsa: Kedves Miklós Bátyám!
Szerintem a Bibliában nincs szó külön a magyarokról. Ez nem jelenti azt, hogy kevésbé szeret minket másoknál.
Károli Gáspár fordítja elpecsételésnek, onnan vettem.
Kérlek, ha vannak további kérdéseid, írd meg azokat. Megtisztelsz figyelmeddel.
Szeretettel: Karcsi

HanyeczKaroly2019. december 2. 17:32

@Eci: Kedves Edit!
Itt is szeretném megköszönni, hogy elolvastad írásomat. Nagyon örülök, hogy helyesnek találtad azt. Kérlek, hívd fel ismerőseid figyelmét rá, hogy egyre jobban terjedhessen. Hatalmas öröm számomra elismerésed!
Szeretettel: Karcsi

Mikijozsa2019. november 9. 19:10

ez a 14 ezer a magyarokról szól, számuk apad egyre kevesebb, ezt ne feledjük egyébként az elpecsételés kifejezés nyelvtanilag helytelen, valójában megpecsételt - szerintem

Eci2019. november 9. 17:12

Kedves Karcsi! Végig olvastam magas színvonalú fejtegetésedet, őszinte szívvel gratulálok munkádhoz. Szeretettel Edit

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom