Haibun

engs•  2018. március 21. 23:31

...cím nélkül...


Süvít a jeges szél, a fagy harap, havas, síkos rögökön egy nő halad.
Nehéz a lépte, pedig már letette terhét.
Vállán cipeli nehéz keresztjét.


*

kis szívdobbanás
inkubátormagányban
kendőbe kötve


engs•  2017. szeptember 2. 20:22

A papó / Haibun


Mindenki csak Papónak szólitotta Őt! Az utolsó időben kiült a kis háza elé az ajtóba, nézte a virágait, a szél fújta faágakat, leveleket, az égen szálló madarakat. Bölcs volt és öreg. Száz évet élt meg, sok gond és baj közepette. A gondok megoldása bölcsebbé, a bajok elhárítása erősebbé tették. 

Sok mindenhez értett, sok mindennek a mestere lett a hosszú élete során. Erős volt, egyenes háttal járt, szálfa gerinccel. Az adott szó és a becsület szent volt előtte. A betegségeket nem igen ismerte, bár annyi baj érte életében, ami több más embernek is elég lett volna. Még kisgyermek korában, az elemiben, egy csetepaté következtében kiszúrták a fél szemét egy ceruzával. Az első nagy háborúban légnyomást kapott, s azóta olyan erősen remegett a keze, hogy a reggeli egy-két féldecijét csak bögréből tudta meginni, így nem lötyögtette ki. A bort is üvegből itta, és ha egyszer az üvegszáját bekapta, azt ki nem engedte addig az ajkai közül, míg volt benne, nehogy egy csepp is kárba vesszen. Gyógyszert soha nem vett a szájába, de a reggeli pálinkáját még halála napján is megitta. 


Dolgozni már nem igen dolgozott, két kannával naponta még eljárt a kútra - pedig a házba is be volt vezetve a víz-, de Ő csak az ártézi vizet itta, ha bor épp nem akadt. Miután a felesége is eltávozott, naphosszat csak elüldögélt kis székén az ajtó előtt, és ha akadt beszélgetőpartnere velük társalgott. 
Ha kérdezték, nagyot sercintett - mert bagózott a kisöreg, s mivel cigarettát nem tudta megsodorni a remegő kezével, így a szűzdohányt rágta, és köpködte a dohánylevet. 
- Hát, ugyan mire gondolhatnék másra, mint a múltamra, az emlékeimre. Mer, ugye jövőm már nincs -, tán, csak tíz-húsz év, - mondta huncutul - a jelen meg szart se ér!

 
Én azért úgy éreztem, hogy néha-néha a jövő az elmúlás is felrémlett előtte, amint kis székén ülve a darvak röptét figyelte. 
A jó szeméből könnyek potyogtak! 


Így születtek következő sorok: 


kint ült a papó 
s madarak röptét leste 
V – alakban szálltak 


aztán, ezen próbáltam Japánosítani, haikusítani, próbáltam patinásítani, és ez lett belőle: 


kint ült a mester 
s könnyes szemmel vadludak 
röptét követte 

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom