A hetedik az utolsó

2.

Van itt még egy nagyon érdekes kérdés, ami elől nem lehet kitérni. Hol van az a puszta, amiről a Jel 12,14-ben olvasunk? "De adaték az asszonynak két nagy sasszárny, hogy a kígyó elől elrepüljön a pusztába az ő helyére, hogy tápláltassék ott ideig, időkig, és az időnek feléig."

Olyan meseszerű ez az egész. Hogyan lehet komolyan venni? Szerintem ha ez Isten terve, akkor nincs akadály, meg fog valósulni. Nem okozott Atyánknak az sem problémát, hogy népét negyven évig táplálja a sivatagban. Mannával etette őket, és mindig volt elég vizük. Nem megoldhatatlan a feladat.

Ám van itt egy kijelentés, ami nagyon elgondolkodtató. "Kelj fel, és mérd meg az Isten templomát és az oltárt, és azokat, a kik abban imádkoznak." (Jel 11,1) Ezek szerint nem minden megtért zsidó kerül a pusztába, hanem egy kisebb csoport Jeruzsálemben teljesít szolgálatot a templomhegyen? Milyen különös, hogy a Krisztus hitére jutó izraeliták is hogyan ragaszkodnak ehhez az épülethez, pedig az az Antikrisztussal szövetségben épült fel. Isten számára is fontos, hogy a 3,5 éves nagy nyomorúság alatt a Fenevad ne tudja elfoglalni ezt a szent helyet. Mint láttuk a két tanubizonyság fogja védelmezni. Szinte elképzelhetetlen, hogy a mindent uraló Antikrisztus nem tud meghódítani egy ilyen kis földterületet.

Mégis kik lehetnek a templomban imádkozók? A megtért zsidók elragadtatásakor választja ki őket Isten erre a feladatra az 1260 nap elején? Vagy a később megtérő zsidók is védelemre lelhetnek ott, mint ahogy erről már írtam korábban? Egyáltalán lesznek még később megtérő izraeliták, vagy aki nem tért meg eddig az elragadtatásig, az később sem fog? Kíváncsi az ember, de kijelentés nélkül csak találgatni lehet.

Ennek az elragadtatásnak is a Krisztusba vetett hit lesz az alapja. Ők pecsételtetnek el, ők kerülnek védettségbe a nagy nyomorúság ideje alatt.

Végül szeretnék még egy érvet felhozni a két csoport azonossága mellett. A Napba öltözött asszonyról a Jelenések könyve tizenkettedik fejezetében olvashatunk. Itt értesülünk az 1260 napos elragadtatásról is. Fontos, hogy mi történik ennek az időszaknak az elején és a végén. Pontosan erről tudósít minket János, amikor a 144000 elpecsételtről ír. A 7. fejezet a kérdéses időtartam elejéről szól, a 14. fejezet pedig a végéről. Itt az elpecsételésről olvashatunk, ott pedig együtt vannak Jézussal a Sion hegyén.

Kérem, gondoljanak bele a következőbe: ha nem lenne azonos a Napba öltözött asszony és a 144000 elpecsételt, akkor elvarratlanul maradna egy szál a történetben. Megkérdezhetnénk: mi történik a Napba öltözött asszonnyal, amikor letelik az 1260 nap? Lehetséges, hogy megválaszolatlanul maradna ez a fontos kérdés? Nem! János a 14. fejezetben a 144000 elpecsételten keresztül mutatja meg a boldog végkifejletet.

5.

Az Apostolok Cselekedeteiben ezt olvashatjuk (a tanítványok kérdezik Jézust): "Uram, avagy nem ez időben állítod-é helyre az országot Izraelnek? Monda pedig nékik: Nem a ti dolgotok tudni az időket vagy alkalmakat, melyeket a Atya a maga hatalmába helyheztetett." (ApCsel 1,6.7.)

Ez azonban húsz év híján kétezer éve történt! Most a vég közeleg. Más az igei látás. Még a protestánsok sem tudtak igazán mit kezdeni a Jelenések könyvével ötszáz éve. A mai időre a Dán 12,4 érvényes: "Te pedig, Dániel, zárd be e beszédeket, és pecsételd be a könyvet a végső időig: tudakozzák majd sokan, és nagyobbá lesz a tudás."

A prófétai írások alázatos tanulmányozására is érvényes Jézus boldogmondása: "Boldogok a kik éhezik és szomjúhozzák az igazságot, mert ők megelégíttetnek." (Mt 5,6)

Amíg ezt a tanítást kidolgoztam, sokszor elbizonytalanodtam. Ilyenkor átgondoltam a mellette szóló érveket és mindig megerősödtem, hogy helyes úton járok. Most megosztom Önökkel, melyik volt a kedvenc érvem a sok közül.

A kedvenc érv az, hogy a 144000 zsenge! Ha ők a zsenge, akkor ezután jön még a nagy aratás, az Elragadtatás.

A kedvenc igehelyem pedig a Jel 14, 14-16, a vidám aratás. Ha egy új értelmezést kezdek olvasni, mindig először ezzel a résszel kezdem. Ha az Elragadtatásnak írja, akkor érdemes tovább olvasni. Szeretem ezt az igerészt azért is, mert Krisztus vár az angyalra. Micsoda alázat!

Az Úr jön. Lehet, hogy még én is megérem érkezését. Hamar elrepül ám az a hét szűk esztendő (főleg ha az embernek közben levágják a fejét ...)! Viszont utána ezer bő esztendő következik békével, örömmel, szelíd állatokkal, csodálatos megújulással. József jövendölt hét bő és hét szűk esztendőről. Ott a bő éveket követték a szűk évek. Itt is hét szűk esztendő van, de ezek vannak előbb. Utána pedig nem 7, hanem 1000 boldog év következik.

Mit is ír Dániel?: "De ítélők ülnek és az ő hatalmát elveszik, hogy megrontassék és végleg elvesszen. Az ország pedig és a hatalom és az egész ég alatt levő országok nagysága átadatik a magasságos egek szentei népének." (Dán 7,26.27.)

Ezek az egyének pedig, Kedves Testvéreim, mi vagyunk!

Jakab apostoltól még nem idéztem. Nézzük meg, milyen szépen ír a jövőről: "Legyetek azért, atyámfiai, béketűrők az Úrnak eljöveteléig. Ímé a szántóvető várja a földnek drága gyümölcsét, béketűréssel várja, míg reggeli és estveli esőt kap. Legyetek ti is béketűrők, és erősítsétek meg szíveteket, mert az Úrnak eljövetele közel van."

Jézus utolsó szavai hozzánk a Bibliában ezek: "Ezt mondja, a ki ezekről bizonyságot tesz: Bizony hamar eljövök." (Jel 22,20)

Marana tha.

4.

"Ne fogjon senki könnyelműen/ A húrok pengetésihez!"

Bizony érvényes ez a figyelmeztetés a Jelenések könyve értelmezőjére is! Úgy vagyok vele, mint ahogy János apostol azzal a kis könyvvel, amit meg kellett ennie: "Elvevém azért a kis könyvecskét az angyal kezéből, és megevém azt; és az én számban olyan édes vala, mint a méz; és mikor megettem azt, megkeseredék az én gyomrom." (Jel 10,10)

Még emlékszem rá, milyen öröm volt észrevenni az időtengelyek kapcsolódását, elhelyezni az 1290 napot, az 1335 napot, rájönni, hogy a Napba öltözött asszony megegyezik a 144000-rel; de aztán átgondolva az eredményt, az elfogadtatás valószínű nehézségeit, nagyon elszomorodtam: erőmet meghaladó feladat! Meg kellett írni... Nagyon nehezen ment.

Ráadásul ott az óriási felelősség, amire könyve végén Krisztusunk így figyelmeztet: "Bizonyságot teszek pedig mindenkinek, a ki e könyv prófétálásainak beszédeit hallja: Hogy ha valaki ezekhez hozzá tesz, e könyvben megírt csapásokat veti Isten arra; És ha valaki elvesz e prófétálás könyvének beszédeiből, az Isten annak részét eltörli az élet könyvéből, és a szent városból, és azokból, a mik e könyvben megírattak." (Jel 22,18.19.)

Mégis, mindent egybevetve azt kell mondanom, nem ússzuk meg azt a hét évet, és erre jó előre felkészülni. Ennek a szenvedésnek első említését Dániel könyvében találjuk: "Ebből az országból tíz király támad, és más támad utánok, és az különb lesz, mint az előbbiek, és három királyt fog megalázni. És sokat szól a Felséges ellen és a magasságos egek szentjeit megrontja, és véli, hogy megváltoztatja az időket és törvényt; és az ő kezébe adatnak ideig, időkig és fél időig." (Dán 7,24.25.) Ezt nem lehet másként értelmezni, minthogy a Gyülekezet jelen lesz a Nagy Nyomorúságban.

Őróluk (lehet, hogy rólunk?) szól a Jel 12,17. Ekkor a Napba öltözött asszony elrepül az őt üldöző sárkány elől. Erre a sárkány elmegy hadakozni egyebekkel, "a kiknél vala a Jézus Krisztus bizonyságtétele".

Gondoljunk csak bele! Ha Urunk a Gyülekezetet elragadtatná a Nagy Nyomorúság előtt, az ellentétes lenne a búza és a konkoly példázatával!

"Hasonlatos a mennyeknek országa az emberhez, a ki az ő földébe jó magot vetett; De mikor az emberek alusznak vala, eljöve az ő ellensége és konkolyt vete a búza közé, és elméne. Mikor pedig felnevekedék a vetés, és gyümölcsöt terme, akkor meglátszék a konkoly is... A szolgák pedig mondának néki: Akarod-é tehát, hogy elmenvén, összeszedjük azokat? Ő pedig monda: Nem. Mert a mikor összeszeditek a konkolyt, azzal együtt netalán a búzát is kiszaggatjátok. Hagyjátok, hogy együtt nőjjön mind a kettő az aratásig, és az aratás idején azt mondom majd az aratóknak: Szedjétek össze először a konkolyt, és kössétek kévékbe, hogy megégessétek; a búzát pedig takarítsátok az én csűrömbe." (Mt 13, 24-30)

Nem óv meg minket az Úr a bajtól. A bajban látszik meg a hit, és a bajban fordulhat a hitetlen Isten felé. Ha a Nagy Nyomorúság előtt lenne az Elragadtatás, elmaradna a végkifejlet feszültsége, drámája.

Istennek szüksége van ránk a nehéz időkben. Hirdetni kell az evangéliumot, fel kell karolni a frissen megtérteket. Hűnek kell lenni mindhalálig! (Jel 2,10) Példát kell adni a kételkedőknek. Vigyázni kell a strázsán.

Nagyon kiélezett lesz a küzdelem. Küzdelem a lelkekért. Olyan lesz ez, mint a kezdet kezdetén, a még pogány Római Birodalomban. Keresztényüldözéstől keresztényüldözésig tart az út. Hasonlóan a Nap útjához hajnaltól alkonyig. A Nap vérben kel fel - és vérben nyugszik le ...

3.

"Az élő Istenre kényszerítelek téged, hogy mondd meg nékünk, ha te vagy-é a Krisztus, az Istennek Fia?" (Mt 26,63)

Kajafás főpap végső kérdése volt ez Jézushoz, aki válaszában érdekes módon második eljövetelét említi: "Mostantól fogva meglátjátok az embernek Fiát ülni az Istennek hatalmas jobbján, és eljőni az égnek felhőiben." (Mt 26,64)

Viszont Krisztus amikor elmondja tanítványainak a végső idők sorrendjét, nem titkolja, hogy sok dolognak kell megelőznie az Elragadtatást. Nem jelenti ki olyan részletesen az eseményeket, mint a Jelenések könyvében, de ebből is kiderül, hogy várva várt megjelenése a hatodik pecsét után következik. (Mt 24,29.30.)

Vagy nézzük meg Pál apostolt! Az 1Kor 15,51.52.-ben így ír: "Mindnyájan ugyan nem aluszunk el, de mindnyájan elváltozunk." Az 1Thess 4,15-17-ben: "...mi, a kik élünk, a kik megmaradunk az Úr eljöveteléig, épen nem előzzük meg azokat, a kik elaludtak ... mi, a kik megmaradunk, elragadtatunk azokkal együtt..." Teljesen világos, hogy Pál úgy gondolta, nem fog meghalni az Elragadtatásig.

Mégsem hallgatta el tudását azokról a dolgokról, amelyeknek meg kell előzniük azt: "nem jön az el addig, mígnem bekövetkezik elébb a szakadás, és megjelenik a bűn embere, a veszedelemnek fia, A ki ellene veti és fölébe emeli magát mindannak, a mi Istennek vagy istentiszteletre méltónak mondatik, annyira, hogy maga ül be mint Isten az Isten templomába, Isten gyanánt mutogatva magát." (2Thess 2,3.4.)

A fenevad az 1260 nap végén, a két tanú meggyilkolása után foglalhatja el a Templomot. Végig övé lesz Jeruzsálem, és fel is állítja ott a pusztító utálatosságot, de a Templom a két tanú védelmét élvezi, és lesznek, akik imádkoznak is benne: "Kelj fel, és mérd meg az Isten templomát és az oltárt, és azokat, a kik abban imádkoznak. De a tornáczot, a mely a templomon kívül van, kihagyd, és azt meg ne mérd; mert a pogányoknak adatott, és a szent várost tapodják negyvenkét hónapig." (Jel 11,1.2.)

Ne felejtkezzünk el János apostolról sem! AZ 1Ján 2,18-ban így ír: "Fiacskáim, itt az utolsó óra." Még azután is, hogy megkapta a Kinyilatkoztatást, így kezdi a Jelenések könyvét: "a miknek meg kell lenniük hamar ... mert az idő közel van." (Jel 1,1.3.)

Marana tha! Az Úr jön! Az új tanítás is siettetné a végső időket. Jó lenne túl lenni rajta. Az ember kíváncsian várja, Krisztus vajon hogyan kormányoz az ezer éves birodalomban.

Én csupán észrevettem, hogy az utolsó trombitaszó a Jelenések könyvében szereplő hetedik trombitaszó, és a vizsgálat ezt a feltevést megerősítette.

Urunk nem öncélúan húzza az időt. Olvassuk el Péter apostol intését: "Ez az egy azonban ne legyen elrejtve előttetek, szeretteim, hogy egy nap az Úrnál olyan, mint ezer esztendő, és ezer esztendő, mint egy nap. Nem késik el az ígérettel az Úr, mint némelyek késedelemnek tartják; hanem hosszan tűr érettünk, nem akarván, hogy némelyek elvesszenek, hanem hogy mindenki megtérésre jusson." (2Péter 3,8.9.)